Életbevágó, hogy mindenki locsoljon fákat

A forró napokon kell megszervezni azoknak a fáknak az öntözését, amelyek pár év után már saját erőből is képesek lesznek átvészelni a kritikus heteket.

Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.

Kiemelik, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, valamint, hogy a felhőszakadások által hozott eső sem jelent gyógyírt, hiszen az legtöbbször nem jut el a fák gyökeréig.

Hetek óta szárazság van megint. Akár két éve, idén is történelmi méretet ölt, ahogy az egymást követő napok, egymást követő hetek után még mindig nem jön az enyhítő eső. A 10 millió Fa országos Faültető közösség, ahogy eddig is cselekvéssel reagál a helyzetre

– írják Facebook posztjukban, melyben öntöző „sportesemény” sorozatot hirdetnek a fák túléléséért!

10 millió Fa közösség

Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára

Ez a nyár hátralévő életed leghűvösebb nyara – szokták használni ezt a hátborzongató jövendölést. És sajnos van ebben igazság. Ahogy azonban nemcsak mi emberek, de az általunk életre hívott fák, cserjék remélt hosszú életében is ez a mostani a legkevésbé megpróbáltató nyár. Pedig….

Változik a klíma, változnak a körülmények, nekünk embereknek is változnunk kell, ha csak egy kicsit is előre tekintünk a holnap felé.

Ahhoz, hogy városaink, településeink a gyermekeink és unokáink számára is élhető, túlélhető közeget kínáljanak majd, ma kell cselekednünk, és ezeken a forró napokon kell tudnunk megszervezni azoknak a fáknak az öntözését, amelyek pár év után már saját erőből is képesek lesznek átvészelni a kritikus heteket. De most még nem

– írják.

Elég, ha lakóhelyed környékén ismersz fákat

Jelöljük ki ezentúl a nyári hétvégék lezárását, a vasárnap estéket a 10 millió Fás ültetések közös locsolásának időpontjaként, a vasárnap esték teljenek a „LOCSOLIMPIA” jegyében

– javasolják.

Sőt, ha nem vagy 10 millió Fás, sosem ültettél, csupán a lakóhelyed környékén ismersz fákat, növényeket, azok számára is juttathatsz enyhítő vizet. Mostantól ezen a nyáron és a következőkön is, ezeken az esteken juttassunk elegendő éltető vizet a magunk ültette és bennünket szolgáló növényeknek. (…) Szó szerint életbevágó, hogy ezeken a vasárnapi versenyeken jól szerepeljünk. Mindent bele 10 millió Fások! És hajrá növények, a ti élni akarásotok is kell a közös sikerhez!

Erdőmentő locsolás Monorierdőn

És ahogy az olimpiai játékoknak, a LOCSOLIMPIÁNAK is lesz egy nyitánya

– írják.

Augusztus 3-án szombaton Monorierdőre hirdettek nagyszabású közösségi locsolási erdőmentő akciót!

Komoly összefogásra van szükség, segítsük a fákat a túlélésben, hogy ők segítsenek minket a túlélésben felnövekedvén!

Az alapítvány a vasárnap estéket javasolja a Locsolimpiai „játékok” lebonyolítására, de a szervezett közösségi locsolások persze más napokon is lehetnek.

Szervezetek csatlakozását is várják a Nemzeti Faültetés Napjához

A 10 millió Fa közösség mindeközben nagy erőkkel készül a 2025 március elsejére szervezett Nemzeti Faültetés Napjára, nem kisebb célkitűzéssel, mint hogy legyen egy olyan faültetési nap, melyen valahány magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet: iskolák, óvodák, kaszárnyák, egyetemek, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, multi vállalatok alkalmazottai, különféle társadalmi vagy civil szervezetek tagjai.

Kapcsolódó
Országos faültetési programot indít a 10 millió Fa Alapítvány
A közösség célja a lehető legnagyobb számban fák és erdők telepítése Magyarországon.