Zenetábor, Gyimesközéplok, Hidegség / Bükkhavaspataka, 2021. / Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Életmód

Elhagyta a Szigetközt, hogy a magyar nyelv és népzene nagykövete legyen Csángóföldön

Lélegzetállító vidék hegyein-völgyein át autózik egy-egy zeneóráért, már három éve. Néha beszáll két falu közötti civil útépítésbe, áprilisban méteres hó alól ássa ki a kocsit, vagy mindig hiányzó hangszert gründol a gyerekeknek. Szilágyi Dániel muzeológus otthagyott karriert, lakást, és családjával Csángóföldre költözött, hogy tegyen valamit a magyar népzenéért és a magyar nyelvért.

Szilágyi Dánielt még kisgyerekként érintette meg a csángó muzsika, majd kamaszként táncházak, zenetáborok, erdélyi kirándulások szikkasztották kötődéssé az érintést. Aztán, bár a népi kultúrától soha nem szakadt el, szakmai karriert épített: muzeológusként a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum igazgatói feladatait látta el épp, ami régi álma volt…

Aztán, amikor egyszer leült beszélgetni óvónő feleségével, kiderült, mindkettejüket külön-külön, de egyszerre keresték meg: ugyan, jöjjenek már ki Csángóföldre, magyar gyerekekkel foglalkozni. Így kezdődött a történet, ami már lassan négy éve tart. Daniék egész családja bepakolt az autóba és elindult. A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programhoz csatlakoztak, és a magyarfalui magyar házba költözhettek.

Két gyermekünk jött velünk elsőként, akkor 8 és 6. osztályosok. Karácsony táján felnőtt nagylányuk kilátogatott hozzánk. Itt nagyon komoly oktatógárda dolgozik, de igazi fiatalos társaság, jó közösség, sok összejövetellel. Egyik este Réka lányunkat is felkérték, maradjon, segítsen a magyar nyelv tanításában, visszatanításában. Nos, azóta a bölcsődei korosztállyal dolgozik.

– meséli Szilágyi Dániel.

Hauptmann Tamás

Magára hagyták hát hiányzó hédervári házukat a Szigetközben, de a család így mégis együtt maradt. Gyorsan beilleszkedtek. Anita, a feleség modern szellemiségű óvónő, ő szakmájában, ovisokkal foglalkozik, Dani kobozt tanít, de kicsit maradhatott a kaptafánál is, hiszen a magyarfalui tájház kiállítótereinek felépítésében segédkezhetett, kibújhatott belőle a muzeológus. Két kisebb gyermekük számára is felfordult a világ, hiszen ők Csíkszeredában, magyar kollégiumban tudták csak folytatni a magyar nyelvű tanulást, hétvégente járva haza a családhoz.

Párfős csángó közösség alakult ott, kiváló nevelőkkel, esti foglalkozásokkal, népdalkörrel. Lányunk, Viola is ott énekel, fellépni járnak, sőt, már előbb jártak Bukarestben mint mi.  Egy televízió interjút is akart vele készíteni, mint csángó énekes, szerényen szólnia is kellett, hogy szívesen, de ő Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett

– teszi hozzá Dani.

Csángóföldön egyre kevesebb családban beszélik a magyar nyelvet a gyerekek. A 6-7 gyerekes családoknál ma már nem ritka, hogy családon belül lezajlott egy nyelvváltás, az idősebbeknek még magyar az anyanyelve, de a legkisebbek már csak románul értenek. Ezért minél kisebb korban el kell kezdeni a velük való foglalkozást. Míg régebben sokszor a vaskalapos egyház volt az akadálya a magyar nyelv használatának, ma már legalább annyira a modernitás, a praktikum.

A világ kinyílásával sokkal gyorsabb az alakulás, mint ahogy ezt egy archaikus nyelv követni tudná. Ez a régies elemeket őrző, magyar nyelvjárás nagyon értékes, de van, hogy románul fejezik be a magyarul elkezdett mondatot, ha valamit nem tudnak megnevezni. Ez jópofa is tud lenni, de mindenképpen izgalmas kihívás a nyelvtanítás. A feleségem ovis csoportjában van, aki ízes csángó mondatokat mond, de van, aki egy kukkot sem tud már magyarul

– meséli az oktató.

Zenetábor, Gyimesközéplok, Hidegség / Bükkhavaspataka, 2021. / Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Dani, vagy ahogy a betóduló gyerekek köszöntik: ’tanarbacsi’ a gyerekekkel magyarul és angolul is beszél az órákon, de van, aki csak románul ért. Vele nehezebb a dolga, de ő maga is elég tanulékony. Több zenekarban is kobzolt itthon. A fejlődés is fontos volt a döntésben, hiszen az itt dolgozó zenészek között tanulhatott is.

Ha nem tanítunk, mindig van alkalom a zenélésre. Szüreti bál, táncház, nyári táborok. Amikor ülünk a szekéren és majdnem leesünk a kis padon muzsikálva, akkor megpróbálom az ellesett dolgokat, pengetéstechnikákat, mégsem stúdióalbumot rögzítünk. Szóval szépen lassan haladtam előre

– mondja az oktató.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége e programjának első ága az oktatás. Tartanak csoportfoglalkozásokat az óvodások és bölcsődések számára, sőt, már baba-mama klubokat is szerveznek. Nyelvi oktatást kapnak az általános iskolások, suli után, a magyar házakban. A középiskolásoknak pedig a városi intézmények segítenek. A legjobb a csíkszeredai magyar kollégium lenne, ám itt sokszor nem telik be a hatvan fős létszám, Moldvából egy-két diák jár csak ide.

Zenetábor, Gyimesközéplok, Hidegség / Bükkhavaspataka, 2021. / Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Minden oktatás a hivatalos állami suli után zajlik, sokszor este 8-9-ig a magyar házakban vagy bérelt helyiségekben foglalkoznak a gyerekekkel, mármint azokkal, akiket beíratnak. Szerencsére ez még a moldvai magyarság zömére jellemző. A gyerekek cserébe ösztöndíjat kapnak már általános és középiskolában is, ami a többgyerekes családoknál komoly segítség. Ezen kívül minden magyar házban étkeztetés is jár a gyerekeknek.

A számítógép előtt ülés itt nem jellemző nagyon, de a mobil nagy csábító, sokszor elvonja a gyerekeket a délutáni foglalkozásoktól. Több falu tantermében már van okos táblánk, akkor kitalálunk valamit, amit összekapcsolhatunk a mobilokkal, és az izgalmasabb a gyerekeknek is. De az is jellemző, hogy az egész délelőtti padban ülés után úgy szabadulnak be ide a srácok, mint a mezőre engedett csikók. Volt, hogy úgy tartottam órát, hogy a lurkók több kilométert lerohangáltak a padok között. De itt voltak, és ha nem is kobzáztunk, de magyarul beszélgettünk közben. Fontos, hogy azért jönnek oda, mert nagyon szeretnek odajönni. Ezt kell kihasználni, és inkább jöjjön szívesen, mint fegyelmezetten

– meséli a néprajzkutató.

A program fent említett másik két ága a hagyományőrzés és a hangszeres oktatás. Előbbit általában helyi mesterek, idősek segítik. Helyi táncokat, énekeket, meséket, kézműveskedést, imádságokat, hímzéseket tanítanak. A hangszeres oktatás pedig a moldvai csángó hangszerekre és hagyományos dallamokra fókuszál.

Itt sem ülnek minden tornácon régi kobzos zenészek, pláne, aki csángó népzenét tud muzsikálni. Belőlük régen is kevés volt. A mai bulikon is gyakran ott a szaxofon, az elektromos hangszer. De a koboz mégis közel van az emberekhez, még a fogható mulatós csatornákon is előfordul. A moldvai népzenére azonban már, mint Magyarországról visszaérkezett dologra tekintenek

– mondja Dani, aki nyolc faluba jár tanítani. Egy nap általában kettő helyszínen oktat, késő délelőttől estig. Hazafelé tartva mégis német autópályán érzi magát: olasz, magyar, angol, spanyol, német rendszámú autók jönnek szembe.

Az itteni falvakra jellemző szegénységben az apukák 80 százaléka nincs otthon, külföldön dolgozik, Portugáliától Norvégiáig. Talán e miatt is jellemző a nagy, akár 10-15 éves korkülönbség is a házastársak között. A párok aztán sokszor nem is telepednek haza, hanem kint keresnek maguknak egzisztenciát.

Az a zenész legenda, akitől 16 évesen én is tanultam Magyarországon, most, ha találkozunk, arról panaszkodik, hogy kiváló zenész gyermekei előbb tudnak összejönni Norvégiában egy muzsikálásra, mint itt. Ezért is fontos, hogy ’magyarból’ érkeznek a fiatalok, visszatanítani és maguk is tanulni

– meséli Dániel.

Zenetábor, Gyimesközéplok, Hidegség / Bükkhavaspataka, 2021. / Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

A program célja, hogy minden csángó falu ki tudjon állítani egy zenekart, akik helyben is összeránthatók egy kis muzsikálásra bármikor, így a mindennapok része maradhat a népzene.

A csángó program

A program – talán meglepően – nem magyarországi, hanem helyi kezdeményezés. A ’90-es években helyi önkéntesekkel indult, akik rájöttek, hogy ez a nyelvjárás veszélyben van, meg kell menteni – ezt pedig esti iskolákkal lehet elérni. A moldvai csángók egyházzal való kapcsolata szinte középkoriasan erős, mindent átitató. Több évtizedig a romániai egyház vaskalapossága volt az akadálya a magyar nyelv használatának, hiányoztak a magyar papok, magyar misék. A csángó értelmiség is jóval kisebb arányú, gyakran a továbbtanulási lehetőségek sem voltak ismertek, nyitottak a csángó fiatalok előtt.

A kétezres évektől a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége már egyesületi formában tett nagy lépéseket, komoly szervezeti kereteket megalkotva. Kerestek szakembereket, akik hajlandóak csángó gyerekeket tanítani, akár helyből, akár Magyarországról. A projekt mögé a magyar állam és anyaországi egyesületek, alapítványok is odaálltak, a ’20-as évektől pedig már egyre szélesebb kört felölelve zajlik a projekt. Szaporodtak a megvásárolt épületek is, ahol kisebb-nagyobb átalakítás után folyhatott az oktatás. Volt, hogy alig kitakarított kiskocsmában, vagy egy apró, ma már tájházzá alakított kis házikóban kezdték. Mára már modern, új építési magyar házak is szolgálják a nemes célt, amik szolgálati lakások is egyben a tanárok számára.

Sok támogatást kapunk otthonról, de a tárgyi adományokra jellemző, hogy gyakran már itt sem használható dolgokat küldenek. Itt van 5-6 koboz, amit használhatunk. Ebből három a sajátom. Magyarfaluban pedig két hangszer a programé. Ez egy nagyon kedves történet. Régi munkahelyemre látogattam vissza egy kiállításra, mikor az ottani természetjáró egyesület vezetője megkérdezte, mivel tudnának a legjobban segíteni a gyerekeknek. Mondtam, hogy a tanuláshoz jó koboz kell, ami drága. Elővett 120 ezer forintot, amit az egyesület nekünk szánt… Megható volt. Egy kicsit kiegészítettem és két kiváló kobozt készíttettem belőle, pár hónap alatt el is készültek, nem sokkal később már játszottak is rajta a diákok

– mondja el maghatározó élményét a tanár.

A román emberek részéről a család, a kint élők nem érzik azt a szilánkos hangulatot, ami évtizedekkel ezelőtt még jellemző volt. Moldvában mindenki külföldre járt dolgozni, románok, magyarok egyaránt.

A fordásznál, ahova járok, mindig a román főnök nyír meg. Ő lakott Angliában és tudunk beszélgetni – fociról, stadionokról, jókat röhögve. A laptop-szervízes srác Londonban dolgozott, és most saját üzletet csinált, vele is sokszor beszélgetek

– meséli a mindennapokról.

Hauptmann Tamás

Úgy látja, magát a programot sem nézik rossz szemmel az itt élő románok, annál is inkább, mert az otthoni támogatások itt alakulnak át étellé, üzemanyaggá, épületté, munkabérré. A csángó értékeket is úgy kell megőrizni, hogy közben helyet találjunk neki a hétköznapokban is.

A hagyományunk egy erős oszlop, aminek neki tudunk támaszkodni, de nem kell elutasítanunk mást. Lehet úgy jó csángónak lenni, hogy nem vagyok rossz román, vagy jól beszélek magyarul és románul egyaránt. Helyet kell találni a csángóknak a modern világban is.

Szilágyi Dániel, néprajzkutató – muzeológus

1975 született, Debrecenben, három gyermek édesapja 1986-ban ismerkedett meg a kobozzal, Kobzos-Kiss Tamás kezei alatt, az óbudai népzeneiskolában. Kamaszként a Marcibányi téri Tatros táncházakban került közelebb a moldvai-gyimesi táncokhoz, zenéhez. A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum korábbi munkatársa.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége portréfilmben is bemutatta a családot:

Kapcsolódó
Csodás pillanatok a határon túli magyar fotósok szemével
A pályázattal a Kárpát-medence keresztény alkotóművészeit támogatták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.