Életmód

Felszámolta itthoni életét, és a svéd vadonhoz költözött

Saját cégét hagyta hátra, mert a svéd vadon szerelmese lett. Volt betegápoló, óvónő, most a pszichológia területén dolgozik és minden szabadidejét a skandináv vadonban tölti, vadkempingezik, horgászik és gombát gyűjt.

Sejmen Tímea kalandja 11 évvel ezelőtt kezdődött. Svédországi nyaralásai olyan hatással voltak rá, hogy egy szép napon összecsomagolt, hátrahagyta új építésű ingatlanokkal foglalkozó cégét, és kiköltözött fiával Svédország nyugati részébe.

Nagy ugrásnak tűnik, de itt is igaz az, hogy aki akar, az tud és fog is dolgozni és boldogulni. Persze kell hozzá akarat és motiváció. Én a nyelv elsajátítása alatt betegápolóként dolgoztam, majd lassan kinyílt a világ és bármit kipróbálhattam. Gyerekekkel akartam foglalkozni, úgyhogy előszőr tanári asszisztensként dolgoztam, majd hosszú évekig óvónőként. Nem volt végzettségem, de elégedettek voltak velem, ezért alkalmaztak. Már átnyargaltam a pszichológia területére és itt dolgozom jelenleg is

– mesélte Tímea, akinek azóta már felnőtt a fia is és külön élete van a nagyvárosban. Szerinte Svédországban a fiataloknak több lehetőségük van az önállósodásra, mint idehaza.

Imádom a tájat, állandóan túrázom, és mivel a horgászat a nagy hobbim, így állandóan úton vagyok. Svédország hatalmas, rengeteg felfedezésre váró vidék van még előttem. Ahol élek, nyugaton, Göteborg vonalában hatalmas erdők vannak, rengeteg a tó is, délen, a tenger mentén síkabb a vidék, de északon a legszebb, ahol hatalmas hegyek vannak, amelyeket vadvizek szabdalnak vízesésekkel és ritkább erdőkkel. Nekem ez a kedvenc részem, nyaranta 3-4 hetet töltök itt, teljesen vad életmódon: horgászom, bogyókat, gombákat szedek, gyógynövényeket gyűjtök

– emelte ki Tímea, aki a Facebookon egy magyar gombász csoportban is benne van és valami brutálisan nagy és szép rókagombákat posztolt nemrég.

A gombászást itt tanultam meg, előtte sosem érdekelt. Pesti lánykent nem is volt rá lehetőségem. Ugyanez érvényes a gyógynövényekre is. Rengeteget tanultam és tanulok e téren. Gombából csak azt szedem le, amiben száz százalékig biztos vagyok, hogy ismerős fajta és ehető. Sok gombát ismerek, de még nem bízom annyira magamban, hogy kockáztassak

– mondta Tímea hozzátéve, hogy Svédországban nincs hivatalos bevizsgálás, de vannak különböző svéd gombász csoportok, ahol lehet segítséget kérni.

Svédországban, ha konyhanyelven szeretném kifejezni a gyűjtést, horgászatot szabályozó törvényt, akkor azt mondanám, hogy mindenkinek joga van bármit gyűjteni, hazavinni a vadonból. Nincs korlátozás se mennyiségben, se területileg. Ahol lehet kirándulni, ott lehet gyűjteni, horgászni is

– tudtuk meg Tímeától, akinek nagy kedvence a sárga gerebengomba, illetve a tölcséres rókagomba, amely olyan korán „jött” az idén, hogy még januárban, a hó alól is lehetett szedni.

Rókagomba extrém sok van idén a sok eső miatt, 50-60 kilókat szednek az emberek. Rengetegen áruljak őket, ebben sincs korlátozás. Ez érvényes az áfonyákra is, illetve bármilyen természetben szedett dologra

– így Tímea, akinek úgy bejött a svéd élet, a vadkempingezős kalandozással, hogy nem tervezi, hogy visszaköltözne, bár lehet, hogy a nyugdíjhelyzet majd felülírja a terveket, de ez még egy nagyon távoli történet…

Kapcsolódó
Óvónőként kezdett új életet a fiatal békési anyuka Svédországban
Most nem gondolja úgy, hogy valaha visszaköltözne Magyarországra, de ez akár még változhat is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik