Életmód

Lemondott orvosi hivatásáról, hogy ferences nővérként segítse a rászorulókat

illusztráció/facebook/ferences szegénygondozó nővérek
illusztráció/facebook/ferences szegénygondozó nővérek
Nyolc éve él a szegénygondozó nővérek közösségben.

Ádám Mária Margit ferences nővér két éve szolgál Szécsényben, nagyrészt a Ferences Betánia Idősek Otthonában. A városba is jár rászoruló emberekhez, családokhoz, hogy lelkileg segítse őket, írta a nool.hu.

Kapcsolódó
Teréz anya: "Az élet kihívás - fogadd el!"
A szegények és elesettek gyámolítója 25 éve, 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg.

A nővér az erdélyi Csíkszeredában született 1977-ben, ott járt gimnáziumba, majd Marosvásárhelyen az általános orvosi egyetemen szerzett diplomát 2001-ben.

A gyakornoki idő lejártával 2003 januárjától Magyarországon él. Budapesten keresett munkalehetőséget, majd 2006-ban Esztergomba költözött, ahol nyolc évig dolgozott a kórház neurológiai osztályán.

2001 őszén elvégeztem a Szentlélek szemináriumot, amely meghatározó esemény volt az életemben. Akkor adtam át az életemet teljes szívemből Jézusnak

– mondta a portálnak a ferences nővér.

2014-ben döntött véglegesen úgy, hogy hátat fordít az orvosi hivatásnak. Felmondott munkahelyén, s ahogy fogalmaz, Jézus szolgáló lánya lett.

A ferences szegénygondozó nővérekkel Esztergomban ismerkedtem meg. Amikor a döntésem megszületett, már akkor tudtam, hogy ez a közösség az, ahová hív az úr, hogy ott van szükség rám. Most már nyolc éve élek a közösségben. Nem volt egyszerű a beilleszkedés, a megérkezés, de igyekeztem alkalmazkodni, mindenkinek a javát szolgálni

– említette Ádám Mária Margit, aki nővéri mivoltából fakadóan odaadással vesz részt a szegények és rászorulók lelki támogatásában.

Kapcsolódó
Böjte Csaba szerint a 21. század leprája a magányosság
A szerzetes a karácsony közeledtével azt kéri, tárjuk ki a szívünket, legyünk őszinték és ne engedjük el egymás kezét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik