Értetlenül állnak a Somogy vármegyei gyékényesi tavat kedvelők azelőtt, hogy a helyi horgászegyesület tilalmakat vezetne be a vízen szinte mindenre. Tilos lesz csónakázni, vitorlázni, strandolni, búvárkodni, de még a parton kutyát sétáltatni is, számolt be róla az ATV Híradója.
Az egyesület azzal indokolta a tiltást, hogy korábban az önkormányzati képviselők korlátozták őket abban, hogy a területeket bérbe adják a nekik fizető horgászoknak. Hogy milyen alapon korlátozhatnak bármit a horgászaton kívül az ország egyik legmélyebb és legtisztább vizű tavánál, egyelőre nem sikerült megtudni, mert a vezetőjük nem nyilatkozott.
Indokként azt jelölték meg, hogy a képviselőtestület a korábban hozott intézkedési tervet vonja vissza. Azt gondolom, hogy ez a korlátozás így egyfajta zsarolásnak is tekinthető
– nyilatkozta Gergelics Sándor alpolgármester.
Pedig a gyékényesi tó meglehetősen népszerű, egy-egy kánikulai napon akár több ezer ember is megfordul itt.
Sokan attól tartanak, hogy a nyaralóik elértéktelenednek és a szobakiadással foglalkozók is lehúzhatják a rolót.
Az ATV kereste a falu polgármesterét is, aki az egyesületet egyébként támogatja a tevékenységében. Ő írásban ígért választ, de ezt a riport megjelenéséig nem kapták meg.
A magyar-horvát határon elterülő Gyékényes legnagyobb nevezetességét a kavicsbányatavak jelentik, köztük a Kotró, ami 2011-ben megkapta az Örökségünk – Somogyország kincse kitüntető címet is. A kavicsbányák 1920 óta működnek a település határában, a bányatavak vize pedig olyan tiszta, hogy a látótávolság a víz alatt akár a 8 métert is elérheti.