Virágzó vidékünk

Elvarázsolt minket Balatonfüred, a természet szépsége

Danubius Hotels
Danubius Hotels
Minden percet megér egy őszi minivakáció – mint akit kicseréltek, úgy tértünk vissza a munkába.

Ötvenpluszosan szeretünk időről időre kiszakadni kicsit a mókuskerékből, két-három napra elutazni felfrissülni, és ez nekünk nagyon bevált. Ennyi kényeztetés egyszerűen kell. Férjemnek mostanában különösen sok munka jött össze, szinte már csak aludni járt haza, folyton feszült és fáradt volt. Az őszi minivakáció csodát tett mindkettőnkkel.

Imádjuk a Balatont, minden évszakban. Bár a magyarok többségének a Balatonról a nyár jut az eszébe, a magyar tengernél ősszel is kikapcsolódhatunk. Ráadásul kora ősszel nincs akkora tömeg a tónál, így talán még sokkal élvezetesebb is, nyugodtabb pihenést ígér, Balatonfüred különösen.

Danubius Hotels

A járványhelyzet miatt kiemelten fontos a belföldi turizmus életben tartása. Gazdaságilag a vendéglátószektornak és idegenforgalomnak, az embereknek pedig mentálisan, hogy kikapcsolódjanak, kiszakadjanak a mókuskerékből, amin egy hosszú hétvége is sokat segít.

Szállásunk a három csillagos Hotel Annabellában volt, Balatonfüred szívében, a hangulatos platánsorokkal szegélyezett Tagore sétány felett. A tóra néző superior szobában reggel ébredés után heverészve csodálhattuk, ahogy a Balatont egyre inkább beragyogja a nap.

24.hu

Ennél is pazarabb látvány fogadott, amikor felmentünk a legmagasabb szintre, a hatodikon található kilátóteraszra – beláttuk az egész Balatont, és Füred jó részét. Ahogy magunkba szívtuk a látványt, az szinte gyógyító erővel hatott.

Kapcsolódó
Egy balatonfüredi hotel teraszáról nyílik a legszebb panoráma a Balatonra
Az északi parton egy teljesen más világba botlunk, mint a délin. 

A szállodában csocsó, billiárd, gyerekjátékok, wellness részleg, kényelmes fotelok, bár szolgálja a vendégek kikapcsolódását, szórakozását. A gyerekesekre nem csak benti játékokkal gondoltak, hanem kint is jókora játszótér várja a lurkókat, a Balaton partján pedig saját strandjuk is van, egy kisebb játszótérrel. A bátrabbak csobbantak is hétvégén a tóban, mi ezt nem vállaltuk be, a wellnesst viszont ki nem hagytuk volna semmiképpen. Felfrissítőt úsztunk a kellemesebb hőmérsékletű benti medencében, a szabadtéri medence köré kirakott napozóágyak pedig kényelmes lazulásra csábítottak a simogató őszi napsütésben. A hotel ügyel arra, hogy reggel és este is ízletes és változatos fogások közül választhassanak a vendégek a svédasztalról. Nálunk a férjem inkább a hagyományos konyha kedvelője, szóval neki jöhet a rántott hús sült krumplival, a pörkölt nokedlivel, és a desszert. Én inkább a reformétkezés híve vagyok, ha lehet választani, inkább natúr húst, salátát, és gyümölcsöt kérek.

A Balaton őszi arca

24.hu

 

A Tagore-sétány platánsorai még tartották a lombjukat, de már érezni lehetett az őszi levelek jellegzetesen fanyar, finom illatát. A rózsakertek, virágágyások még virultak, és kellemes illatot árasztottak, ahogy elmentünk mellettük. Séta közben leültünk kicsit a Balaton partján, néztük a kacsákat, sirályokat, hattyúkat, a leveleket, ahogy felkapta őket a szél. Hallgattuk a víz csobogását, a padon játszó tangóharmonikást, figyeltük a horgászokat, fognak-e valamit, bámultuk a vitorlásokat, hajókat. Lelkünkben elraktároztuk nem csak a látványt, hanem a hangokat és illatokat is. Végül benéztünk a Bodorka Akváriumba, hogy a balatoni halakkal, a tó élővilágával ismerkedjünk.

Bodorka Vízivilág Látogatóközpont/Facebook

Másnap jó kedvűen, pihenten ébredtünk, sétahajóra szálltunk, hogy behajózzuk a környéket, élvezve a szép időt, a hajunkat borzoló szelet, a tó, az ég, a vitorlások és a part látványát. A vitorlás múzeumban kicsit újra gyerekek lettünk, vitorlás csomókat kötöttünk, kipróbáltuk, nehéz-e a hajókötelet rádobni a kikötői bakra (nehéz, nem sikerült), beültünk a viharkabinba (nem para), és meglovagoltuk a szörfimitátort is. Kellemesen elköltött ebéddel, sétával, jeges kávéval zártuk a minivakációt. És egyben biztosak vagyunk, ilyet máskor is csinálni fogunk.

Danubius Hotels

Aki kedvet kapott, annak mondjuk, a Danubius két füredi szállodája, az Annabella, és a Marina október 9-ig lesznek nyitva a nagyközönség előtt. A lánc szállodái igyekeznek a vendégek igényeihez rugalmasan alkalmazkodni, ezért szabadon lemondható szobafoglalást is biztosítanak. Az őszi élményszürethez minden szállodájukban kínálnak akciós ajánlatokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik