Gondoskodjunk a sünök téli búvóhelyéről

A természetvédelmi rőzserakás kapcsán is elmondható, hogy nem egy teljesen új megoldásról van szó. Hanem egy olyan, a lakott területeken évezredeken keresztül meglévő élőhelytípusról, amihez állatfajok tucatjai alkalmazkodtak. A farakáshoz hasonlóan a rőzserakás kapcsán is az a probléma, hogy modernizálódó világunkban egyre kevesebb van ezekből, így az általuk vendégül látott állatok is megfogyatkoznak, eltűnnek környezetünkből.

A “természetvédelmi” jelző a rőzserakás esetében is azt jelenti, hogy egy eltűnő települési élőhelytípust az eredeti rendeltetését szükség esetén kiegészítve, új funkciókkal is felruházva hozzuk vissza a mindennapi életbe.

Hogyan készítsük?

Ez elsősorban attól függ, hogy milyen szerepeket szánunk az eszköznek és ezzel összefüggésben hol és miként építjük meg.

Ott, ahol kevés alapanyaggal gazdálkodhatunk és / vagy a rőzserakás megfigyelési, fotózási célt is szolgál az építmény alakját és irányát jól szabályozhatjuk egy támfallal. Ezzel a megoldással legalább a felét megspórolhatjuk a rőzserakáshoz szükséges növényi hulladéknak, amivel így is vastagabb alomalapot alakíthatunk ki, és az építményünk belseje is védettebb lesz.

A másik megoldás a természetvédelmi rőzserakás. Ehhez mindenféle növényi nyesedéket felhasználhatunk, ami a kertben képződik: lenyírt füvet, hullott falevelet, leveles ágnyesedéket. Ezek az anyagok általában nem egyszerre képződnek, azaz a halom hosszabb idő alatt, rétegről rétegre is megépülhet. Természetvédelmi rőzserakásunk már ebben az állapotában is késznek tekinthető. De ha most abbahagyjuk az építést, akkor sok, elsősorban a madarak számára vonzó funkciótól, ebből következően pedig főleg a rendkívül izgalmas őszi és tavaszi vonulási időben, illetve a téli etetés hónapjai alatt megszerezhető megfigyelési élménytől esünk el. Az igazi bokrok ágrengetege – azaz táplálkozó-, búvó-, pihenő- és tollászkodóhelyet kínál az énekesmadaraknak legalább fekete rigó méretig.