Életmód

Gyógyvizes fűtésre áll át ez a magyar fürdő

MTI/Varga György
MTI/Varga György

Közel 200 millió forintos saját költségvetésből geotermikus energiahálózatot épített ki a Zalakarosi Fürdő, írja a zaol.hu.

Az ünnepélyes átadón elhangzott, az energiaárak növekedése határozott döntésre sarkallta a fürdő vezetését. Februárban kezdődött a kivitelezés, a D6-os kút vizét használták fel a gázenergia kiváltására.

Két kilométer mélyről tör fel a 96 Celsius-fokos víz, mely eddig 400 méter mélységben hideg vízzel történő hűtéssel együtt jutott fel a földfelszín fölé. Az új rendszer kialakításával utóbbi mélységben egy speciális szer hozzáadásával meggátolják a vízkő kicsapódását. Ezzel azt is elérik, hogy a földfelszín fölé 85-90 Celsius-fokosan érkezzen fel.

MTI/Varga György

Egy hőcserélőn keresztül lágy víz kering majd a kiépített rendszerben, mely kazánra történő csatlakoztatásával biztosítja az épület fűtését. Ez körülbelül éves szinten 200-250 ezer köbméter gázt vált ki.

Az ünnepségen Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója megnyitó beszédében emlékeztetett: 1962-ben a fekete arany helyett egy fehér kinccsel gazdagodott a település.

A begyűrűzött energiaválság megoldása a fosszilis energiáktól való függetlenedésben rejlik. A geotermikus energia korlátlan és folytonos energia nyereséget jelent, vele született újjá és vált hatékonyságában is kiemelkedővé a Zalakarosi Fürdő. A kornak megfelelő fenntarthatóbb, környezettudatosabb rendszer segíti eztán a fürdő működését

– mondta.

Kapcsolódó
Zalakaros az ország legkedveltebb borvidéki települése
Szinte nem múlik el év, amikor ne kapna valamilyen elismerést a város.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik