Újra akcióba lépnek a PET-kalózok a Tiszán

A hétvégén startol a IV. Tisza-tavi PET Kupa.

Több mint 10 éve szervez folyami pethajós hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin a PET Kupa. A hétvégén kezdődő környezetvédelmi programon idén 12 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszát, írja a petkupa.hu.

A tíz éves működés nem volt eredménytelen, a kezdeményezésnek hála mára 317 tonna hulladéktól mentesültek hazai folyóink.

Tevékenységünk fókusza a Tiszán és mellékfolyóin van: a hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztettük ki környezetvédelmi munkánkat, négy évvel ezelőtt megkezdtük a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal látogattunk a Marosra

– számolt be róla Tamás Zsolt, versenyigazgató.

Idén kicsit könnyebb lesz

A IV. Tisza-tavi PET Kupa június 17-én rajtol. A 20-áig tartó időszakban Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig tisztul meg a vadvilág.

A verseny első napján megépített, saját készítésű tutajaikkal, június 18. vasárnaptól, három napon keresztül gyűjtik a hulladékot a petkalózok. 12 hajós csapat, 200 fő körüli lelkes résztvevőre számítanak a szervezők akik arra számítanak, hogy a korábbi évek rendszeres takarításainak köszönhetően idén kisebb mennyiségű szennyeződés várja a csapatokat.

A PET Kupa hagyományaihoz híven, a Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része – körülbelül 60%-a – újrahasznosul.

Programok

A hajóépítő napot követően június 18-án, vasárnap fél 10-kor ünnepélyes megnyitó keretében indul el a mezőny Tiszafüreden a Morotva Kerékpáros Pihenőből, amelyet a helyi önkormányzat biztosít a szervezőknek. A szervezők a programokon várják azokat a helybélieket, akik találkozni szeretnének a petkalózokkal, betekintenének a tábori életbe, meghallgatnák a környék elővilágát bemutató előadásokat, vagy a PETaSztár tehetségkutató vetélkedőt tábortűz mellett.

A versenyt záró eredményhirdetésre és díjátadóra a Tiszanána-Dinnyéshát partszakaszon elhelyezkedő kikötőben, június 20-án kedden 15:30-tól kerül sor.

Részletes program ITT érhető el.

Kapcsolódó
Iskolások szabadították meg a műanyaghulladéktól a csongrádi pontonhidat
Csongrádi diákok is bekapcsolódtak a nemzetközi folyómentő programba.