Kertünk-Portánk

Mégis láncra köthető a kutya?

Tilos ebet tartósan kikötve tartani 2016. január 1-jétől. Azonban helytelen az az értelmezés, mely szerint a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani.

Tisztázandó kérdések

Szintén fontos tisztázni, hogy az, aki vét a rendelet ellen, nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatálya alá. Probléma esetén a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesíteni – közölte a NÉBIH.

A követendő irányt határozták meg

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleménye szerint a kutya az egyetlen olyan állatfaj, mely – az emberrel való évezredes együttélés eredményeként – fajtársaival szemben is inkább az ember társaságát választja. Ennek ellenére sokan ma is egyszerű „jelzőrendszerként”, folyamatosan kikötve, vagy kennelbe zárva tartják ebüket. Azon körülmények részletes jogszabályi meghatározása, amik ahhoz szükségesek, hogy egy kutya jól szocializált, boldog, kiegyensúlyozott lényként élhessen, lehetetlen, hisz az igények egyedenként, fajtánként eltérőek. Éppen ezért a rendelet előírásai egyfajta követendő irányt határoznak meg, segítve a felelős állattartási szokások kialakulását.

kutyalanc3

Biztosítani kell a szabad mozgást

A jogszabálynak nem az a közvetlen, azonnali célja, hogy minden szabad tartásra alkalmatlan kutya végleg lekerüljön a láncról, de az igen, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra! Az állattartók kötelessége, hogy – bármely tartási mód esetében – biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelő életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelően szervezett szabad mozgás lehetőségét is. Szintén a gazda felelőssége, hogy az eb szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, emellett kiemelten fontos az ember egészségének és testi épségének védelme! Egy összetett témáról van tehát szó, melyben az állat és az emberi környezet jogos igényeit is kielégítő feltételeket kell megteremteni.

Nem bűncselekmény a láncon tartás

Fontos tudni, hogy az, aki vét a vonatkozó rendelet előírásai ellen, nem követ el bűncselekményt, hiszen ezek alapvetően nem a Btk.-ba ütköző cselekedetek. Ha valaki egy az állat kíméletét nem biztosító módon, tartósan láncon tartott kutyán szeretne segíteni, akkor nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15.000 forint. Ez az összeg minősített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – szorzókkal növelhető.

kutyalanc1

Felelős állattartás

Az állatvédelmi hatóság továbbra is hangsúlyozza, hogy ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni a háziállata személyes szükségleteit, valamint a saját környezetének jogos elvárásait kielégítő körülményeket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik