Élet víz nélkül címmel készít dokumentumfilmet Ljasuk Dimitry független filmes, környezetvédelmi aktivista, a Tisza-tó zöld nagykövete, aki a Duna történetét követi végig a vízgyűjtő területétől egészen Magyarországig.
A dokumentumfilmben azt kívánja bemutatni, honnan érkezik a víz, és mi történik, amikor egyre kevesebb jut belőle a folyóinkba. Az alkotás nem csak a Dunáról szól, hanem az Alföldről, Homokhátságról, Tiszáról, a mellékfolyókról, nagy tavainkról, néhány városról, mint Szolnok és Debrecen, összegezve: a Kárpát-medence klímaváltozásáról, vízválságáról és a víz felhasználásáról.
Ljasuk Dimitry a napokban a Kisoroszi Szigetcsúcson, Magyarország egyik legkülönlegesebb helyén forgatott, ahol – mint a felvételek mutatják – jól látszik, hogy a Duna szenved a vízhiánytól.
2026 első félévében a Duna vízhozama több mint 40%-kal elmaradt a harmincéves átlagtól. Egy ilyen hatalmas folyónál ez már szinte felfoghatatlan mennyiségű hiányzó vizet jelent.
A kavicszátonyok megjelenése Kisoroszinál önmagában nem szokatlan jelenség. A Duna vízállása természetesen folyamatosan változik, a Szigetcsúcs pedig éppen attól ilyen különleges, hogy alacsonyabb víznél látványosan átalakul. Idén azonban ezek az alacsony vízállású időszakok jóval korábban és gyakrabban jelentkeztek, mint általában
– írta a filmrendező Facebook bejegyzésében.
Az elmúlt héten a nagymarosi vízmérce -21 centiméter körül mozgott. Bár ez még jóval magasabb a 2018 októberében mért rekordalacsony, -73 cm-es vízállásnál – bő fél méter a különbség -, a kavicszátonyok nagy területen előbukkantak, a part helyenként 80–150 méterrel szélesebbnek tűnik, és olyan részeken is be lehet sétálni a Dunába, ahol magasabb víznél már méteres víz hömpölyög.
Ennek a szigetcsúcsnak van valami megmagyarázhatatlan nyugalma és pozitív energiája számomra. Egyszer azt olvastam, hogy ez a Duna „csontváza”. A Kisoroszi Szigetcsúcs a Szentendrei-sziget legészakibb pontja, ahol a Duna két ágra oszlik – a főágra és a Szentendrei-Dunára. Alacsony vízállásnál a folyó szinte „megmutatja a csontvázát”: előbukkannak a kavicszátonyok, régi medervonalak és sekély mellékágak. Olyan arcát láthatjuk a Dunának, amelyet a legtöbben csak a rendkívüli aszályos időszakokban ismerhetnek meg
– fogalmazott Ljasuk Dimitry.
A szigetcsúcs környékén látható kavicszátonyok nem állandó szigetek. A Duna évszázadok óta hordja ide a kavicsot az Alpokból, majd minden árhullám és minden alacsony vízállás újraformálja ezt a tájat. Amit ma látunk, néhány év múlva már egészen másképp nézhet ki.
Kevesen tudják, hogy a Szentendrei-sziget alatt található Magyarország egyik legfontosabb parti szűrésű ivóvízbázisa. Budapest ivóvizének jelentős része innen származik. Ezért minden változás, amely hosszú távon érinti a Duna vízjárását, nemcsak természetvédelmi kérdés, hanem a jövő ivóvízellátásának szempontjából is kiemelten fontos.
Hosszú út áll még előttem, mielőtt újra visszatérek ide. Néhány hét múlva a svájci Alpokba indulok, a Morteratsch-gleccserhez, mert az Élet víz nélkül című új dokumentumfilmemben a Duna története ott kezdődik. A víz útját szeretném végigkövetni a hegyekből (az Inn folyón keresztül) egészen Magyarországig, hogy megértsük, hogyan függnek össze a távoli gleccserek és a hazai folyóink
– írta a szakember.
A Szigetcsúcs nemcsak gyönyörű kirándulóhely, hanem a Duna–Ipoly Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területe és Natura 2000 élőhely is. A kavicsos partokon és a sekély vízben számos madár- és halfaj talál táplálkozó- és pihenőhelyet, ezért különösen fontos, hogy vigyázzunk erre az érzékeny területre.




Ljasuk Dimitry korábban készített útifilmet a norvég fjordokról, látványos kisfilmet a Duna és a Tisza találkozásáról. A “Tisza-tó írott és íratlan szabályok” című filmjével rangos díjat nyert az alkotó.

