Életmód

Tanítóbácsi fakanállal: fókuszban a fecskevédelem

Fecskebarátok eseménysorozatának első állomásaként szervez egy kreatív alkotói pályázatot az Álomerdő–Álommenza Egyesület és annak vezetője, Szabó Krisztián.

A pedagógus a Tanítóbácsi fakanállal projekttel lett ismert a közössági oldalakon és a médiában, ugyanis az tette egyedivé Krisztián oktatási módszerét, hogy fakanalat ragadt, és a gasztronómiát, a sütést, főzést is bevonta a foglalkozásaiba. A programok és a vidám percek dokumentálására pedig létrehozta a Tanító bácsi fakanállal oldalt a Facebook-on.

Az új projektjéről Krisztián azt mesélte, hogy a „Fecskebarátok” kezdeményezés abból a szándékból született, hogy játékos, kreatív módon hívjuk fel a figyelmet egyre fogyatkozó fecskeállományunk védelmére, valamint arra, hogyan lehet különleges módon a természetvédelem ügyét beemelni a nevelési-oktatási intézmények életébe.

Az ötlet az Álomerdő–Álommenza Egyesület közösségi szemléletéből nőtte ki magát, amely már eddig is több komplex művészeti, természeti és gasztronómiai projektet valósított meg

– mondta a Sokszínű Vidéknek Szabó Krisztián ez egyesület elnöke, aki tanítványaival rendszeresen foglalkozik a fecskék világával. Megismerteti őket a fecskefajokkal, védelmükkel, a fecskevédelmi eszközökkel. Rajzos formában is megörökítik őket, például fecskés tányérokat terveznek, fecskés tájképeket festenek.

Krisztián lakóhején, Győrságon képviselő is és helyi fecskevédelmi programot hozott létre, melynek keretében a témában rajzversenyt szervezett a gyerekeknek, felkutatták, hol vannak még fecskék. Otthon is minden évben várják a fecskéket, hiszen tartanak lovakat. Az istállóban pedig füsti fecskék fészkelnek.

A Fecskebarátok eseménysorozat első különleges alkotói felhívásában egy óriás fecske formájú mandala elkészítésére invitálják a gyerekeket bölcsödés korosztálytól egészen a középiskolás diákokig.

A fecske, mint szimbólum egyszerre jelenti a természet szépségét, a közösségi összetartást, és a környezet iránti felelősséget. Az óriás mandala formátum pedig lehetőséget ad arra, hogy minden korosztály saját szinten kapcsolódjon a témához, miközben megélhetik az alkotás örömét és a közösségi együttműködés erejét

– emelte ki Krisztián hozzátéve, hogy a rendezvénysorozatot a jövőben további fecskés eseményekkel egészítené ki, mint például egy elméleti természetvédelmi verseny, melynek keretében egyénileg vagy csapatban oldanak meg fecskés feladatlapokat a résztvevők.

Jelentkezési határidő/pályázat beküldési ideje: 2025. június 1.

Jelentkezni e-mailben lehet az alomerdoprojekt@gmail.com címen, ahová 1-3 jpg formátumú képet kell beküldeni, olyat, amelyek kikerülhetnek az online térbe is. Az elkészült fecskés alkotásnak mindenképp szerepelnie kell rajta. A levél pedig tartalmazza az intézmény pontos nevét, címét, a felkészítő tanár nevét, a részvevő osztályokat, csoportokat, azok létszámát, a felhasznált fő anyagok nevét, az alkotás méretét (A/4 méretű alkotás a minimum!).

Krisztiánról írtunk korábban már egy cikket álomerdőben álommenza, avagy tanító bácsi fakanállal címmel, ahogy arról is, hogy hős lett a fakanalas tanító bácsi. A hajdúnánási vályogvető pedig sárból tapasztott fészkekkel várja a fecskéket.

Kapcsolódó
Fecskék: így segíthetjük közösen a magyarok legkedvesebb madarait
A fecskék kivételes helyet foglalnak el az emberek szívében, akiknek a sorsát közös erővel tudjuk igazán segíteni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik