Életmód

Bécsben csobbant az egyfokos Dunában a magyar rekorder

Mányoki Attila, nyíltvizi hosszútáv úszó január 27-én Bécsben tette próbára testét a jeges Dunában: 300 métert úszott az 1 fokos vízben.

A sportember több magyar rekordot is felállított már, többek között ő úszta át először hosszában a Balatont. 2011-ben első magyarként átúszta a Balti-tengert is Németország és Dánia között, melyet addig csak 9-en tudtak sikeresen teljesíteni a világból, és minden idők 3. legjobb idejét úszta.

Most a jeges úszás területén is feszegeti a határait. A közösségi oldalán számolt be a bécsi kalandjáról, mint írta, eddig a leghűvösebb víz 5-6 fokos volt amiben úszott egy keveset. Most viszont hűvösebb volt minden. A levegő 1, a víz pedig 2 fokos volt és enyhe hóesés is jelezte, hogy itt bizony cudar az idő.

Amikor besétáltam a vízbe, sikerült nagyon rövid idő alatt kontrollálni a légzésem és elkezdtem tempózni. Nyugodt volt a légzésem végig és jól forgott a kezem

– írta bejegyzésében, majd hozzátette, hogy az úszás alatt az ujjai és a tenyere szinte fájt a tempózás közben, de 300 métert viszonylag kényelmesen le tudott úszni. A parton gyorsan meleg ruhába öltözött egy barátja segítségével.

Kapcsolódó
Tanácsokat ad a Balaton-átúszáshoz a világ egyik legjobb nyílt vízi úszója
Mányoki Attila az elmúlt években hat óceán veszélyes nyílt vízi állomását pipálta ki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik