A fővárostól jó 15 kilométerre Őrbottyánban árulják azt a gyönyörű portát, mely a város külterületén a Kvassay-telepen több biokert és lovasfarm szomszédságában terül el. A földszintes – 216 nm alapterületű – farmház 2008-ban épült, majd 2015-ben jelentős beruházással energiahatékony otthonná alakították.
Új célokat, új feladatokat sodort elénk az élet, amelyek megvalósításához új otthont keresünk, ezért a Ribiszke Farmot eladjuk – olvasható a Ribiszke Farm Facebook-oldalán.
A ház előszobája a dupla garázson, vagy a bejáraton keresztül közelíthető meg. Innen a fürdőszoba illetve az abból nyíló háztartási helyiségbe, vagy a konyha-nappali szoba felé mehetünk. A konyhából nyílik a kamra, illetve a dolgozószoba. Az attraktív méretű és berendezésű nappaliból a 60 négyzetméteres teraszra léphetünk ki, melynek fedett része rossz időben is lehetőséget nyújt a kinti pihenésre. A közösségi terektől szeparáltan található a privát rész, mely három hálószobából, fürdőkáddal és zuhanyzóval is rendelkező fürdőszobából illetve egy szaunaszobából és gardrób-folyosóból áll. A kandalló a nappalin kívül további 6 helyiséget lát el légfűtéssel.
A ház vízellátását és a díszkert öntözését saját bevizsgált fúrt kút biztosítja, a szennyvíz kezelése pedig egy 5 köbméteres biovíz tisztítóműben történik, melynek végterméke gyökérzónás öntözésre alkalmas víz.
A jelenlegi tulajdonosok 2016 őszén 2000 tő levendulát telepítettek a birtokra, ahol gyümölcsöskert, szőlő és a saját szükségleteket ellátó gondozott veteményest is kialakítottak, valamint a ház hangulatához illő tyúkólat és garázst építettek.
A felvételeken a pazar otthon jelenlegi állapotában látható. A 80 millió forintos eladási ár nem alkuképes, és annak belső berendezéséből a beépített tömörfa konyhabútor és a gyakorlatilag vadonatúj készülékek szerepelnek az árban.
További képek a Ribiszke Farm Facebook-oldalán találhatók.
Fotók: Szabó Barnabás