Van, aki gyermekkorától érzi, tudja, mi lesz, ha nagy lesz, mások kanyarok, zsákutcák, rengeteg mellékvágány után találják meg a saját útjukat. Balázs és Tünde talán ez utóbbi kategória, bár az is lehet, hogy tudták ők mindig is, merre tartanak, de mielőtt célegyenesbe fordultak, felfedeztek sok mást is.
Egy azonban biztos, ma övék a Zöld Zugoly Klímafarm, és boldogabbak, mint valaha.
Indulásról, jelenlegi életükről beszélgettem velük.
Hogyan ismerkedtetek meg?
Egy közös barátunknak volt egy zenekara, ahol Tünde énekes volt, én pedig eljártam a próbákra zenét hallgatni. Így ismerkedtünk meg, aztán lettünk jó barátok és ez a barátság 6 évig tartott, ekkor vallottuk be, hogy több van köztünk, mint barátság. Elkezdtük tervezni a jövőt.
Ez sem volt sima ügy, ha jól sejtem.
Elsőként pénzre volt szükségünk, mert bár mindketten keményen dolgoztunk, nem tudtunk egyről a kettőre jutni. Ezért kimentünk külföldre. Étteremben dolgoztunk, több helyen is, mígnem jött a Covid-19 és a teljes lezárás. Ekkor sok időnk volt gondolkodni, így körvonalazódott a Zöld Zugoly Klímafarm terve.
Honnan az ötlet?
Én gazdálkodni akartam 15 éves korom óta, de nem tudtam kitalálni, hogyan lehetne azt a környezet és a természet kizsákmányolása nélkül tenni, ne adj isten többet adni vissza a Földnek, mint amit kiveszünk belőle. Érdekes, hogy már tiniként szemet szúrt, hogy ahogyan a földet műveljük, nem biztos, hogy jó a földnek is.
A vírus idején ránk szakadt szabadság alatt nagyon hiányzott a természet közelsége. Így elkezdtem a Youtube-on füves pusztás tücsökciripelős videókat nézegetni, hogy legalább halljam, ha nem élhetem át. Aztán feljött egy videó az ehető erdőkről és permakultúráról, pontosan Geoff Lawton ausztráliai farmjáról. Megnéztem. Beszippantott a téma, napokon keresztül csak ilyen videókat néztem, de nem találtam egy olyan ehető erdőt sem, ami a mi (magyarországi) éghajlatunkon lenne.
Aztán egyszercsak rátaláltam Richard Perkins nevű svéd úriemberre, aki számomra a Szent Grál megtestesülése. Neki van mindene, amiről addig csak álmodoztam: ehető erdő, permakultúra, bio-intenzív zöldséges kert, holisztikusan menedzselt legeltetett állatok és regeneratív a gazdaság. Azt láttam, hogy itt többet kap vissza a természet, mint amit kivesznek belőle. Mindent felkutattam és elolvastam, amit a témáról csak találtam. Aztán hazajöttünk.
Nagy lépés. Mesélj arról, hogyan indultatok!
A múlt év volt a 0. évünk. Én így szeretem mondani, mert az az építkezés és a hatóságokkal való küzdés éve volt. Persze azért felneveltünk és eladtunk 1500 csirkét, de nagyon megterhelő volt. Ehhez hozzájárult, hogy Tündi várandósan csinált mindent, és közben szülők is lettünk, megszületett Kamilla, így tényleg extrém, változásokkal teli évünk volt.
A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a COVID hatására megugrott az egészséges élelmiszert kereső emberek száma. Magyarországon még a bio is gyerekcipőben jár, és az itthon termelt bio-élelmiszer jelentős része külföldre kerül, pedig itthon is lenne rá kereslet. Mi a bio-t megfűszereztük a regeneratív gazdálkodási formával, hiszen láthatjuk, hogy a fenntartható gazdálkodás már kevés ahhoz, hogy a klímaváltozás megálljon és megforduljon. Így mi egy egészséges, minden szempontból tiszta, környezet- és klímatudatos terméket, később egy egész termékpalettát tudunk majd kínálni az arra igényes embereknek.
Meséljetek akkor arról kérlek, mit kell tudni tulajdonképpen a klímafarmról? Mit jelent az, hogy klímafarm?
A holisztikus menedzsmentet Allan Savory találta ki, ami nagyon lerövidítve és nagyon leegyszerűsítve annyit tesz, hogy egy adott területen nem az állat a sok, hanem sokáig vannak ott. Ha pont jókor visszük oda az állatott, pont elég ideig maradnak csak az adott legelőterületen, hogy pont eléggé legeljék le a füvet és tiporják azt, miközben meg is trágyázzák, akkor az a fű gyorsabban, dúsabban és nagyobbra fog nőni. Ezzel a módszerrel pedig ki lehet használni, a gyepek rendkívül gyors regenerálódó képességét és így nagy mennyiségű CO2-t lehet kivonni a légkörből.
Így nem a fű levelében lesz a szén eltárolva, ahonnan a lebontó folyamatok széteregetik a légkörbe (mint a falevelek lebomlásakor), hanem a talajba, kötött hosszú szénláncok formájában lesz a növények, mikrobák és mikorrhiza gombafonalak tápanyagaként elraktározva. Ezzel burjánzó talajéletünk lesz, ami minden növénynek jót tesz, az egészséges és tápanyag dús növény pedig kitűnő táplálék, minden állatnak, ami azt fogyasztja. Ezzel a talaj, a környezet és az emberi egészség is regenerálódik. Igazából mindenki jól jár.
Így lesz egy amúgy is permakultúrás farmból, holisztikusan menedzselt, regeneratív klímafarm. Fő profilunk a biotakarmányon, vándorló rendszerben legelőn tartott, konyhakész baromfi.
Itt az a fontos, hogy a csirkék nap mint nap arrébb vannak téve, így nem tudják sivataggá kapirgálni a területet amin vannak, így tökéletesen be lehet őket illeszteni a holisztikus legeltetési tervbe. Ugyanoda 50 napig nem kerülnek vissza a csirkéink. Így múlt év nyarán, a legnagyobb szárazságban is zöldellő legelőnk volt, míg körülöttünk lévő földeken még a gaz is kiégett.
A csirkék mellett kis mennyiségben tyúktojást és erdei gombát is értékesítünk. Ezt mind a villámpiaci helyszíneinken, aminek a lényege, hogy előre egyeztetett helyen, megbeszélt időben találkozunk a vevőinkkel, ahol gyorsan pörgősen átadjuk az árut, és már megyünk is a következő helyszínre!
Mekkora a farm?
A farm Bátmonostoron található, a teljes területe 20 hektár. Ebből 10 hektár a legelő 4 hektár az erdő és 6 hektár a szántó, ami még ki van adva bérbe 2 évig. Ha az is visszakerül a mi kezelésünkbe, az átállási idő után bio gabonát szeretnénk majd termeszteni rajta. A terület egyébként Balázs dédnagyszülőitől az örökség, amit többször el akartak adni, de Balázs apukája kiállt amellett, hogy nem szabad és hál istennek hallgattak rá – veszi át a szót Tünde.
Mik a céljaitok, terveitek a jövőre nézve?
Célok csak idénre nézve vannak kitűzve, mert Balázs még mindig elég sokszor egyszemélyes hadseregként dolgozik, nem akarunk abba a hibába esni, hogy veszélyesen túlvállalja magát. Itt a kislányunk, vigyázni kell magunkra, hogy legyen, aki felneveli! Ez Balázsra extrán igaz, mert ő visszatérő vendég a balesetin.
Egyik projekt, amin most dolgozunk, a nemrég, a 10 millió fa egyesülettel közös összefogásban a legelőnkön elültetett 14000 facsemete bekerítése. Most vadkörték, vadalmák, tölgyek, szil, nyárfák kerültek ültetésre. Sűrűn, hogy a természet tudjon miből válogatni, melyik marad meg és melyik nem. Ez egy tölgyes-fás legelő alapja lesz, amibe a későbbiekben kerül majd gyorsan növő fűz, mindenféle gyümölcsfák és cserjék is. Tehát ez 40-50 évig ehető erdő lesz, aztán, ha más nem, akkor egy tölgy szavanna.
A tölgy mire megnő és árnyékod ad, a többi fából akár 2 generáció is kikorhad alóla, de a természet így működik. A tölgyest igazából Kamillának ültettük, mi nagyszülőként fogjuk csak igazán kiélvezni azt az árnyékot.
Ezen kívül nincsenek rendes útjaink, itt nem aszfaltos útra kell gondolni, csak rendes földútra, és fedett tárolóink sincsenek még, szóval kéne egy pajta is. Bár az lehet, hogy majd csak jövőre. Áram és víz is csak fent a háznál van, és sok munkához jó lenne, ha csak 50 méter hosszabbító kéne, nem 350 méter.
Amit minden képen idén szeretnénk megoldani, az egy iható vizű kút lentre a legelőre. Ami régen ott volt valahol, dédszüleink idejében, 4-5 méter átmérőjű gémeskút azt betemették, mert kilopták belőle a téglát és elkezdett beomlani az oldala.
Terveink közt szerepel, hogy szeretnénk jövőre tojást is termelni, szintén bio-takarmányon, legelőn tartott állatokkal. Libában és gyöngytyúkban is gondolkodunk, igény lenne rá, de az infrastruktúránk még elég hiányos.
Későbbiekben, erdőben szabadon tartott sertés, legelőre pedig marha és birka, amin gondolkodunk. Az erdőből, kertből és ehető erdőből majd minden féle szörpöt és lekvárokat, savanyított zöldséget, valamint természetesen konyhakerti friss zöldséget is szeretnénk a vásárlóink asztalára varázsolni. Terv van, kitartás van, kedv is van. Csak erő legyen és minden sikerül!
Meséljek nekem arról kérlek, milyen egy napotok!
Bármennyire klisésen hangzik, de a nap előtt kelünk és a nap után fekszünk. Gyors reggeli és kávé után először etetés van a csibeoviban, majd ki kell engedni az ördögi kecskéket – ördögiek, mert mindig a fákat és bokrokat akarják megenni először -, hogy karbantarthassák a füvet, mert nem szeretünk kézzel füvet nyírni. Ha valami tud hasznosulni másképp, akkor a természetre bízzuk, nem pedig benzint égetünk – veszi vissza a szót Balázs.
Aztán a két kutyával (Alma a mudi és Dio a border collie) leszaladunk a legelőre. Arrébb visszük a villanypásztort, arrébb húzzuk a mobilólakat, friss víz kerül az itatókba és takarmány az etetőkbe, és nyílik a salátabár a csirkéknek. Nyáron 3 óránként le kell menni, itatni. Nem azért, mert nincs önitató, hanem azért, mert mi van, ha felborult? Vagy koszos lett a víz benne?
A napi folyamatos odafigyelés nem egyszer mentette meg az egész állományt. Állandóan adódnak előre nem látott problémák, amit meg kell oldani.
És természetesen mindig vannak apróságok is, amikkel foglalkozni kell. Villanypásztort javítok, mert elrágta az egér a kábeleket, falat rakok, ablakot cserélek, lánctalpat szerelek, mert 2 hét alatt mindkettő leszakadt a gépről, rendsodrót javítok, ólajtót ácsolok, mobilólat javítok. mert a vihar letépte a tetőt, kaszát javítok, gazolom a veteményest, csirkét terelek vissza, mert kiszökött 300 az oviból, mert nem lett kész az ólajtó, jaj a kecskék is kiszöktek és a szomszéd bácsi gyümölcsfáit rágják, mert elfelejtettem bekapcsolni a villanypásztor – mindig van mit csinálni. Ennél változatosabb munka biztos nincs!
A nagy korcsoportos csirkék már tudják a dolgukat és bemennek, de a fiatalabbak ellenkeznek, ilyekor hatalmas segítség a két kutya, főleg Dio, aki kölyök kora óta segít nekünk. Van olyan, hogy szinte semmit nem is csinálok, csak kiadom a parancsot, és ő betereli őket. Addig megy körbe-körbe a mobil ólak körül, míg minden csirke bemegy. Kénytelenek vagyunk becsukni őket éjszakára, hogy a rókáknak és sakáloknak csak nagyon kemény munka árán jusson csemege. Érdekes, hogy bár a sakálokat rendszeresen halljuk, rókát pedig láttunk is a területen, eddig csak ragadozó madár vitt el csirkénket.
Mit tanácsolnátok azoknak, akik belevágnának a gazdálkodásba?
Mindenki gondolja meg háromszor is! De ne az tartsa őket vissza, hogy sok a munka. Ha az ember akar valamire jutni, sokat kell dolgoznia hozzá.
Egy gazdaságban, az ember tudja, mit eszik. Őszintén tudja jó szívvel ajánlani a barátainak és vevőinek a terméket. Eszébe fog jutni honnan jött és érezni fogja, hogy ez a munka többé tesz. Próbára tesz, de közben rengeteget tanul az ember, rájön, hogy ami a tankönyvben le van írva az a valóság 10%-a … SE!
Azt mondanám még: ha csinálod, csináld jól! Olvass utána mindennek, tervezz, és számolj mielőtt belevágsz bármibe. Regenerálj! A termőföld meghálálja a törődést, és bőségesen jutalmaz érte. Úgy csináld, hogy többet adj vissza a földnek, mint amit elveszel belőle, mert mi marad a következő generációnak, ha te elfogyasztod, ami megadatott? Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy vágjon bele!
Ha újra kezdhetnétek, akkor is újra kezdenétek?
Remek kérdés, a válasz igen. Lehet másképp jutnánk el ugyanerre az útra, de akkor is a gazdálkodás lenne a vége. Sokat beszélgettünk róla, hogy mi lett volna, ha … előbb találkozunk, ha nem jövünk haza, ha nincs is ez a föld, sőt semennyi földünk sincs sehol. Minden beszélgetés vége az volt, hogy bárhol jutunk oda, de gazdálkodni akartunk volna. Mindketten gyerekkorunk óta imádtuk a természetet, az állatokat és növényeket. Ez egy olyan vonzalom ember és természet között, amire nem tudtunk volna nemet mondani. Örülünk, hogy a hobbink az életünk és megvalósíthatjuk az álmaink!
