Életmód

Így szennyezzük be mikroműanyagok millióival az ételeket

A nanoműanyagok tűnnek veszélyesebbnek, mert ezek már túl kicsik ahhoz, hogy a vese kiszűrje.

A Nebraskai Egyetem friss kutatásából. derült ki, hogy egy négyzetcentiméternyi bébiételes műanyag tartóból mikrohullámú sütőben való melegítéskor több, mint 2 milliárd nanoműanyag szabadul fel. Az eredményeket rögzítő tanulmány vezető szerzője, Kazi Albab Hussain, a mikroműanyagok és a nanoműanyagok műanyag edényekből és újrafelhasználható élelmiszertasakokból történő felszabadulását vizsgálta.

Az eredmények azt mutatták, hogy a mikrohullámú melegítés okozza a mikroműanyagok és nanoműanyagok legnagyobb kibocsátását. A tanulmány vezetője elsősorban a bébiételek csomagolását vizsgálta, valamint azt, hogy hogyan viselkednek ezek az anyagok, ha mikrohullámú sütőbe teszik őket.

Azt találták, hogy egyes műanyag edények, cumisüvegek akár 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoműanyag részecskét is felszabadíthatnak mindössze egy négyzetcentiméteres műanyag területről a mikrohullámú melegítést követő 3 percen belül. Ezenkívül a polietilén alapú élelmiszertasak több részecskét bocsátott ki, mint a polipropilén alapú műanyag edények.

A modellezés eredményei azt mutatják, hogy a legmagasabb becsült napi bevitel 20,3 ng/kg·nap (nanogramm/kilogramm) volt a mikrohullámmal kezelt vizet ivó csecsemőknél és 22,1 ng/kg·nap azoknál a kisgyermekeknél, akik ily módon melegített tejtermékeket fogyasztanak polipropilén tartályból.

Mint kiderült, nem tesz jót a szervezetnek, és bár az még nem teljesen tisztázott, hogy milyen tüneteket okozhat a mikroműanyagok fogyasztása, de az biztos, hogy, ha lehet, kerülni kell a műanyag edények mikrózását.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 2022-es jelentésében ugyan hangsúlyozza, hogy egyelőre nem találtak egyértelmű bizonyítékot a mikroműanyag-fogyasztás egészségromboló hatására, a szervezet mégis azt javasolja, hogy az emberek

az emberek próbálják csökkenteni a kitettségüket.

Nyilatkozatok szerint egyre több jel utal arra, hogy a mikroműanyagok serkentik a bélrendszer gyulladásos folyamatait, fokozhatják az ételekkel bevitt zsír felszívódását, illetve sejtkárosodást is okozhatnak.

Némi aggodalomra adhat okot az is, hogy amikor Hussain laboratóriumban kitenyésztett vesesejteken próbálta ki a kioldódott mikro- és nanoműanyagok hatását, és azt tapasztalták, hogy a sejtek 75 százaléka 48 óra leforgása alatt elpusztult. Ezek közül a nanoműanyagok tűnnek veszélyesebbnek, mert ezek már túl kicsik ahhoz, hogy a vese kiszűrje.

A kutató szerint valószínűleg senkinek sem tesz jót, ha műanyagot eszik, de mivel a bevitt mennyiség testtömeg-arányosan a kisgyerekeknél lehet a legnagyobb, ezért a bébiételes műanyag dobozok melegítését a legkevésbé javasolja.

Kapcsolódó
Megvédheti agyunkat a szunyókálás a zsugorodástól
Egy új kutatás kimutatta, hogy a rövid nappali alvás védelmet nyújthat az agy zsugorodás ellen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik