Életmód

Szamárral járta körbe a Balatont, ma ér célba Bettina

Facebook/Ott vagyunk már Állatvédelmi Alapítvány
Facebook/Ott vagyunk már Állatvédelmi Alapítvány
Harminckét nappal az indulás után ezzel bezárul a kör: Bettina, Tibor és Foki visszaérnek oda, ahonnan augusztus végén elindultak.

Harminckét nap, több mint kétszáz kilométer, rengeteg találkozás és egy fontos üzenet az állatvédelemről. Koszonits Bettina és Foki, a törpeszamár augusztus 24-én indultak el Balatonalmádiból, ma pedig már csak az utolsó négy kilométer vár rájuk.

Ahogy korábban mi is hírt adtunk róla, Koszonits Bettina édesapjával, Tiborral és Fokival augusztus 24-én vágott neki a különleges balatoni kalandnak. Balatonalmádiból indultak, az első napokban Alsóörsöt és Csopakot is érintették, majd a Balatoni Bringakörút vonalát követve haladtak tovább a tó körül.

A teljes út több mint 200 kilométer, és bár önmagában sem kis teljesítmény, Bettina számára a túra kezdettől jóval többről szólt, mint a kilométerek leküzdéséről.

Az induláskor lapunknak úgy fogalmazott:

A Balaton-kerülés célja nem egyszerűen az, hogy teljesítjük a körülbelül 200 kilométert, hanem az, hogy közben minél több emberhez eljusson az állatvédelem és az állatok iránti felelős gondolkodás fontossága. A túrán a szamarak a főszereplők. Szeretném megmutatni, hogy a szamár nem egy „igénytelen”, elhanyagolható állat, hanem érző, intelligens és nagyon különleges társ. Sok tévhit él róluk, és szeretném ezeket is eloszlatni

– mondta az ifjú lány.

Facebook/Ott vagyunk már Állatvédelmi Alapítvány

Bettina korábban lovász végzettséget szerzett, és már 15 évesen szeretett volna hasonló, hosszú útra indulni. Most Foki segítségével azt is megmutathatta, hogy a szamarakról kialakult kép sokszor távol áll a valóságtól: ezek az állatok érző, intelligens társak, amelyek ugyanúgy figyelmet és megfelelő gondoskodást igényelnek.

Nemcsak körbesétálták a Balatont

Az elmúlt több mint egy hónap során nem csupán egyik településről a másikra haladtak. Bettináék iskolákba is ellátogattak, ahol gyerekekkel beszélgettek a felelős állattartásról, idősek otthonában jártak, és útjuk során emberek százai találkozhattak velük, írta meg a hellofonline.hu.

Badacsonytomajon és Szigligeten iskolások fogadták őket, Keszthelyen pedig szintén nagy érdeklődés kísérte Foki érkezését. A szamár így valóban a túra főszereplőjévé vált, és szinte mindenhol hamar magára vonta a figyelmet.

Az út ugyanakkor nem telt teljesen zökkenőmentesen. Bettina az északi parton megbetegedett, ezért néhány napra bátyja, Koszonits Patrik vette át Foki vezetését. A túra azonban emiatt sem szakadt félbe.

6 fotó

Ma következik az utolsó négy kilométer

Szeptember 24-én, csütörtökön 15 órakor Balatonfűzfőről, a Zrínyi utca elején található kerékpárútról indulnak el a túra utolsó szakaszára. Innen még körülbelül négy kilométert tesznek meg együtt.

A célba érkezést 17 óra körül Balatonalmádiban, a Balatoni Bringakörút 0 kilométerkövénél, a Véghely Dezső utcában tervezik.

A szervezők mindenkit várnak, aki szeretne csatlakozni hozzájuk az utolsó kilométereken. Aki számára a teljes négy kilométer hosszú lenne, útközben is bekapcsolódhat a közös sétába.

Harminckét nappal az indulás után ezzel bezárul a kör: Bettina, Tibor és Foki visszaérnek oda, ahonnan augusztus végén elindultak. Mögöttük több mint kétszáz kilométer, számtalan találkozás és egy olyan üzenet marad, amely talán a túra befejezése után is tovább él: az állatokkal való felelős bánásmód minden faj esetében figyelmet, tiszteletet és gondoskodást jelent.

Bettina testvérének, Patriknak szamaras túrájáról is írtunk lorábban. Akkor túrája során 700 ezer forint adományt kapott kedvencei mentésére.

Kapcsolódó
Törpeszamarával kerüli meg a Balatont a 17 éves lovász lány
A fiatal lány édesapjával és a szamárral, Fokival augusztus 24-én Balatonalmádiból indult és szeptember végéig járnák körbe a tavat.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik