Kertünk-Portánk

Egy szoba, ahol télen is görög nyár van

A hangulat miatt a falakat is kékre festették.

Vass Mihályéknál állandóan tengerparti hangulat honol. Egyik szobájuk minden sarkát kagylók és Görögországban vásárolt szuvenírek díszítik – adta hírül a Sarti-info portál.

sartigorogtengerpaertifalipolc

Sartiról korábban mi is írtunk, mert ahogy mondják: ez a magyarok paradicsoma.

sartiuvegbenatengerpartihomok

Mihályéknál a görög ereklyék nem csupán a “polcra rakott” tárgyak sokaságát jelentik, mert a gyűjtő minden egyes darabra nagy hangsúlyt fektet. A fiatalember minden dísztárgyának tengerparti környezetet teremt: ha kell berendez, átfest és kivilágít.

sartigyertyakagylobol

Miután először hazatértem görögországi nyaralásunkról, úgy döntöttem az ott át élt pillanatokat, emlékeket szeretném az otthonunkba varázsolni. Elkezdtem gyűjteni, főleg a kagylós díszeket és egyéb hasonló dekorációkat. Minden ötletem úgy jött, mint derült égből a villámcsapás – írta Mihály.

sartiegosorkagylokbol

Amit díszíteni lehetett kagylókkal, azt díszítette. A tenger kék színeit is próbálta belecsempészni az otthonába, és egészen addig csinálgatta az átalakítást, míg az egész szoba tele lett kagylókkal, kék-fehér díszekkel. A végén már a szobát is kifestette kékre, hogy passzoljon a görög stílushoz.

sartikasgylosdobozhangulatvilagitassal

Egy év alatt sikerült kialakítani a tengerparti stílust a szobában, ami télen is nyári hangulatot idéz Mihályéknál. Ahogy mondja: a szobában pihenve olyan érzése van, mintha a görög tengerparton lenne. De ott azért jobb, ezért jövőre minden bizonnyal újra visszatér álmai pihenőhelyére.

Fotók: Vass Mihály

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik