Életmód

Izlandi osztálykirándulásra gyűjtenek, dolgoznának a szobi gimnazisták

Békési Marcell
Békési Marcell
Nem várják a sült galambot.

A szobi Szent László Gimnázium diákjai néhány éven belül Izlandra szeretnének utazni, ám szűkös a büdzsé.

Mivel nem olcsó mulatság a szigetországba eljutni, a kilencedikesek támogatói megosztottak a Facebookon egy felhívást, melyben munkát keresnek. A fiatalok úgy döntöttek, megpróbálják szorgos munkával összeszedni a nagy utazáshoz szükséges összeget.

Békési Marcell osztályfőnök szerint a vidéki gimnázium tanulói közül sokaknak nem adatik meg, hogy külföldre utazzanak, ezért is jó ötlet, hogy megcéloztak egy távoli országot. Nem mintha Magyarország nem lenne “menő”, de a gyerekeknek sokat adna, ha a szigetország varázslatos vízeséseivel közelebbről is megismerkedhetnének.

Az egyik osztályfőnöki órán elhatároztuk, hogy a négy év alatt legalább egyszer elutazunk együtt külföldre. Tíznapos utat tervezünk. Szeptembertől karácsonyig ötleteltünk, végül a B tervünket gondoltuk reálisnak, így a fő cél, hogy a sarki fényt közelebbről is megcsodálhassuk

– mesélte a tanár úr a Sokszínű vidéknek.

Az oszályfőnök vezetésével a diákok készítettek egy előzetes költségvetést. Békési Marcell azt is elmondta, úgy gondolják, az iskolai büfével, a karácsonyi vásár bevételével, valamint egyre komolyabb munkák elvégzésével elérhetik a hőn áhított úticélt.

Még csak kilencedikesek vagyunk, egyelőre kevésbé megerőltető munkákat tudnánk végezni. Majd később, ahogy nőnek a srácok, keményebb munkákat is elvégeznének. Pakolás, iratrendezés, kertgondozás, fűnyírás, lomtalanítás bármi szóba jöhet.

Ahol nagy a szükség, közel a segítség – a Facebook-megosztás révén már kaptak is egy felajánlást a gyerekek. Horvátországban öt napot fognak dolgozni, és persze strandolhatnak is, ha már ott lesznek.

Aki szeretne segíteni a gyerekeknek céljaik elérésében, az erre a címre írhat: kertgondozasdunakanyar@gmail.com.

Kapcsolódó
Két testvér tüneményes ötlettel vidította fel a szőregi járókelőket
Lélekemelő, kedves történet a gyermeki jóságról, leleményességről és boldogságról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik