Évezredekkel ezelőtt Athéntól a Római Birodalomig az egyik legkeresettebb termék egy szilfium nevű, arany színezetű virág volt. Az ókori görög orvosok ezzel gyógyították a hasfájást és ezzel végezték a szemölcsök eltávolítását.
A római szakácsok a szilfiummal ízesítették a lencsét és a legexkluzívabb ételeket. Iulius Caesar uralkodása alatt a római kincsek mellett több mint ezer kilogrammot őriztek a szirmaiból, és az ezüstével azonos volt az értéke.
A középkor óta rengeteg tudós és botanikus kutatta a szilfium nyomait, amely az első feljegyzett faj, ami az emberiség miatt tűnt el a bolygó felszínéről, mert az utolsó darabig elfogyasztották az egyedeit.
Mára viszont kérdésessé vált, hogy a szilfium valóban kipusztult-e. Közel 40 évvel ezelőtt az Isztambuli Egyetem egyik professzora botlott bele egy növénybe, amiről ma már úgy tartja, újra felfedezte a már rég elfeledett csodanövényt, közel ezer kilométerre onnan, ahol legutóbb látták.
Mahmut Miski a törökországi Cappadocia régiójában látott meg egy általa csak szilfiumföldnek nevezett területet, ahol egészen egyedülálló illat járja be a levegőt. Mint mondja, nem véletlen, hogy aki egyszer a növény közelébe kerül, az rögtön függővé is válik tőle.
A professzor 1983-ban egy tavaszi napon társaival végzett kutatást a területen, ahol egy szokatlanul magas növényt is találtak. Kiderült, korábban csak egyszer, 1909-ben gyűjtöttek ebből a fajból, és akkor a Ferula drudeana latin névre keresztelték azt.
Miski arról beszél, ezek az anyagok megtalálhatók külön-külön a rozmaringban, az articsókában, a zsályában, az orvosi kálmosban és a galbánumban. De egyikben sem egyben. Mint fogalmazott,
olyan ez, mintha féltucatnyi gyógynövényt vegyítettek volna egyetlen fajban.
Ugyan a Ferula drudeana ténylegesen jó gyógyító potenciálokkal rendelkezett, Miski 2012-ben tért vissza csak a területre, miután régi könyvekben olvasott a szilfiumról. Először akkor vált számára gyanússá az egész, hogy a felfedezett növény leveleit imádták a kecskék és a bárányok, amiről annak idején idősebb Plinius is megemlékezett.
Külsőleg is rengeteg hasonlóság fedezhető fel a két növény között a leírások alapján, de ez még mindig nem volt minden. A fennmaradt dokumentumok szerint a szilfium mindig egy óriási záport követően virágzott ki hirtelen. Miski szerint pedig az általa megfigyelt növény is egy hónap alatt nő hatalmasra, miután áprilisban megérkezik az esős évszak.
Ferula drudeana. Apiales—is it the presumed extinct silphion? https://t.co/OsLm2vxahQ pic.twitter.com/zY14YTRDP9
— Sophien Kamoun (@KamounLab) September 24, 2022
A szilfium az ókorban teljesen ellenállt a termesztésnek. Hippokratész feljegyzései szerint két próbálkozás volt rá, hogy Görögország szárazföldjén kezdjék termeszteni, mindkettő sikertelennek bizonyult. Ez a helyzet a ma még élő növénnyel is, amit nagyon nehezen lehet csak átültetni máshová.
Az egyetlen dolog, ami ellene szól, hogy az ókorban úgy hitték, a legjobb minőségű szilfium a mai Líbia területén lévő Küréné városának egy bizonyos zónájából származik, ami több mint ezer kilométerre van onnan, mint ahol most Miski tanulmányozza a növényeket.
Ezt azzal magyarázzák, hogy mivel az ókorban a szállítmányozást rendkívül hatékonyan meg tudták oldani az emberek és a szilfiumnak ez a környék a klíma tekintetében tökéletes volt, nem kizárt, hogy megpróbálták itt is elkezdeni telepíteni a nehézségek ellenére is, és sikerült nekik.
A Ferula drudeana egyébként nagyon hasonlít a Küréné által kibocsátott korabeli érmeken lévő szilfiumra is, ami szintén arra utal, hogy egy és ugyanazon növényről van szó.
Ami a felhasználását illeti, a probléma egyelőre leginkább az, hogy az ókorban a fogfájástól a hasfájáson át a kopaszodás ellen, epilepsziára és fogamzásgátlásra is ezt használták, de kutyaharapás és skorpiócsípés ellen is alkalmazták. Azaz további tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy pontosan be lehessen azonosítani, a feltételezett maradványnövény mire való.
Egyetlen esély van rá, hogy ki lehessen jelenteni, a Ferula drudeana és a szilfium ugyanaz a faj, mégpedig az, ha utóbbiból előkerülnének egy régészeti helyszínen a maradványok. Erre viszonylag kevés az esély, és ha meg is történik, az véletlenszerű lesz.
Mivel annak idején a a szilfiumot előszeretettel fogyasztották is, a felfedezett növény ízét is tesztelték a közelmúltban Törökországban. Már az illata is magával ragadó, a zamata pedig semmihez sem fogható.
Ahhoz viszont, hogy kereskedelmi forgalomba legyen hozható, ennél jóval több termésre lenne szükség, és azt a hibát sem szeretnék elkövetni, mint az őseink: hogy a kipusztulásig fogyasztják.
A Ferula drudeana meglévő állományára nagyon kell vigyázni, jelenleg ugyanis kritikusan veszélyeztetett fajként tartják számon.
Fotókat ide kattintva találunk a régi-új növényről.
