Életmód

Legszívesebben a Balatonnál nyaralnak a magyar fiatalok

Illsztráció / Pixabay
Illsztráció / Pixabay
Többségük naponta legalább 10-20 ezer forintot költene el fejenként.

A magyar tinédzserek a Balatont választják – írta a vg.hu.

Minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést idén, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél. Leginkább pár napot, illetve egy hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén, ez derült ki a Mandilla Hotel és az Opinio kutatócég közös reprezentatív felméréséből.

Tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén. A 16–19 évesek 52 százaléka ellátogat a Balatonhoz, de az 50–59 éves korosztály közel kétharmada ezt egyáltalán nem tervezi.

A balatonozók 71 százaléka, különösen a 20 év alattiak leginkább nyári üdülést választanak, de a válaszadók 11 százaléka tavasszal, 14 százaléka ősszel, 8 százaléka télen is szívesen kapcsolódik ki a tónál.

A vízpartra vágyók közül sokan már biztosan tudják, merre indulnak. Számukra a déli (27 százalék) és az északi part (19 százalék) egyaránt népszerű célpont. Hasonló arányban (14 százalék) vannak azok, akik mindkét partra terveznek eljutni idén.

Az északi parti településekre elsősorban a kulturális és szabadtéri programok, a vízparti élmények, a helyi gasztronómia, a természeti szépségek és a történelmi nevezetességek vonzzák a vendégeket.

Az üdülésre naponta fejenként legalább 10–20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezett fiatalok 66 százaléka. Az összes válaszadó negyede 20–40 ezer forintot költene fejenként, míg 7 százalékuk ennél is többet áldozna a napi kiadásokra.

A kutatásban részt vevők 52 százaléka egy-két napra vagy hosszú hétvégére megy, negyedük egy hetet, minden tizedik válaszadó pedig legalább kettőt tölt a Balatonnál.

Kapcsolódó
Töretlen a Balaton népszerűsége
Több mint 1,6 millió vendégéjszakát regisztráltak 4 hónap alatt vidéken, amelynek csaknem negyedét a Balatonon töltötték el a turisták.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik