Kertünk-Portánk

2016-ban a többgenerációs kertek lesznek a legszebbek hazánkban

Tavaly 234 település közel 8000 kertművelője vett részt a programban.

Folyamatosan várják a jelentkezéseket „A legszebb konyhakertek” idei pályázatára, melynek keretében több kategóriában hirdetnek győzteseket.

A program célja, hogy minél többen műveljenek konyhakertet és az a tudás, amely eddig évszázadok során összegyűlt, tovább öröklődhessen a generációk között. Ezért hívják csatlakozásra a határon innen és határon túl lévő települések önkormányzatait, intézményei, civil szervezeteit, közösségeit, magánszemélyeit, hogy a helyi megmérettetést követően a legszebbeket jelöljék az országos díjra.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

A kertek szépsége mellett gyakorlati vonatkozása is van a programnak. Ezáltal is szeretnék megbecsülni a kertművelő embereket, népszerűsíteni a kertművelés hagyományait, a díszkertek ágyásaiba visszavinni, bejuttatni a konyhakerti növényeket, összegyűjteni az öröklődő tudást, és tudatosítani az egészséges, friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának előnyeit.

A szervezők célja, hogy a kertművelés praktikáin keresztül a felnövekvő generáció megkapja azt a tudást, amellyel képes lehet az önfenntartásra.

Legyen zöldséges vagy gyümölcsös Magyarország minden balkonján, udvarán és kertjében! – fogalmaznak a felhívásban.A 2016-os pályázat a „Többgenerációs kertek éve” címet kapta. Az országos programhoz 2016. február 29-ig lehet csatlakozni a szándéknyilatkozat kitöltésével.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik