Már-már elcsépelt szlogen a “nem esett messze az alma a fájától”, mégis, ez illik legjobban Tarján Veronikára. A Veronaki zenekar énekes-mesemondójának drámapedagógus munkássága szülei pedagógiai és művészi hagyatékának meseszerű folytatása. A két gyermekes édesanya mesélt a Sokszínű Vidéknek Kerekzátony szigetről, családban megélt minőségi időről és egy varázslatos önfenntartó tábor mindennapjairól.
Évek óta megszervezitek a nyári táborotokat. Miben különbözik egy Veronaki-tábor a megszokott nyári táboroktól?
Nem hagyományos gyerektábort tartunk. Az idei az első olyan táborunk volt, amire családokat vártunk, ennek a különlegessége az, hogy a család minden tagja művészeti programokon vesz részt. Nem arról szólt, hogy amíg mi a gyereket lefoglaljuk, addig a szülők wellnesszeznek. A cél az, hogy a család minőségi időt töltsön együtt, olyat, amit esetleg máshol nem kap meg. Férjem, Mogyoró Kornél, aki többször volt az Év ütőhangszerese rengeteget segített a táborban. Nemcsak a zenélésben jeleskedett, ő tanította meg az apukákat csónakot kormányozni, és segített tüzet rakni, minden nap minden egyes percében számíthattam rá. A hangszereken kívül alig volt más tárgy, sem mobiltelefon, sem más kütyü. A gyerekek hamar feltalálták magukat a természetben, a homokkal, a vízzel, a botokkal és kövekkel játszottak, nem hiányzott nekik a „szórakoztató villanypásztor”.
Ötvenegy fő. Lelkes gyerekek, apukák és anyukák érkeztek gyalogszerrel Kerekzátony szigetre. A szülőknek is zenéltetek a ráckevei Duna-parton?
Család zenél családoknak. Célunk, ahogy saját családunkban is, hogy mindenki élvezze, amit csinálunk, szeressük együtt megélni az örömperceket. Kicsit tartottam attól, hogy többeket nem ismertem a jelentkezők közül, de abban bíztam, aki vállalja, hogy egy olyan szigetre jön táborozni, ahová autóval be sem tud hajtani, az elég laza lesz ahhoz, hogy élvezze az együttlétet. Tartalmas, énekre és zenére épülő drámafoglalkozás, kincskeresés, csónaktúra, strandolás, bográcsozás és közös koncert egyaránt szerepelt a programok között. Szeretjük és ismerjük ezt a vidéket, ezért hívtuk csónaktúrára a résztvevőket a varázslatos Balabán lagúnába. A híres ráckevei csónakos piacra is ellátogattunk. Két Veronaki dalt tanultunk a táborban, ezeket közösen játszottuk a zárónap esti koncertjén. A fiúk saját gitárral zenéltek, a többiek velünk énekeltek, doboltak. Ráadásként egy Tűzzsonglőr házaspár (Góra Krisztián és Radnóti Krisztina) szórakoztatta a családokat, a különleges produkció dobzenei aláfestéséről pedig Kornél gondoskodott. A családok minden tagja bevonódott a programokba, az önfenntartó, „megoldós tábor” igazi közösséggé kovácsolta a lelkes csapatot.
Veronaki dalai családoknak szólnak. Ki írja a szellemes és tartalmas szövegeket?
Nagymamám, Varga Katalin rengeteg mesét írt, dalaink többségének ő a „szerzője”. Többek között a Gőgös Gúnár Gedeont és a Mosó Masa mosodáját is ő írta, a szövegeit feldolgozzuk, és vannak saját szerzeményeim is. A legtöbb dalnak a zenei szerzője Mogyoró Kornél, és a zenekar tagjai. Zenekarunk elnevezése is áttételesen tőle származik, a szüleim hívtak Veronkának és Veron-nak, így a Veronaki, Veron-aki mesél, vagy Veron-aki énekel. Egyébként Kornél becézett így szerelmünk hajnalán. Minőségi muzsikát játszunk, képzett zenészekkel. A zenekar tagjaitól sokat tanulok, úgy érzem, lemezről lemezre gyorsabb a fejlődésem. Kornél, a férjem mellett Herr Attila, Szokolai Dongó Balázs, Gotthard Mihály és Szula Miklós garantálják a magas színvonalat.
Részben érintettük a művészi előzményeket. Gyerekkorodból, a családból milyen emlékeid vannak a zenével, színházzal kapcsolatban? Kik voltak a mestereid?
Budapesti szülők gyermeke voltam, mégis vidéki, hiszen szüleim leköltöztek Tatárszentgyörgyre. A mai napig vonz a vidéki élet, tíz éves koromig egy kertes házban éltem. A nyolcvanas években egy óvodája és egy iskolája volt a falunak, édesanyám az ovit, apukám az iskolát vezette. Úgy érzem, részben ennek köszönhetem az erős szellemi alapokat. Sokat játszottam egyedül, és a testvérekkel, gyakran izgalmas képzeletjátékot. A természet, a növények és állatok világa ma is elvarázsol, ihlető forrása dalaimnak. Később kiváló emberektől tanulhattam. A főiskolai után, a drámapedagógia és szociálpedagógia mellett többféle kurzust végeztem, például zenei téren az Óbudai Népzeneiskolában, és a Bihari János Táncegyüttesben a Kossuth-díjas Foltin Jolán keze alatt cseperedtem. A színházi életben a tapasztalatokat illetően sokat köszönhetek Vidovszky Györgynek.
Szavaidból a teljesség és az öröm sugárzik. Hogyan élitek meg a családban a harmóniát?
Családi megtartó közeg van nálunk. Karrieremnek fontos része volt az Apró Színház, ebből született meg a zenekar, és itt ismerkedtem meg Kornéllal. Gyorsan történt minden, ahogy az igazi szerelemnél szokott, jöttek a gyerekek és mérlegelni kellett, mit és mennyit vállalhatok. Hálás vagyok, hogy hároméves korukig itthon tudok maradni a gyerekekkel. Édesanyaként fontosnak tartom, hogy a szülő, ha lehetőség van rá, minél tovább lehessen otthon a pici gyerekkel. Ezt meg tudom tenni, anyukám és férjem is sokat segít ebben. Úgy gondolom, a gyerekek elvetett magok, és együtt kell gondoznunk, szeretettel nevelnünk az „erdőnket”.
