Életmód

A balatoni kör kilométereit “adta el” jótékony célra a debreceni hivatalnok

A debreceni Polgármesteri Hivatal munkatársa, Kiss László Zoltán 10 és fél kilométert tesz majd meg lábon, és 206 kilométert kerékpározik, az utóbb táv minden egyes kilométerét sikerült elárvereznie, a befolyt összeget pedig a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak ajánlja fel.

Az alapítvány szervezésében Fuss Fotózz Mosolyogj Élményfutást rendeznek a Balaton melletti Paloznakon, és mivel Kiss László Zoltán eleve egy rekreációs táborban vesz részt a közeli Balatonfüreden családjával, így kapva-kapott az ötleten, hogy valami extra támogatással álljon be a jótékony kezdeményezés mellé – írta meg a Dehír.

Zoltán a lapnak elmondta, hogy személyes érintettségük is van, hiszen kisebbik fiát két éve lágyszövet daganattal diagnosztizálták, szerencsére azonban – a kezeléseknek hála – tavaly április óta tünetmentes. A Paloznakon szervezett élményfutás apropóján nemcsak az alapítványnak segítene, de a kezelést végző DEKK Gyermekhematológiai-onkológiai fekvőbeteg osztály dolgozóinak is tisztelettel adózna a Polgármesteri Hivatal munkatársa.

A mai napig visszajárunk kontrollra, le a kalappal előttük. Szerettem volna valamit visszaadni az ott kapott segítségből, ezért döntöttem a felajánlás mellett. Az az ötletem támadt, hogy ha már úgyis ott leszek a futás közelében, mi lenne, ha előtte tekernék egy balatoni kört biciklivel, és az így kapott kilométereket felajánlanám eladásra

– mondta el Zoltán hozzátéve, hogy az alapítvány támogatta az ötletét és egy hét alatt megszervezték a felajánlások fogadását. A 206 kilométert egyesével lebontva küldhettek adományt az emberek. Rövid idő alatt azonban a teljes táv elkelt, sőt, még további kilométerekért is fizettek.

A 10,5 kilométeres futás mellé tehát 206 kilométert biciklizik is szombaton, és bár 5 éve rendszeresen fut az ilyen jótékony rendezvények alkalmával, ez együtt már szintre ultrabalatoni táv lesz.

Sok ismerősömmel viccelődünk: direkt utalnak még, hogy minél többet kelljen tekernem. Én azonban csak örülök a nagyobb befolyó összegnek, amit jótékony célra költhet az alapítvány. Mindig azt válaszolom csak: ha több jön össze, majd maximum később jövök haza

– mesélte nevetve.

Kapcsolódó
440 kilométert gyalogol a svéd Lappföldön egy magyar lány
Nemes cél érdekében indul útnak Till Anilla.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik