Életmód

Szemkápráztató mozaikokat készít egy magyar művésznő a Ligur-tenger partján

Török Judit
Török Judit
A varázslatos Liguriában egy különleges épület koronázza a tengerparti látképet. A Villa Biener meglátogatása egy életre szóló élmény a művészetbarátoknak.

Cipressához közel egy magyar-olasz képzőművész pár hajléka a festői környezetben fekvő ház és díszkert. Judit és Carlo nagy szeretettel várják a vendégeket, akiket szívesen körbe kísérnek a villában, a múzeumban és a csodálatos kertben. A villa háziasszonya magyar származású. Török Judit évtizedekkel korábban, még egyetemista korában költözött Olaszországba.

Judit 1972-ben harmadéves orvostanhallgató volt Budapesten, amikor férjhez ment egy olasz fiatalemberhez, aki akkor már több éve udvarolt neki. Az egyetemet a feleség már Torinóban fejezte be, majd évtizedeken át orvosként dolgozott.

Török Judit

Hogyan és mikor érkezett ebbe a csodaszép országrészbe?

Liguriába a fiunk miatt költöztünk, mert légzési problémái voltak és tengeri levegőre volt szüksége. Ő ma már másutt él, de én itt maradtam ezen a meseszép vidéken Imperia és Sanremo között. A fiam édesapja, a férjem 2006-ban elhunyt. Jelenlegi társammal élünk a villában, de ritkán maradunk kettesben, mert rengeteg a látogatónk és vendégeink gyakran és szép számmal érkeznek.

Török Judit

Számos esemény teszi emlékezetessé estéinket, amikor valósággal elözönlik a villát közeli és távoli barátaink, komoly parkolási gondot okozva. Liguria lankái ugyanis a hegyekről ereszkednek és szinte közvetlenül alattunk már a tenger hullámzik, nincs hely szélesebb utakat, parkolókat kialakítani.

Ezeken a „kócos estéken” költészettel, irodalommal, művészettel, zenével, performanszokkal foglalkozunk barátaink társaságában. A villa tehát amellett, hogy a lakóházunk a kultúrára, a tartalmas szórakozásra nyitott térként is funkcionál.

Facebook / Villa Biener Arte Contemporanea

Gyönyörű mozaikok láthatók a villa és a kert környezetében. Hogyan kezdődött ez a szerelem a művészettel?

A mozaikokat én készítem, amióta nyugdíjba mentem, mint orvos. Egész életemben hódoltam művészi szenvedélyemnek. Otthon, Budapesten kezdtem a tanulmányaimat a Dési Huber körben, 14 évesen. Zebegényben a nyári művésztelepeken gyakoroltam, és Torinoban is részt vettem az Akadémia szobrászati kurzusán.

Párommal lelkes látogatói vagyunk a művészeti vásároknak, kiállításoknak és a velencei Biennáléknak. Ezekről egyébként tudósításokat is küldtem a magyar Új Művészetnek és az olasz Arte In folyóiratnak. Rajzoltam, festettem, szobrokat és kollázsokat készítettem, majd 61 éves koromban megalkottam ez első mozaikot. Máig nem hagytam abba, azaz immár 17 éve csinálom.

Facebook / Villa Biener Arte Contemporanea

Hol tanulta meg a mozaikok készítéséhez szükséges mesterségbeli fogásokat?

Nagyon bátor vagyok, sok olyasmibe kezdek, amit nem tanultam, így a mozaik rakása sem okozott sok gondot számomra. Biciklizni csak próbálkozva lehet megtanulni – és ez mindennel így van. Volt egy vízgyűjtő medencénk, azt alakítottam át uszodává első lépésben a mozaikkal. Ezt akkor még csupán kiraktam egy 150 x 200 centis kartonra, és a kőművesek ragasztották fel „fusi munkában”, két komponensű ragasztóval. A kirakás 3 hétig tartott. Ennyi idő épp elég volt arra, hogy ellessem a lépéseket, a ragasztó állagát, a különféle mesterfogásokat.

Facebook / Villa Biener Arte Contemporanea

Milyen technikával készülnek a mozaikok?

A mozaikrakásnak több vállfaja van, én a koromra való tekintettel a legegyszerűbbet és a legkevésbé időigényes módot választottam: a direkt kirakást.

Az ember beszerzi az anyagokat, csempéket, köveket, üvegeket, ezer csecsebecsét. Korábban például a régi pesti lakás hatalmas kulcsait is belekomponáltam az egyik munkába. Azután már csak komoly pénzekért a ragasztót és stukkót kell beszerezni, no meg olyan speciális szerszámokat, mint a csempevágó.

Török Judit

Első látásra a változatos formájú, színes mozaikokról Gaudí világhírű Güell parkjára is asszociálhatunk. Honnan meríti az ihletet és milyen témákat ábrázol?

Jártam a barcelonai Güell parkban, de akkorra már több mozaikot is befejeztem. A különbség főleg a méret, hiszen nekünk csak 3 ezer négyzetméternyi parkunk van. Annyiban is más a művészetem, hogy Gaudí nem törekedett képalkotásra, csupán csempehalmozásra – kivéve a szalamandert. Szép, színes felületeket alkotott, míg én önkifejező, könnyen felismerhető látványban gondolkodom, amit mindig gondosan előre megtervezek.

17 fotó

Így készült a medence “Automitologia” terve, Ente-Pente Lalula címmel, ami egy Chruistian Morgerstern költeményre és a családfánkra utal. Hasonló módon született a Lilith a lépcsön, a Nagy Banya (ezt a grossetoi Tarokk-kert inspirálta), az “Első szavak”, a “Családtörténet” kerámia-lapjai és más alkotásaim is.

Eddig hány mozaikot készített?

Jómagam nem tudom pontosan, de egy barátunk felmérte a mozaikkal fedett területet: hozzávetőlegesen eddig körülbelül 500 négyzetmétert raktam ki.

Török Judit

Carlo szintén képzőművész. Ő milyen területen tevékenykedik?

A párom, Carlo Maglitto nem foglalkozik mozaikkal, egykor pszichoanalízissel bajlódott a pacientúrájával. Ám ő is művésznek született. Visszahúzódó életművésznek, ami nem is olyan furcsa, mint amilyennek elsőre hangzik. Carlo többnyire szobrokat készít, amelyek benépesítik a kertet a barátok munkáival együtt, akik között sok magyar is van. A párom kollázsokat, festményeket is alkot. Kísérletező alkat, sok kivételes, a művészetben alig használt anyaggal dolgozik. Nagy szenvedélye a versírás, több kisebb verseskötettel is dicsekedhet.

Ahogy korábban írtuk, egy nyugdíjas művésznő gyönyörű óriásmozaikot készített a Tisza-partján. Egy roppant tehetséges dekorfestő készítette el Tapolca egyik legnépszerűbb turistacsalogató látványosságát, a Halas Lépcsőt.

Kapcsolódó
Lenyűgöző tájképek születnek ezzel a különös technikával
A művésznő munkáinak nagy részét a természet ihlette.
Olvasói sztorik