Életmód

Bútorfestőként alkot a nyugdíjba vonult kutyaterápiás tanárnő

Az érdi nyugdíjas tanárnő életét csupa érdekes történet övezi.

Marcali-Kiss Rita tavaly ment nyugdíjba az Érdligeti Általános Iskolából, ahol az utóbbi néhány évben különleges pedagógiai munkával, kutyás foglalkozásokkal segítette a tanulási nehézségekkel, viselkedési problémákkal küzdő gyerekeket. A Kaposvári Egyetemen végezte el a Magyarországon úttörőnek számító kutyaterápiás fejlesztő szakember képzést.

Együtt jártunk a suliba Keménnyel, aki egy keverék kutya és közel hat évet dolgoztunk közösen problémás gyerekekkel. Kemi egy közepesnél kissé nagyobb, fekete-fehér, kócos és nagyon jámbor, gyermekeket imádó eb, aki mentett kutyaként került hozzám. A szolnoki Kéz a Mancsért Egyesülettől fogadtuk örökbe. Egy baleset után hagyták az úton, de sikerült felépülnie

– mesélt közös történetükről Rita.

A tanárnő nemcsak a különórákon dolgozott a kutyussal, hanem a rendes tanórákra is bement és pirospont helyett vagy mellett, a kutyázás volt a plusz jutalom egy-egy jó feladatmegoldásért.

Bekerültünk egy Erasmus programba, mint kutyaterápiás fejlesztő pedagógia, így eljutottunk Görögországba, Törökországba, Írországba, Szlovéniába és ekkor kezdtem el a bútorfestést is, nagyjából hét éve.

Az egykori hobbi ma már komoly műhelymunkává alakult és vállalkozóként dolgozva kitölti Rita mindennapjait.

Nézze meg Rita munkáit galériánkban

Galéria

Előszőr saját magunknak festettem, újítottam fel régi bútorokat, a házunk is ezekkel a szépségekkel van berendezve, de aztán egyre kevésbé fértünk el, így néhányat feltettem a közösségi oldalon eladásra. Így indult maga a vállalkozás, ma pedig már lényegében csak megrendelésre dolgozom

– mesélte Rita, akinek az első munkája egy Singer varrógép állványa volt, amiből fésülködő asztalt csinált.

A munkáit látva felvetettük, hogy ez azért nem csak bútorfestés, hiszen komoly felújításokat is látunk a képeken, gyakorlatilag bútorasztalos szakma határán mozog az alkotásaival.

Igen, ez így van, mert ahogy a kezembe került egy-egy darab és elkezdtem vele foglalkozni, úgy jöttek elő a hibák, a törések, a hiányos részek, amiket pótolni, ragasztani, szögelni, csiszolni kellett. Így tanultam bele szépen lassan, saját magamtól a felújítási munkákba, de még a mai napig tanulom a mesterséget

– emelt ki Rita, hozzátéve, hogy bizony volt olyan, hogy hoztak egy halom fadarabot és azt mondták rá, hogy ezek székek és egy asztal.

Rita egy félig nyitott műhelyben dolgozik az érdi házában, amit az étkezőből alakított át, néha pedig – ahogy ő fogalmazott – visszavedlik étkezővé, ha érkeznek a gyerekek. A családban ugyanis három gyermek cseperedett fel, két iker fiú és lány, ők már 32 évesek, a legkisebb fiú pedig 21 éves. Ő még otthon lakik és az édesanya egyik legnagyobb segítsége, hiszen vannak a bútorfelújításban olyan feladatok, amihez jól jön a férfierő.

Megtudtuk, hogy gyakorlatilag minden munkát szívesen elvállal és megcsinál a bútorfestő, de a kedvence az ónémet bútorcsalád. Az otthonában is nagyrészt ezekből áll a berendezés.

Rita műhelyébe Nagykanizsáról, Pécs környékéről, Győrből, az ország minden részéről hozzák a feltámadásra váró bútorokat. Balatonon volt egy parasztház, aminek a teljes bútorzatát ő újította fel. Most épp konyhabútor ajtókat fest és úgynevezett keresztszemes hímzést készít díszítésnek.

Most fél évre előre be vagyok osztva, az iskola mellett is sokat vállaltam, akkor akár estig is dolgoztam itthon a munka után, most már könnyebb, hogy nyugdíjas vagyok.

Megtudtuk, hogy Ritával együtt a kutyus is nyugdíjba vonult, Kemi már 11 éves és egészségben élvezi az idős kort, két kisebb társával szaladgál a kertben, ami egy igazi kis oázis, Rita ugyanis a munka után megmaradt szabadidejében gyönyörű környezetet varázsolt a ház udvarán.

Nézze meg a galériát Rita csodás kertjéről

Galéria

Tavaly ősszel építettünk egy kis tavat, sok évelő növényünk van és gyümölcsfáink. A kerítésünket régi ajtókból építettük. Vannak meggyfáink, három sárgabarack fánk, almafáink, húsos som, amiből lekvárt is lehet már főzni, cseperedik a füge, fekete eperfa, mézbogyó. Próbálom a félvad, régi gyümölcsöket nevelgetni.

Ritáék kertjében magaságyás is van, ahol eper és paradicsom növekszik, mint mondta a bútorok mellett a kert az ő nagy szenvedélye, ami ideje marad a munka mellett azt odakint tölti.

Kapcsolódó
Csodaszép mesekertet gondoz a jogászból lett bútorfestő
Az 1500 négyzetméteres kertben több mint 200 tő rózsa él a több száz másik növény mellett. 2021-ben tájkert kategóriában első díjat nyert a Kertvilág pályázatán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik