A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) idén is Kőrösi Csoma Sándor-díjjal tüntette ki azokat a szakembereket, akik a turizmus területén kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. Az életműdíj és talentum díj mellett hat nagydíjat adtak át november 27-én Budapesten.
A turisztikai szakma legrangosabb állami kitüntetését három kategóriában kilenc szakember vehette át Túri Anikótól, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkárától és Egresitsné Firtl Katalintól, az MTÜ vezérigazgatójától.
Egresitsné Firtl Katalin, az MTÜ vezérigazgatója a magyar turizmus közös ünnepének nevezte a Kőrösi Csoma Sándor-díjak átadását.
Minden szakmának, így a turizmusnak is megvannak a csendes hősei, akik nem a reflektorfényért dolgoznak, hanem azért mert hisznek abban, amit csinálnak. A turizmusban ők formálják Magyarország valódi arcát – a vendégszeretetet, a kreativitást, az emberi kapcsolódást. Ezzel a díjjal őket ünnepelik, a hiteles, értékteremtő, elkötelezett szakembereket, akik munkájukkal példát mutatnak, valamennyien kimagasló eredményeket értek el saját szakterületükön
– mondta.
Az idei díjazottak
- Kvasznicza Ferenc, az őriszentpéteri Pajta étterem társtulajdonosa és vezetője
- Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója
- Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke, az OTP Travel ügyvezetője
- Jászberényi Melinda, a Budapesti Corvinus Egyetem turizmus tanszékének tanára
- Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára
- Forrai Kovács Krisztina és Forrai Miklós, a balatonszőlősi Casa Christa Agriturismo tulajdonosai megosztva kapták az elismerést.
Életmű díj: Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke, a Harmony Tours ügyvezetője.
Fiatal tehetségeknek adományozható Talentum díj: Demecs Norbert túravezető, túraszervező.
A Magyar Turisztikai Ügynökség rendszeresen készít kampányfilmeket a hazai turizmus népszerűsítéséről. Készült film a vidéki élet szépségeiről, hazánkat pedig a „Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása” film népszerűsítette a turisták körében.

