Életmód

Bezárt Magyarország egyik legnagyobb szaunája

v-8.hu
v-8.hu

Péntektől szünetelnek a szaunaprogramok a szentendrei V8 Uszoda és Szabadidőközpontban, számolt be róla Facebook-oldalán az Aufguss.hu.

Mint a posztban írják, sok fürdőnek okoz gondot mostanában a wellness részlegek üzemeltetése, sajnos ez alól a V8 sem kivétel.

Az utóbbi hetekben bár leeresztett élménymedence mellett, de meg tudtuk tartani a programokat – végtelenül hálásan köszönjük azoknak a hűséges támogató szaunarajongó vendégeknek és hős szaunamestereknek, akik kitartottak ebben az átmeneti időszakban

– közölték.

Hittek és hisznek benne, hogy ez a helyzet megoldódik, de a mostani döntés értelmében azonban átmenetileg szüneteltetniük kell a V8-ban a programokat. Folyamatosan dolgoznak a megoldáson, és minden jó hírről azonnal beszámolnak majd, ígérik.

Most azonban a világbajnoki fordulóknak, az első profi hazai képzéseknek, a szaunamester konferenciáknak és sok más meghatározó szakmai eseménynek is otthont adó legendás mesterszauna egy időre bezárja ajtajait

– írták.

Az intézmény honlapja szerint ez Magyarország egyik legnagyobb szaunája, középen elhelyezett körüljárható kályhával, széles és kényelmes padokkal, az alsó sornak külön lábtartó szinttel, mindez gyönyörű rezgőnyárból.

A mesterszauna 50 fős, 40 négyzetméter alapterületű, ami a maga nemében egyedülálló hazánkban.

Kapcsolódó
A tökéletes szaunázás titkai
Szaunamester tippjei a tökéletes élményhez.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik