Életmód

Életet vitt az öreg bihari portába a hagyományőrző család

tájházszövetség
tájházszövetség
A Csicsóka Tájház gazdái nyerték el 2021-ben az Év Tájházvezetője címet.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége múlt hétvégi online közgyűlésén Az Év Tájházvezetője elismerésben részesítette a biharkeresztesi Csicsóka Tájházat létrehozó és a hagyománytisztelet szellemében működtető Marosán családot: Marosán Györgyöt, feleségét, Juditot és lányukat, Grétát.

tájházszövetség

A tájházszövetség elnöksége 2009-ben határozta el, hogy az „Év tájháza” kitüntető cím mellett az egyéni teljesítményt is díjazni kívánja, ezért a színvonalas, példamutató tájházvezetői munka elismerésére megalapította az „Év tájházvezetője” díjat, melyet évente egy alkalommal ad át.

Kapcsolódó
Néhai lakói emlékét is őrzi az év tájháza
A Felpéci Tájház nyerte el a 2020-ban meghirdetett Év Tájháza címet.

Ezúttal az ország keleti határszélén, Biharkeresztesen élő Marosán család hagyományőrző munkáját ismerték el.

A család 2013-ban vásárolta meg azt a jellegzetes bihari portát, amelynek ékessége a nagyszülőktől, rokonoktól származó hagyatékkal szépen berendezett, tornácos lakóépület. Lépésről-lépésre, a helyi idős emberek tapasztalatát segítségül hívva, hagyományos módon újították meg a porta épületeit a lakóháztól a pincén és a gémeskúton át az ólakig

– olvasható a szövetség közleményében.

Az épületet 2017-ben az önkormányzat helyi védelem alá helyezte.

A család célja, hogy portájukon bemutassák a bihari gazdák  hagyományos  életmódját, ezért a gazdasági udvart őshonos állatokkal népesítették be. Megtalálható itt a fodros tollú lúd, a gyöngytyúk, a pulyka, a racka, a kecske és a szamár is. Az állományt folyamatosan fejlesztik a Debreceni Egyetem Génközpontja segítségével.

A ház melletti veteményeskertben minden megtalálható, ami egy hagyományos parasztportán megtermett. A virágoskertbe régi fajtájú egynyári és évelő virágokat telepítettek, fűszerkertet is kialakítottak a ház mellett. A kerítés tövébe ültetett, az őszi virágzáskor élénk sárga virágával gyönyörködtető csicsóka pedig a ház névadója lett

– írja a tájházszövetség.

tájházszövetség

A kezdetben saját kedvükre létrehozott házi “múzeum” iránt egyre többen kezdtek érdeklődni. Így 2015-ben csatlakoztak először a Tájházak Napja rendezvénysorozathoz és kitárták kapuikat az érdeklődők előtt, ezzel hagyományt teremtettek és ma már a település rangos eseményének számít a tavaszi kapunyitás.

Kapcsolatuk a helyi római katolikus közösséggel példaértékű. 2019-ben portájuk utcafronti részén egy Csíksomlyón készült Mária szoborral emlékhelyet alakítottak ki, amelyet Gyümölcsoltó Boldogasszony napján meghitt szertartás keretében Dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok szentelt fel. A hely azóta a Szent László zarándoklat emlékhelye is.

A 2020-2021-es esztendőben bár zárt kapuk mögött, de a Teleki Alapítvány jóvoltából a Népi Építészeti Programnak köszönhetően folytatódott a tájház felújítása: új nádtetőt kapott az épület, elkészült az elektromos hálózat korszerűsítése, a falazat javítása és meszelése

– fogalmaznak a közleményben.

tájházszövetség

Lelkes munkájuk gyümölcse sorra beérett. 2017-ben a Magyar Néprajzi Társaság Tradíció Gyűjtőpályázatára benyújtott munkájukat elismerésben részesítette. 2019-ben Biharkeresztes Város Kultúrájáért díjat adományozott a Marosán-házaspárnak.

Most – megköszönve sokoldalú, a bihari térség értékeinek megőrzéséért, elkötelezett éltetéséért végzett munkájukat – méltán kapták meg a Tájházszövetség által adományozott Év Tájházvezetője elismerést.

Kapcsolódó
Megmentik a népi építészet emlékeit
Kiemelt szempont a hagyományos építőanyagok és hagyományos műszaki megoldások alkalmazása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik