Ifjú felnőttként Fábián-Nagy Gábor 2006-ban ment ki az USA-ba, először New Yorkban élt, egy költöztető cégnél dolgozott. Feleségét is ott ismerte meg, akivel 2011 óta él együtt és mindkét lányuk Amerikában született: Réka 2013-ban, Kinga pedig 2015-ben. Mindketten kettős állampolgárok, a szülők otthon csak magyarul beszélnek a gyerekekkel.
A fizikai munkát sikerült irodaira cserélnem 2019-ben, mikor egy nemzetközi szállítmányozási céghez kerültem, és a céges autó részlegen kezdtem el dolgozni. Három év múlva, 2022-ben úgy alakult az életünk, hogy Floridába, Tampától picit délre, Apollo Beach-re költöztünk. Én megtarthattam a munkámat, online dolgozom. Feleségem alapított egy takarító céget, és azt csinálja sikeresen
– mesélte Gábor, aki rövid időn belül megszerette Floridát. Úgy fogalmazott, hogy élete egyik legjobb döntése volt a költözés.
A karácsonyi készülődésben is gyorsan megszokta, hogy itt nem havat lapátolni kell decemberben, hanem füvet nyírni és locsolni.
Mivel már nagyon régen kint élünk, inkább gyerekkori emlékek idéződnek fel a magyar karácsonnyal kapcsolatban. Ami szembetűnő különbség, hogy itt sokkal hamarabb megjelennek a karácsonyi hangulat külső jegyei, mint a díszítés és a faállítás. Nagyon sokan már a hálaadás, a „Thanksgiving” idején feldíszítik a fát. Ez az ünnep mindig november utolsó csütörtökére esik
– mondta a családfő, ők viszont nem változtatták meg a magyar hagyományokat, a szenteste programja a fadíszítés.
Ami viszont a ház, kert kivilágítását illeti, felvették a helyi szokásokat és nagyon élvezik, mivel az égősorok, installációk építése túlmutat a szerelésen, igazi közösségi munkává vált, melyben a barátok, szomszédok is segédkeznek.
Minden évben várjuk ezt a téli programot, mert vidám és élvezetes, egyáltalán nem egy nyűg, kötelezettség. Amolyan közösségi kikapcsolódás, ami összehozza a családot és a szomszédságot is. Az egyik szomszédunkkal igazi baráti kapcsolatot ápolunk. Ő Brian, becenevén Corn, akivel együtt másszuk meg a tetőt, hogy rögzítsük az égősorokat
– emelte ki Gábor, hozzátéve, hogy a környéken is vannak igazán extrém, különleges díszítések, de ők maguk is évről-évre fejlődnek.
Apollo Beachen van egy környék, ahol az összes ház fel van díszítve, szinte teljes fényárban úszik a lakópark. Hihetetlenül látványos. Ez egy olyan zárt lakópark, ahová egy kapun lehet bemenni a házakhoz és csak kóddal, vagy meghívással hajthatnak be. Karácsony előtti hétvégén megnyitják két napra a látogatók előtt, így el lehet menni megnézni a különleges díszítéseket.
Gábor elmondása szerint hatalmas az érdeklődés minden évben, ezért órákat kell várakozni az embereknek, hogy bejussanak.
Galériánkban megtekinthetők Gáborék fényképei a 2022-es feldíszített lakóparkról.
Szerencsére a feleségemnek van ott munkája, és mi még a hivatalos megnyitás előtt, be tudunk menni vendégként. Tényleg mesebeli, varázslatos látvány. Hihetetlen munka lehet, de szívesen csinálják az ott lakók.
A karácsonyi menü tekintetében Gáboréknál a magyar hagyományok élnek, ezért sokat nem tud mondani az amerikai szokásokról. A halaszlé az alap és a töltöttkáposzta is, illetve különböző sülthúsok kerülnek még az asztalra.
Pontyot nehezebb beszerezni Floridában, itt a tengeri halakból van széles kínálat. New York-ban sokkal könnyebb volt anno, de itt is megoldjuk mindig. Vannak magyar barátaink, akik nem túl messze laknak és velük szövetkezünk. Mi 24-én díszítjük fel a fát, és az időeltolódás miatt, hogy a Magyarországon élőkkel is tudjunk beszélni, már reggel állni szokott. Idén már a lányok is tudják, hogy mi intézkedtünk eddig, szóval most majd közösen akasztjuk fel a díszeket.
A beszerzést egy nemzetközi boltban oldja meg a család, ott rengeteg magyar dolgot lehet kapni, és valamikor rendelni is tudnak.
Ajándékozás itt is ugyanúgy van, ahogy nálunk, viszont ahogy az már az amerikai karácsonyi filmekből mindenki megtanulta, itt a Mikulás hozza az ajándékot, nem a Jézuska.
A december 6-dika itt nem ismert ünnep, a Mikulás (Santa Claus) december 24-én érkezik. Mi követjük a tradícióinkat és december 6-án megajándékozzuk a gyerekeket Szent Miklós napján. Érdekesség, hogy New York-ban egy amerikai barátunk is átvette ezt a szokást, mert a lányaink nagyon jó barátok voltak, és megtetszett nekik is ez a tradíció. A gyerekeinknek egyébként elmondtuk, hogy ez egy magyar hagyomány és ne lepődjenek meg, ha más nem hallott róla. Mi Jézuskát mondtunk nekik karácsonykor, de belevettük a Mikulást is az ünnepbe, szóval ez egy picit fura lehet, de nem hagyhattuk ki egyiket sem…
Ami pedig az időjárást illeti, előszőr különös érzés volt, hogy télen nincs hó, meleg az idő és bár sokan mondták, hogy ez a hangulat hiányozni fog az ünnepkörből, de Gábor szerint ez egyáltalán nem igazolódott be.
Én teljesen jól elvagyok hólapátolás és fagy nélkül is, néha füvet kell nyírni vagy locsolni karácsony este. Azért itt is le tud hűlni a levegő télen, de fagy még nem volt, mióta itt vagyunk. Az emberek nagy része 15 fok alatt már reszket. Azt tapasztaltam, hogy aki itt él, annak bizony hozzászokik a szervezete a meleghez és a 17 fokot már mi is hidegnek érezzük. Télen reggelente azért előfordul 2-3 fok is, de ezek azért nem tartósak és ritkák is. (A cikk írásakor érkezett épp egy fotó Gábortól a reggeli 3 fokos lehűlésről – a szerző.). Napközben azért 18 foknál nem nagyon van hidegebb télen és gyakran előfordulhat 25-28 fok is karácsonykor
– tette hozzá Gábor, aki annak örül, ha hűvösebb az idő karácsonykor, mert jobban illik a hangulathoz a forró tea a jegesnél.
A magyarországi rokonokkal ilyenkor a neten keresztül tudnak beszélni videóhívással. Tervezik, hogy az egész család hazalátogat egyszer, mert a nagyobbik gyerek már volt itthon, de együtt még nem sikerült összehozni.
Ha szeretne még kint élő magyarokról olvasni, akkor ez a cikk önnek készült egy colorádói fiatal párról. Egy újságíró svédországi újratervezéséről pedig ide kattintva olvashat!