Tihany valahogy minden évszakban megnyugvást ad. Boldogság megpillantani a Balatont, öröm a környéken sétálni, ínyencségeket enni, ráadásként mindenhol levendulaillat száll. Egy kincses félsziget, amit nem lehet elégszer látni.
A település neve ma már szinte egyet jelent a levendulával, de ez nem volt mindig így. Bittmann Eszter és testvére, Bittmann Szilárd mertek nagyot álmodni, és szüleik szuvenir üzletéből ihletet merítve úgy gondolták, hogy kerüljön fókuszba a levendula, ráadásként úgy, mint helyi termék. Valószínű, hogy kettejük elhivatottsága és kitartása is kellett ahhoz, hogy Tihany a levendula hazájává váljon.
Lavender Tihany: a megvalósult álom
A natúrkozmetikai laboruk még 2019. júniusában került átadásra azzal a céllal, hogy helyi, magas minőségű termékeket állítsunk elő a Tihanyba érkezőknek és ezek a termékek minél szélesebb körben elérhetőek legyenek, támogatva ezzel a hosszútávon fentartható turizmust. Azóta összefogták a környékbeli termelőket, családi vállalkozásokat, tőlük vásárolnak olajat és egyéb, helyi alapanyagokat.
Évről -évre új levendulás kedvencet fejlesztünk és vezetünk be a piacra, ezzel biztosítva a változatosságot, illetve eleget téve a több esetben vendégeink részéről felmerült igényekre.
Az alábbi videóban Eszterrel beszélgettünk a levendula felhasználásáról, kozmetikai és gasztronómiai különlegességekről, valamint megismerhetjük a levendulás krémes receptjét is, ami egy vasárnapi ebéd tökéletes megkoronázása lehet.
A Sokszínű vidék videóiban megannyi szép tájat, értékes embereket, izgalmas életutakat, sikereket és nem utolsó sorban mennyei recepteket mutatunk be Semjén Nóri segítségével.