Életmód

Két év után új gyógyfürdői vannak az országnak

Facebook / Annagora Aquapark
Facebook / Annagora Aquapark

Két év után bővült a hazai gyógyfürdők köre, ezúttal egy Veszprém vármegyei és egy Somogy vármegyei fürdővel, számolt be róla a termalonline.hu.

A cikkben emlékeztetnek, 2020-ban a Tolna megyei Tamásiban található termálfürdő kapta meg ezt a címet, tavaly pedig csak korábbi minősítéseket újítottak meg.

Most két Balatonhoz közeli fürdő örülhet ennek a kitüntetésnek. Az egyik a tó délnyugati részétől 14 kilométerre lévő Marcaliban működő termálfürdő, ahol eddig is minősített gyógyvíz várta a vendégeket, így teljesen logikus volt a cím megszerzése.

A másik esetben ez kevésbé volt magától értetődő, de immár a balatonfüredi Annagora Aquapark is gyógyfürdő titulussal rendelkezik. Ez egy szezonálisan, a nyári strandidényben üzemelő vízi élménypark, tehát jelenleg zárva tart, de vélhetően bővül majd a portfóliójuk.

A termalonline.hu felhívja rá a figyelmet, hogy bár a köznyelvben a gyógyfürdő elenevezést gyakran a termálfürdő szinonimájaként használják, de nem ezt jelenti. A gyógyfürdő egy jogi kategória, és ezt a címet egy hivatalos eljárás során lehet megszerezni.

Gyógyfürdő lehet az, ahol gyógyvíz, gyógyiszap, vagy egyéb természetes gyógytényező, például mofetta segítségével gyógyászati kezeléseket végeznek, vagy fognak végezni. De gyógyfürdő címet kaphat az az intézmény, ahol termálvíz, ásványvíz, vagy akár melegített közműhálózati víz révén fürdőgyógyászati kezeléseket biztosítanak. Ergo nem feltétlenül kell gyógyvíz vagy termálvíz ahhoz, hogy egy fürdőből gyógyfürdő lehessen.

Kapcsolódó
Nem verték nagydobra, de új gyógyhelye lett Magyarországnak
Egyszer csak új hellyel bővült a gyógyhelyek hazai nyilvántartása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik