Életmód

Görögországban, Marathon városából indulva futotta le a maratoni távot a magyar tűzoltó

Bodor Barnabás archívuma
Bodor Barnabás archívuma
Görögországban, a 42. Athens Marathonon, Marathon városából az athéni Panathinaikó stadionig futva teljesítette a nevezetes távot Bodor Barnabás tűzoltó törzsőrmester.

Az esetről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be közösségi oldalán, ahol azt írták, hogy a hatvani hivatásos tűzoltóság gépjárművezetője 2023-ban kezdett futni az egészsége megőrzéséért. Azóta a testmozgás a szenvedélyévé vált, és 2025-ben már a 65 kilométer sem jelentett neki akadályt.

Álma pedig az eredeti maratoni táv, vagyis az Athens Marathon teljesítése volt.

Barnabás mindent megtett azért, hogy álma teljesüljön, fogta a családját, elutaztak Görögországba, és november 9-én több mint 20 ezer indulóval – köztük 150 magyarral – együtt ő is rajthoz állt, és 5 óra 30 perc alatt teljesítette a Marathontól Athénig vezető 42 kilométert.

10 fotó

Harminckét kilométeren keresztül emelkedőn vitt az út, még a legedzettebb sportolók számára is óriási kihívás volt. Ennyi ápolásra szoruló futót még egyik versenyemen sem láttam. Egész évben erre a próbatételre készültem, és nem hiába. Elhatároztam, hogy bármi lesz, nem adom fel az álmom. Külön öröm volt, hogy családom is velem ünnepelt a helyszínen, a beérkezéskor pedig a magyar zászlót egy kedves ismerőssel emelhettem a magasba

– osztotta meg velünk élményét Barnabás, akinek a neve ma már az indulók dicsőségfalán olvasható.

A versenyek 35. kilométerének környékén futva már nem egyszer úgy döntöttem, ez az utolsó. Aztán amikor kipihenem magamat, már a következő futásokat tervezem. Egy ráckevei és egy olaszországi megméretést már kiszemeltem, egyéniben pedig szeretném megkerülni a Balatont is, ami egy több mint 200 kilométeres távot jelent

– beszélt terveiről mosolyogva Barnabás.

Korábban írtunk arról is, hogy százak futottak ronda pulcsiban Debrecenben, ezek pedig a világ legőrültebb futóversenyei. És a balatoni kör kilométereit “adta el” jótékony célra a debreceni hivatalnok

Kapcsolódó
Megbüntették a 71 éves triatlonistát, mert a járda helyett az út szélén futott
Közel 50 éve fut Nagymágocson ugyanazon az útvonalon, most 10 ezer forintja bánta.
Olvasói sztorik