A hagyma egyike azoknak a zöldségeknek, amit gyakran felhalmozunk. Olcsó, sokoldalú, és szinte minden ételünkhöz nélkülözhetetlen. A probléma akkor merül fel, amikor a hagyma rothadni kezd, megpuhul, és szörnyű szagot áraszt. Szerencsére van mód ennek elkerülésére. Egy régi trükk segítségével akár több hónappal is meghosszabbítható a hagyma frissessége, írja az onet.pl.
Miért romlik meg olyan gyorsan a hagyma?
A hagyma látszólag olyan zöldség, ami ellenáll a tárolási körülményeknek. Azonban épp az ellenkezője igaz: a hagyma rendkívül érzékeny a környezetre. Leggyakrabban a túlzott nedvesség és a légáramlás hiánya károsítja. Ha műanyag dobozban vagy zacskókban tároljuk, viszonylag gyorsan penészesedik. A túl magas hőmérséklet sem tesz jót neki, mert elősegíti a csírázását. Ha pedig burgonyával együtt tároljuk, az felgyorsítja a rothadási folyamatot, ami az általuk kibocsátott etilénnek köszönhető.
Szerencsére egy egyszerű trükkel mindez megelőzhető.
A harisnyatrükk
Nincs más dolgunk, mint a hagymákat gondosan átválogatni, majd a héjával együtt – mivel az természetes védőréteg – egyesével belekötni egy régi, már nem használt harisnyába. Az egyik lábába tegyünk egy hagymát, kössünk csomót, majd ismételjük meg a folyamatot.
Hogyan készítsük elő a hagymát a tárolásra?
Vásárlás után alaposan vizsgáljuk meg az összes zöldséget. Dobjuk ki a sérült, repedt vagy csírázó hagymát. A kemény, száraz, ép héjúak tovább tárolhatók. Válasszunk közepes méretű zöldségeket, mivel a nagyobbak gyorsabban romlanak. Ezután készítsük elő a harisnyát, és alkossuk meg a láncot.
Melyek a legjobb körülmények a hagyma számára?
A hagyma szereti a hűvös, páramentes helyet. Az optimális hőmérséklet 4-10 Celsius fok. Ilyen körülmények között akár 6 hónapig is tárolható, például a pincében. Arra figyeljünk, hogy hűtőben ne tároljuk, mert a párás környezet miatt megpuhul.
Hogyan lehet másképp tárolni a hagymát?
Ha a harisnyás módszerre nincs lehetőség, máshogyan is tárolhatjuk a zöldséget.
- Fonott kosárban: az ilyen kosarak lehetővé teszik a szabad légáramlást, így a hagyma sokáig eláll bennük.
- Ládában: tárolhatjuk ládában is a hagymát, ebben az esetben válasszuk szét az egyes darabokat papírral, hogy minimalizáljuk a penészedés kockázatát.
Érdemes ellenőrizni a hagymát legalább hetente egyszer, és megszabadulni azoktól, amik puhulni kezdenek.
Korábban megírtuk, hogy a hagyma nem csak az ételeinkbe kiváló, de az odaégett szennyeződéseket is eltávolítja. A héja is sokféleképpen hasznosítható.

