Életmód

Három hajót húzott el a szájával az erőművész Siófokon

youtube
youtube
A hajók összesen 100 tonnát nyomtak.

Siófok lakói és a kikötőben összegyűlt érdeklődők szeptember 18-án, szerdán délután elképesztő erőmutatványnak lehettek tanúi. Tóth József szegvári erőművész nem mindennapi produkcióval rukkolt elő: három hajót – amelyek összesen 100 tonnát nyomtak – húzott el szájával egy vastag kötélen, írta a Sonline.

A mutatvány nem volt zökkenőmentes, az első próbálkozásnál úgy tűnt, hogy József és a hajók közötti küzdelem döntetlenre végződik.

Eredetileg a Bahart egyik új katamaránjának a húzását tervezte, engedély hiányában azonban három kalózhajó mellett döntött.

Ahogy a hajók kifutottak a kikötőből és összerendeződtek a vízen, minden készen állt a nagy attrakcióra. A kötél feszült, amit József a fogai közé kapott, és teljes erejéből nekirugaszkodott, ám semmi sem történt. Rövidesen kiderül, hogy a kapitányok elfelejtették a hajókat hátramenetből kikapcsolni

– tudósított a portál.

Az 54 éves erőművész nem hagyta annyiban, másodszor is nekivágott és sikerrel járt. Az összesereglett nézők szájtátva figyelték, ahogy József a fogaival több tíz méteren keresztül vonszolta a három hajót a kikötő irányába.

A mutatvány végén a tömeg hatalmas tapssal jutalmazta a szegvári erőművészt.

Kapcsolódó
A legsikeresebb főszezont zárta a balatoni hajózás
Idén már augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot a Balatoni Hajózási Zrt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik