Kertünk-Portánk

300 négyzetméteren termeli meg a család szükségletét a kistokaji mérnök

A Kistokajban élő Kovács István nem véletlenül lett a "Legszebb konyhakertek" díjazottja.

A “Legszebb konyhakertek” program 5 éve indult és mára igen népszerű lett. Az alulról jövő kezdeményezés évek óta nemzetközi programként működik: öt országból, valamint Magyarország mind a 19 megyéjéből és a határon túlról 365 településről összesen 2340 kertet neveztek 2017-ben a megmérettetésre. A helyi koordinátorok a települési versenyek lefolytatását követően 240 helyi első helyezett kertet terjesztettek fel a “Magyarország legszebb konyhakertje” országos díjra.

A Kistokajban élő Kovács Istvánt szomszédja nevezte a versenybe és úgy tűnik nem hiába, hiszen River Cottage kategóriában első helyezést ért el.

A Miskolc mellett élő mérnök lelkesen mesél kertszeretetéről

6 éve költöztünk ki a miskolci panelből Kistokajba. Az ok sokak számára is ismerős érzés lehet: szabadulni a négy  fal fogságából és újra megismerni a kert felszabadító érzését. Gyermekkoromból ismerősek voltak a kertes ház élményei és szerettem volna, ha mindezt a gyermekeim is átélik, és nem csupán a könyvekből ismerik meg a kertészkedés adta sok örömöt és tapasztalják meg a természet csodálatos körforgását.

300 négyzetméter boldogság

300 négyzetméteren kertészkedem és örömmel tapasztalom, hogy némi túlzással ezen a területen is megtermelhető a családunk évi zöldség is gyümölcs igénye. A jó terméshez persze szükség van némi növényismeretre, de nem ördöngős dolog mindezt megtanulni, egy a fontos, hogy szeressük kertünk kincseit. Ami engem illet, már gyerekkoromban is szerettem kertészkedni, és néhány okos praktikát sikerült már akkor elsajátítanom.  A többi pedig folyamatos tanulás, netről, szakirodalomból. Ma már a közösségi oldalak is sokat segítenek, praktikákkal, tapasztalatokkal.

Így lehet kis területen sok termés

Az alap a jó föld és az okos gazdálkodás. Mi például megpróbáljuk maximalizálni a termő időszakot, ezért is indul nálunk a szezon az áttelelő salátával, fokhagymával, vöröshagymával. Ezzel a módszerrel például igazi primőr zöldségeket tehetünk az asztalra. A másik bevethető és hasznos módszer a másodvetés kihasználása. Ezzel lehetőségünk nyílik arra, hogy megduplázzuk a termelhető friss, házi zöldség mennyiségét, hiszen nyár közepére a konyhakertek ágyásaink fele megüresedett. Ez esetben az elvetésre kerülő magok (növények) rövid tenyészidejűek legyenek, olyanok, amelyek egyrészt jól tűrik a nyár végi kánikulát és a hirtelen érkező októberi hideget is. Uborka, sárgarépa, zöldbab, borsó, retek, cékla, burgonya, saláta vagy káposzta,  ezekkel bátran próbálkozhatunk.

Hogyan védekezzünk a kártevők ellen?

Megelőzés szempontjából talán a legfontosabb, hogy a kiültetett palántánk egészséges és ne vegyszerrel kezelt környezetből származzon, hiszen így a helyi adottságokat (talajt, mikroklímát) legjobban kedvelő növényfajtákat ültessünk, mert akkor azok szépen fognak fejlődni és a kórokozókkal szemben is ellenállóbbak lesznek. A másik fontos tényező pedig a talaj. Tápanyagokban gazdag, komposzttal, érett trágyával dúsított  földbe ültessünk, így sokkal kevesebb időt és energiát kell szánnunk a későbbi növényvédelemre növényvédelemre, mert az ideális körülmények miatt a növény ”immunrendszere” erős lesz és fel tudja venni a kártevőkkel a harcot.  Miután én a természetes védekezés híve vagyok, probléma esetén is csak szelíd megoldásokat választok. A természet olyan okosan van megalkotva, hogy ilyen kis területen kár vegyi “fegyverekkel”, permetekkel beavatkozni.

Például megfigyeltem, hogy a szilvafánk hajtásain megjelenő tetveket kis idő elteltével  elpusztították a katicabogarak. Az egészséges növekedés másik nagyszerű megoldása, a megfelelő növénytársítás, vagy ahogyan mondani szokták, érdemes tudni, a növények jó és rossz barátait. Természetesen a leggondosabb ápolás esetén is szükség lehet a külső növényvédelemre. Gombás betegségnél segítséget nyújthat a bordói lé (rézgálic+mész+víz), de magunk is készíthetünk bio permetleveket például csalán erjesztett levéből, ami kiváló lombtrágya vagy földibolha és levéltetű ellen készíthetünk ecet, cukor mosogatószer oldatából permetlevet!

Felejtsd el a vegyszert! Mutatunk 6 hatékony természetes permetet
Levéltetvek, atkák, gombás megbetegedések megelőzésére és kezelésére nagyszerű megoldások.

Ez a hely a mosolygó paprikák paradicsoma

Minden megtermelt növényünk örömet szerez, de talán a paprikánkra vagyok a legbüszkébb.  A napsütés és az árasztátos módszer, no és egy kis tyúktrágya  egészséges ropogós darabokkal ajándékoz. Chilli, pritamin-, kaliforniai, pepperoni mind meghálálja a törődést. Lényege, hogy a paprika-sorok közé egy árkot ások és alaposan elárasztom vízzel, illetve időnként tyúktrágyás öntözőlével, mert nálunk a tyúkudvar is a kert része.

Amikor kapálni kell, akkor kapálni kell!

A kertművelés és okos kertészkedés alapja a rendszeresség. Minden nap foglalkozzunk egy keveset a kerttel, nézzünk rá a növényeinkre, ha szomjas, öntözzük, ha gyomos, akkor kapáljuk. Ennyi a titok. Napi 1-2 óra munka tavasztól őszig. Már amennyiben munka! Nekem hobbi. Van, aki a szabadidejében vadászni vagy horgászni jár, nekem a kert a szerelem.

Amit mi termelünk, az sokkal finomabb

Nem csak finomabb, de egészségesebb is. És nem csak nyáron, hiszen mi minden felesleget ”téliesítünk”. Kamránkban szépen sorakoznak a befőttek, lekvárok és savanyúságok és a fagyasztószekrény fiókjai is megtelnek zöldségekkel gyümölcsökkel. Kiszáradva lógnak a kamrában a paprika fűzérek és fokhagymák, papírzacskókban a gyógynövények és fűszernövények. Ahogy mondani szokták: nyáron szorgoskodunk, télen pedig élvezzük munkánk gyümölcsét.

Egy csokorban a kiskert kincsei

Zöldségfélék: paradicsom, paprika (5-6 féle), saláta, hagyma, fokhagyma, cékla, fekete retek, pasztinák, karalábé, kelbimbó, póréhagyma, burgonya, káposzták, póréhagyma, sóska, spenót, padlizsán, sütőtökök, főzőtök, patiszon, uborkák, zöldbabok, hónapos retek, jégcsap retek,répa, petrezselyem gyökér. Gyümölcs: ribizli, eper, piszke, szilva, alma, málna, faeper, őszibarackok, sárgabarack, vilmoskörte, cseresznye, meggy, citrom, szőlők, rebarbara, szeder, feketeribizli. Fűszernövények: rozmaring, kakukkfű, zsálya bazsalikom, metélő hagyma, citromfű, borsmenta, fodormenta, oregánó.

Példa gyermekeinknek is!

Mint ahogyan engem is a gyermekkorom emlékei és tapasztalatai motiváltak az újrakezdésben, ezt szeretném példával átörökíteni gyermekeimnek is. Ez persze nem egyszerű a mai számítógépes világban, de a téli esténként egy-egy felbontott befőtt íze, vagy a kertben leszakított friss gyümölcs zamata hátha majd őket is úgy rabul ejti, hogy egyszer ők is ásót ragadnak és folytatják ez a szép és sok örömet nyújtó tevékenységet: a kertészkedést!

Galéria
Vidéki asszony könyve az öngyógyító kiskertről
Aranyat érő tudás hobbi- és biokertészeknek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik