Életmód

Káprázatos kerámiagyűjteménnyel büszkélkedhet a pesti építész

Kiss Gábor Iván
Kiss Gábor Iván
Patinás kőedényekról jelent meg gazdagon illusztrált kötet, a hiánypótló mű szerzőjével beszélgettünk nem mindennapi gyűjteményéről.

Kiss Gábor Iván építész és műemlékvédő 1992 óta gyűjti a kerámiából készült, színpompás tárgyakat. Kezdetekben kizárólag magyar kőedény (keménycserép) alkotásokat gyűjtött, később számos más kerámia és porcelántárgy is megmozgatta a fantáziáját.

A különleges edényjegyek és fenékbélyegek segítségével a gyárilag jelzett dísztárgyak világa azóta is elvarázsolja a gyűjtőt, akinek a szemet gyönyörködtető kerámiákról a napokban jelent meg színes fotókkal gazdagon illusztrált kötete. Több mint egy évszázad kerámiaművészetét tárgyalja a hiánypótló könyv.

A különleges technika Angliából érkezett Magyarországra, ahol több tucat patinás családi műhelyben folyt egykor a gyártás. Bár a szakma csúcsát idehaza a Zsolnay-gyár jelentette, Kiss Gábor Iván szerint számos magyarországi műhely megérdemli, a szakmailag pontos, minden részletre kiterjedő bemutatást.

Unikális darabokban rendkívül gazdag a gyűjtemény. Ki tudna emelni néhányat belőle? Melyek a kollekció legféltettebb darabjai?

Valójában a gyűjteményből nincsenek kedvenc darabjaim. Amennyiben mégis választanom kellene, akkor kettőtt tudok kiemelni, az egyik egy tintatartó (kalamáris), a másik pedig egy kulacs. Jóllehet a kalamáris egyszerű, csorba és törött, de archaikus szövege és írásmódja magába sűríti a keménycserép minden szépségét, és egyben a korából fakadó megindító esendőségét. A másik éppen az ellentettje: egy hatalmas díszes kulacs, melynek hevederén olvasható mondat egy telkibányai szalonka vadászat emlékét örökíti meg.

A keménycserép alkotások készítése speciális területe a szakmának. Miben mások, és mennyiben hasonlóak ezek a tárgyak a hagyományos kerámia alkotásokhoz?

A keménycserepet a 18. század derekán Angliában kísérletezték ki. Az új összetételű masszából valamivel keményebb felületű, vékonyabb falvastagságú edények készültek, melyek máz alatt és felett is kiválóan festhetők voltak. Egyébként Angliában kísérletezték ki a matricázás eljárását is. A keménycserép felülmúlta a megelőző korszakban gyártott fajansz technikai adottságait, tényleges használata azonban még így sem volt célszerű, elsősorban a máz sérülékenysége miatt.

Galéria

Káprázatos kerámiagyűjteménnyel büszkélkedhet a pesti építész

Fotó megosztása:

Mikorra tehető a magyarországi keménycserép gyártás fénykora?

A magyar keménycserép/kőedény művészetnek igazából nem volt aranykora. Minden időszaknak voltak csúcsteljesítményei, és technikailag, művészileg gyengébb készítményei. A kezdetekben igen magas színvonalon termelt az uralkodói ház tulajdonában álló, nagy kerámia hagyományokkal rendelkező holicsi manufaktúra és Kuny Domokos budai műhelye. A 19. század közepén még mindig a külföldi minták átvétele dominált, ekkor Kassa, Igló és az erdélyi Batiz termékei voltak a csúcson. A század második felében eluralkodó magyaros stílus legkiválóbb képviselője az apátfalvi (ma Bélapátfalva), hollóházi, városlődi üzem volt.

A szecesszió egyéni ízű, magas minőségű darabjai a körmöcbányai és a budapesti Drasche gyárból kerültek ki. Az utolsó komolyabb művészi eredményt a kispesti Gránit gyár art deco készítményi képviselik. Hozzá kell tenni, hogy a keménycseréphez nagyban hasonlító anyaggal dolgozó pécsi Zsolnay gyár a többinél magasabb színvonalat képviselt, de sokszoros feldolgozottsága miatt a könyvemben nem szerepel.

Lehet tudni, hány családi műhely működhetett az országban?

Negyven és ötven között volt a Magyarországon hosszabb-rövidebb ideig működő manufaktúrák száma. A gyáripar irányába csak a 19. század vége felé tolódott el a gyártás technikai háttere. Kőedény tárgyak először 1786-ban készültek Holicson, az utolsó ilyen gyár (GRÁNIT Kispest) a rendszerváltás idején szűnt meg. Az alapítók általában nemesemberek, – nem ritkán főrangok -, egyházi intézmények, és polgárok társulásai voltak.

A Magyar keménycserép/kőedény művészet 1786-1910 címet viselő legújabb kötet egy sorozat részeként született. Gábor korábban azt mondta, ez a sorozat hetedik, „záró” produktuma. Milyen témákat ölelt fel az előző hat kötet?

A sorozat eddigi hat kötetéből három a Kárpát-medence népi kerámiáival (fazekasiparával) foglalkozott. A fazekasok elsősorban a falusi, paraszti réteg szükségleteit elégítették ki. 1. Erdély és Partium, 2. Alföld, 3. Dunántúl és Felföld. A másik három kötetben ismertetett iparművészeti ágak a polgárság, a városi iparosok, ritkábban a nemesemberek rétegét célozta meg. Ezek: 1. Habán kerámiák, 2. Holics, Tata, Buda – ez a kötet szól a magyar fajansz műhelyekről -, 3. Poszthabán. Általánosságban elmondható, hogy a tárgyalt időszak (1786-1910) alatt a népi kerámia technikailag szinte változatlan maradt, míg a polgári ízlést kielégítő kerámiaművészet technológiájában folyamatosan fejlődött.

A legújabb, utolsó kötetnek mi a legnagyobb értéke akár a szakma, a gyűjtők, akár a téma iránt érdeklődő „laikus” olvasók számára?

Ebben a témában 1978-ban jelent meg utoljára összefoglaló mű. Az akkori nyomdatechnika fényévekre van a maitól, valamint a kutatás hatékonysága az internet megjelenésével döntően javult, ezért láttam időszerűnek a kötet megjelentetését. Remélem a szöveg a szakma számára is sok újdonságot tartalmaz, akárcsak a képanyag, mely a saját gyűjteményemen kívül három ország tizenhárom további magángyűjtőjének és hat múzeum legkiválóbb darabjait mutatja be.

A tárgyak 95 %-áról illusztráció még nem jelent meg nyomtatásban. Azt gondolom, hogy a nagyjából 800 kép a laikusok számára is érdekes lehet.

Galéria

Káprázatos kerámiagyűjteménnyel büszkélkedhet a pesti építész

Fotó megosztása:

Amikor azt mondjuk keménycserép, vagy kőedény, az emberek döntő többsége nem tudja miről is van szó. Ezen a helyzeten is szeretnék változtatni. A kezdetben zömében német ajkú tulajdonosok műhelyüket kőedénygyárnak titulálták, mely a német Steingeschirr Fabrik tükörfordítása. Német szövegben a Steingut – kőjava – kifejezést használták még. A keménycserép elnevezést a 19-20. század fordulóján egyes keramikus, elméleti szakemberek találták ki.

Tervez-e a jövőben további könyveket más témákban?

A „Kárpát-medence kerámiaművészete” sorozat a VII. kötettel véget ért. Saját terveim között még több tanulmány és egy második könyv megírása is szerepel. Ennek témája egy eddig csak kis részben feldolgozott területet ölel fel, ebben a magyar kőedénygyárak, vörösedénygyárak, agyagárugyárak, valamint az agyagipari szakiskolák, porcelán-festödék és porcelán-kereskedések jelzéseit mutatnám be. Az előkészítés nem kis feladat, ezen a területen eddig 150-nél több céget találtam, és ezernél több jelzés gyűlt össze. A feldolgozásban jelenleg körülbelül a teljes anyag ötödénél tartok.

A cikkben szereplő fotókat Kiss Gábor Ivántól kaptuk.

Kapcsolódó
Kiskéssel jár templomba a békési bicskagyűjtő
Szabó Sándor ritka hobbinak hódol, évtizedek óta gyűjti a különleges bicskákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik