Németh Zsolt hosszú éveken keresztül mobiltelefonnal örökítette meg a különleges pillanatokat, de többre vágyott, többek között olyan fotókra, amiken a természet lakói közelebbi felvételeken is láthatók. A kitűzött célját három évvel ezelőtt el is érte, és kezébe vette első fényképezőgépét.
A mobiltelefonos fotózás elért egy olyan pontot, amikor már nem volt elég számomra amit egy aprócska kamera nyújthatott. Beszereztem egy kezdő fényképezőgépet, ezzel már közelebb kerülhettem a vadvilághoz. Kisebb nagyobb fejlesztések következtek, rengeteg videó megtekintés és szakirodalom olvasás után pedig a mai napig tartó gyakorlás
– osztotta meg a természetfotózás útján való elindulását a Sokszínű vidékkel.
Zsolt jelenleg Budapesten él, de vidéken nőtt fel. A természet és az állatvilág szeretete egészen gyermekkoráig nyúlik vissza.
A hobbifotós szívéhez minden évszak közel áll, mindegyikben meglátja a szépséget és az értéket, amiket meg is örökít.
Ha időm engedi mindenképp a hajnali-reggeli órák, illetve naplemente környékén tartózkodom kint a természetben. Aranyórának mondják ezt az időszakot, ilyenkor a legszebbek a fények. De fontos szempont, hogy ekkor a legaktívabbak az állatok
– avatott be azokba a időszakokba, amikor a legszívesebben figyeli az élővilágot, és készíti el róluk a felvételeit. Ezeken a fotókon főként mókusok és madarak szerepelnek, amik a kedvenc témái. Szinte csak elvétve fotóz mást, de akad olyan is, amikor szó szerint rabul ejti a pillanat szépsége.
Zsolt a természetre bízza magát és hiszi, hogy amit meg szeretne számára mutatni, azt meg is mutatja.
A “cserkelős” fotózás az én világom, szeretem a spontán találkozásokat, így legtöbbször a szerencsémben bízom. Vannak azonban olyan fajok, amelyek fotózásához fel kell készülni, ilyen például a gyurgyalag vagy a szalakóta, ilyenkor én is álcahálóval, állvánnyal indulok neki a napnak
– mesélte el a különleges kinézetű madarak fotózásának a titkát.
A hobbifotós számára az egyik legkülönlegesebb élmény, a hajnalmadárral való találkozás volt, ennek a találkozásnak az élményét nem csak szívében, hanem fotókon is őrzi. A nem mindennapi megjelenésű, és igazán különleges nevű hajnalmadár hazánkba téli vendég. Minden madarász és természetfotós számára hatalmas élmény, ha sikerül megfigyelni és szépségét megörökíteni.
Egy másik élményem, amikor Visegrád felé haladva egy spontán pihenőre megálltam és lesétáltam a Duna-partra, és egy nagyon kedves jelenetnek lehettem szemtanúja. Egy nagy bukó család apróságai próbáltak épp a szülőmadár hátára felkapaszkodni, “mamataxi” szolgáltatást igényelve
– avatott be élményeibe, amiből még rengeteget tudott volna megosztani, hiszen elmondása szerint, szinte nincs olyan kirándulás, amikor ne történne valami szívének kedves pillanat.
Amikor Zsoltnak ideje engedi útnak indul hazánk különleges tájaira, ahol a természet adta élményeket keresi.
Idén több olyan helyre is volt szerencsém eljutni, amelyeket a jövőben rendszeresen tervezek meglátogatni. Ilyen többek között a tihanyi Belső-tó, ami az ürgékről híres vagy Apaj és környéke, ahol gazdag az élővilág
– sorolta fel azokat a helyeket, amik kedvesek a szamár. De mind közül van egy hely, ahol igazán jól érzi magát, és ahol kedves barátai várják őt napról-napra.
Látogatásom fix pont a csodálatos Margitsziget, amely meglepően gazdag élővilággal rendelkezik. Az itt élő fajok többsége alkalmazkodott az ember közelségéhez, ezért könnyebb itt megfigyelni és fotózni őket, mint a vadonban élő fajtársaikat
– mutatta be a számára legkedvesebb helyet, ahová általában a reggeli órákban látogat ki, de előfordul hogy csak késő délután tudja a szigeten élő mókus és madárbarátaival tölteni az idejét.
A téli időszakban hetente két-három alkalommal jár ki kedvenc helyére, tavasszal viszont még gyakrabban. A sziget lakói már ismerősként üdvözlik, akiknek mindig finom falatokkal készül. Zsebében hol mogyoró, dió, vagy egy kis napraforgó lapul, mert mára már tudja, hogy bizony pamacsos fülű, vörös bundás, kedves arcú kéregetők is akadnak a szigeten, akik ártatlan szemekkel nézik a számukra szimpatikus járókelőket, hogy kitől remélhetnek egy kis potyafalatot.
Kicsit több mint három éve történt, hogy egy séta alkalmával egy mókus termett előttünk, két lábra állva nyújtózkodott felénk és jól értelmezhetően enni kért. Lehajoltam hozzá, de a kezem üres volt – nem készültem ilyen találkozás – , amit csalódott tekintettel nyugtázott, majd tovább állt. Szinte szégyelltem magam. Ettől a naptól kezdve mindig volt nálam mókus csemege és elkezdődött a mókusetetés. Ez a mókus később a Maxi nevet kapta, a mai napig spontán megállít embereket ha szimpatikus neki az illető
– emlékezett vissza az első különleges kalandjára, amit Maxi mókusnak köszönhetően élt át.
De nem csak a mókusoknak kedveskedik Zsolt finom falatokkal, hanem tollas kis barátainak is, akik épp olyan örömmel fogadják a segítő kezeket.
A mókusetetéshez csatlakoztak madarak is, elsőként főleg az énekesmadarak, majd szajkó, fakopáncs, csuszka. Egyre közelebb jöttek az élelemért, ma már gond nélkül szállnak az emberek kezére a cinegék, csuszkák. Különleges élmény érezni a bizalmukat akár a mókusokról, akár a madarakról van szó
– avatott be a mókusok és a madarak között kialakult különleges, baráti kapcsolatába.
Zsolt nem csak fotózza a Margitsziget lakóit, hanem segíti is őket, mindent megtesz annak érdekében, hogy nekik is legyen holnap. A téli hónapokban erre pedig nagy szükségük van, amikor a betevőkhöz egyre nehezebb hozzájutniuk.
Szeretem őket fotózni és ritkán hagyom ki a lehetőséget, de az a fontosabb hogy a tőlünk telhető legjobb módon tegyük könnyebbé az életüket. Szerencsére az évek alatt gondoskodó társaság alakult ki fotósokból, természetkedvelőkből, így sok segítséget kapnak folyamatosan az itteni élőlények
– vázolta fel, hogyan segítik a madár és mókusbarátok a sziget barátságos kis lakóit.
A cikkben szereplő fotókat Németh Zsolt készítette, akinek különleges felvételeit és élményeit Facebook és Instagram oldalán is figyelemmel lehet követni.
