Életmód

Kihagyja az idei szezont az ország egyik legerősebb gyógyvízű termálfürdője

Csornai Termálfürdő / Facebook
Csornai Termálfürdő / Facebook

A megnyitásának 50. évfordulóján nem fog kinyitni a Csornán található termálfürdő, számolt be róla a termalonline.hu.

A lap cikke szerint Csornán tör fel az ország egyik legmagasabb ásványianyag-tartalmú termálvize, ami ráadásul gyógyvízminősítéssel is rendelkezik.

Mint írják, még 1970-ben a helyi termelőszövetkezet fúratta a kutat, amire alapozva 1973-ban nyitották meg a fürdőt.

A kitűnő víz révén nagyon jók voltak a termálfürdő adottságai, de a korábbi évtizedekben elmaradtak a fejlesztések, így megmaradt a fürdő egy szezonálisan üzemelő, ötmedencés termálstrandnak.

Különféle viták miatt 2009 és 2012 között nem is üzemelt a fürdő, végül akkor került sínre a helyzete, amikor 2017-ben az önkormányzat megvásárolta a termálkutat, majd egy vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutotta a fejlesztéshez.

Ennek révén újítják most fel a termálkutat, megújul a gépészet, a medencék és új büfé is épül. A munkák már tavaly elkezdődtek, de csak idén nyár végére készülnek el. Ezzel együtt az üzemeltetők úgy döntöttek, hogy az idei szezont kihagyja a fürdő, de kiemelt feladatnak tekintik a 2024-es idényre való felkészülést.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik