Megtanulta, hogyan talál királynőt és hogyan alapíthat vele államot

Ezért érdemes otthon hangyákat tartani.

Ha háziállatokról van szó, akkor általában kutya, cica, hörcsög, esetleg papagáj, törpenyuszi jön szóba. Vannak, akik az extrémebb állatokat szeretik és pókokat, kígyókat, hüllőket tartanak. És vannak, akik olyan állatokat visznek haza, amiket mások inkább kitessékelnek otthonról: hangyákat.

Bakos Ádám hangyákkal foglalkozik. Nem irtja őket, hanem pont ellenkezőleg: árusítja. Megszokta már, hogy megkérdezik tőle, hogy „akkor te hangyás vagy?”. Mert hát, mit is lehetne válaszolni erre, ha egyszer az embernek hangyaboltja van…

2016 óta foglalkozik hangyák, hangyafarmok és a tartásukhoz szükséges eszközök árulásával üzletszerűen. Előtte közgazdasági szakközépiskolába járt, főiskolán is először pénzügy-számvitelt, később gazdálkodás és menedzsmentet tanult, a biológiához addig nem sok köze volt. A tanulmányai vége felé már csak a szakdolgozata lett volna hátra, akkor viszont már teljes energiájával a vállalkozásával foglalkozott, így nem fejezte be a főiskolát. Ezzel persze sokan nem értettek egyet a családjában, környezetében, de ő biztos volt benne, hogy nem tudna alkalmazottként dolgozni egy cégben, mindenképpen saját vállalkozás volt a cél már középiskolás kora óta – ezt a döntését azóta sem bánta meg. A közgazdasági szakokon tanultakat viszont azóta is használja a cég szervezésében, a mindennapokban, és a piac folyamatainak megismerésében és átlátásában, úgyhogy korántsem voltak hiábavalók az ezirányú tanulmányok, ezek nagyban hozzájárultak a későbbi sikerek eléréséhez.

Bakos Ádám

A Sokszínű vidék kérdéseire válaszolva mesélt a hangyák iránti érdeklődéséről, a tartásukról, az ezzel kapcsolatos költségekről és arról, hogy kinek ajánlja az otthoni hangyafarmot.

Az első kérdés, ami talán mindenkiben felmerül: ki az, aki nem megszabadulni akar a hangyáktól, hanem direkt hazavisz „párat”?

Valóban, nagyon sokan bosszantó állatokként tekintenek a hangyákra, és bár nagy kárt nem okoznak, sokszor zavaró a jelenlétük a környezetünkben. Viszont ahogy az ember jobban megismeri a hangyák világát, rájön arra, hogy megdöbbentő érdekességek fűződnek hozzájuk, mind az életvitelükben, a kolónia szervezésében, képességeikben, és magában abban a társadalomban vagy rendszerben, amit hangyabolynak hívunk. Engem személy szerint az emberek társadalmával való párhuzamuk és az ösztönös jól szervezettségük fogott meg, meg akartam ismerni, hogy mitől működik eredendően olyan jól egy hangya kolónia, és vajon miért van az, hogy mi emberek nem tudunk ennyire hatékonyan együttműködni a hétköznapokban.

Ma már persze tudom, hogy a hangyák szerveződése sem tökéletes, az emberek társadalmában pedig nagyon sok az egyéni érdek és egyéb érzelmi tényező ami olykor előnyt, máskor hátrányt jelent, ráadásul a legtöbb esetben párhuzamot sem érdemes vonni közöttünk.

Bakos Ádám

Nálad hogy kezdődött a hangyák iránti érdeklődés és miért döntöttél úgy, hogy – az országban elsőként – „hangyaboltot” nyitsz?

Kezdetben külföldi videókat láttam a hangyafarmokról, majd utánajártam, foglalkozik-e itthon valaki ezzel a hobbival. Akkor csak egy közel 10 évvel korábbi fórumon találtam információkat erről, illetve azt láttam, hogy kutatók tartanak hangyákat megfigyelési céllal, de a hobbival és a kereskedelemmel senki sem foglalkozott, így tehát magamnak kellett kiismernem és bejárnom ezt az utat. Ez inkább egy afféle folyamat volt, először feltérképeztem, vajon milyen fajokat találhatok emberközelben majd 1-2 év alatt megtanultam, hogyan találhatok királynőt és hogyan tudok vele államot alapítani, ekkor még saját magam által otthon barkácsolt hangyafarmokban, amikből persze olykor ki is szökdöstek. Szóval, rengeteg mindent meg kellett tanulni ahhoz, hogy egyáltalán itthon is létrejöhessen ez a hobbi. Blogot kezdtem írni, videókat forgatni, úgyhogy jó pár év kellett ahhoz, hogy rajtam kívül másokat is érdekeljen ez a hobbi. Emlékszem, az első évben még csak 5 tagja volt a Hangya, hangyafarm nevű Facebook-csoportunknak, de az idei évben ez a szám már meghaladta a 2000 főt. A YouTube csatornámon első évben 178 feliratkozó volt, ma már több mint 17.000. A hobbimból később szenvedély lett, így meg tudtam teremteni itthon azt a keresletet, ami később a webshophoz majd az üzlet megnyitásához vezethetett. Ehhez viszont sok éven át kellett dolgozni, rengeteg időt és energiát belerakni, hogy az emberek megismerjék a hobbit, érdeklődjenek iránta, és később maguk is ki akarják próbálni a hangyák otthoni tartását.

Bakos Ádám

Mit szóltak az üzleti elképzelésedhez az ismerőseid? Van tipikus reakció arra, amikor elmeséled, mivel foglalkozol?

Mivel nem egy döntés volt, hanem egy folyamat, ezért az ismerőseim is fokozatosan szoktak hozzá a foglalkozásomhoz. Az első években több más üzleti próbálkozásom is volt, mellette is voltak más ötleteim, de eddig még mindig visszataláltam a hangya-témához, hiszen ebben látok még nagyon sok kiaknázatlan területet és lehetőséget.

Amikor új ismerősnek mesélem, hogy mivel foglalkozom, akkor a tipikus reakciók közé tartozik az “akkor te hangyás vagy”, “van nálam is a kertben, odaadom, szedd össze”, vagy az “és hogy kell kiirtani őket?” – válaszok. Ezeket persze indokolatlanul sokszor hallottam már, de szerencsére sok olyan ismerősöm is van, akik ennél eggyel nyitottabban állnak a világhoz, valóban érdeklődőek, és értelmes kérdéseket tesznek fel, velük jól el szoktam beszélgetni erről, és általában gyorsan átlátják a téma különlegességét, és hogy engem ez miért foglalkoztat.

Bakos Ádám

Miért érdemes hangyafarmot tartani?

A hangyatartás varázsa elsősorban nem egy állat szépségében rejlik, mint például a papagájoknál, vagy a kaméleonoknál. Itt egy rendszerről beszélünk, amely növekszik, alkalmazkodik, szerveződik. Kétségkívül nagyon szorgalmas állatok, így ez egy nagyon izgalmas hobbi, hiszen állandóan módosíthatunk az élőhelyükön, körülményeiken, és a hangyák is folyamatosan változtatnak a környezetükön, szerveződésükön. Így ez afféle interakció, az ember elképzel valamit, hogy történni fog, de aztán a hangyák teljesen mást csinálnak, és lehet vakarni a fejünket, hogy mit miért csinálnak.  Közben rengeteget tanulhatunk a természetről és azokról a folyamatokról, amelyek a hangyabolyban működnek. Akik hangyákat tartanak, azok nagyon hamar a természetben is kinyitják a szemüket a rovarvilágra, elkezdik megismerni és megérteni a természetben élő fajokat, a közöttük lévő kölcsönhatást, és sokan – köztük én is – évente sok-sok kilométer túrázást köszönhetek ennek a hobbinak. Némely szülők például együtt találnak rá erre a hobbira gyermekükkel, és több olyan történetet is mondtak már, amikor a család együtt jár kirándulni és közben a hangyákon keresztül megismerhetik a természet folyamatait, úgyhogy az otthoni hangyatartás furcsa módon gyakran szabadidős programokat is eredményez, de ha nem, akkor is valamivel közelebb hozhatja az embereket a természet szeretetéhez.

Bakos Ádám

Kell valamilyen speciális feltétel, tudás annak, hangyafarmot szeretne otthonra?

Az alapvető tudást igyekszem a videóimban átadni az AntSite YouTube csatornáján. Eleinte nagyon sok alapvető kérdést tettek fel, de az a tapasztalat, hogy mióta ezeket meg tudtam mutatni az embereknek, azóta a legtöbb vevőnk már rendelkezik a szükséges alaptudással, mire nálunk vásárol. Persze kérdésekkel később is bármikor fordulhatnak hozzánk, szívesen segítünk bárkinek, illetve a hazai közösség is egymásnak.

Bakos Ádám

Milyen költségekkel jár egy otthoni hangyafarm?

A hangyafarmok és a bele való hangyák eleinte drágák lehetnek ugyan, de a későbbiekben a fenntartásuk már filléres dolog, pár száz Ft-ból jön ki egy havi ennivaló a hangyáknak. Egy hangyakirálynő ára 3.000 Ft-tól akár 135.000 Ft-ig is terjedhet, de jellemzően inkább 20.000 Ft-nál szokott megállni hazánkban a kezdő kolóniák ára, ami már dolgozókat is tartalmaz. Viszont ez egy hosszú távú hobbi, egy-egy boly akár 10-25 évig is működhet, ugyanis egyes hangyakirálynőknek a rovarvilág többi tagjához képest is nagyon hosszú lehet az élethossza. Természetesen ennyi évre leosztva már a kezdő költség sem számít soknak, de szerencsére a kezdőknek való fajok általában olcsók és szívósak, mi is ezeket ajánljuk a legszívesebben, inkább a különlegesebb fajoknál szokott növekedni az ár, amit már a haladóbb hobbisták keresnek.

Bakos Ádám

Kinek ajánlod a hangyászkodást?

A hangyász hobbit azoknak szoktam ajánlani, akik türelmesek, hiszen több évbe telik, mire egy kolónia éretté válik. Akik szeretnek kicsit lelassulni, elmélyülni egy-egy dologban, azok általában szívesen nézegetik a hangyafarmokat. Emellett azokat szokta még érdekelni, akik szeretnek rendszerben gondolkodni, átlátni a folyamatokat és a hangyák szervezettségét, hasonlóan, ahogy engem is ez érdekelt kezdetben. Vásárlóink nagy része persze férfi, a nőket általában kevésbé vonzza a rovarvilág néhány kivételtől eltekintve, korosztályban viszont teljesen eltérő. Van olyan nagypapa, aki rendszeres vevőnk, és bizony magának vásárol, nem az unokáknak, mert érdeklődését leli a hobbiban. De egészen kicsi gyerekeknek is nagyon szoktak tetszeni a hangyák, ők is lelkes kíváncsisággal szoktak ámuldozni a farmok előtt, mikor egy-egy kiállításra kivisszük őket. Szülők is szoktak vásárolni nálunk gyermekeiknek farmot, amit közösen gondoznak, de vannak olyan vevőink is, akik már eleve az irodai asztalukra szeretnének egy szorgalmas hangya-csapatot.

Bakos Ádám

Kapcsolódó
Növényvédő vegyszerek helyett jöhetnek a hangyák?
Egyes hangyafajták hatékonyabbak a növényvédő szereknél és ráadásul olcsóbbak is.