Elkezdődött a sárgabarack szezonja, aminek jele, hogy kinyitottak a szedd magad földek is. Szezon ide vagy oda, a piacokon nagyon drága a gyümölcs, és aligha lesz olcsóbb. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) szerint sem várható, hogy az elkövetkező hetekben jelentősen csökken a sárgabarack ára.
A sárgabarack átlagtermése évente 30-36 ezer tonna körül alakul Magyarországon, idén azonban a számítások szerint a 20 ezer tonnát sem éri majd el. A korai fajtáknak betett a március 1-jére virradó éjszaka bekövetkezett mínusz 20-24 fokos hideg, de a kései fajták termése is elmarad a várttól.
A kevesebb mennyiség látszik az árakon is. A sárgabarack kilója tavaly ilyenkor 450-500 forint körül alakult, most 700-750 forint között mozog. A nagybani piacokon most is 440-650 forint között kínálják a viszonteladóknak, ami önmagában is magas ár, hiszen arra rámegy még a kiskereskedelmi árrés.
Bár a vásárlót – aki lekvárt szeretne befőzni, vagy jó házipálinkát akar főzetni a barackból – aligha érdekli, de a terméskiesés az ipari felhasználókat is érinti, a termelők egy része pedig az exporttól is elesik.
A magyar sárgabarack nagyon keresett termék Németországban, jó áron lehet értékesíteni. Évente több ezer tonnát szoktunk exportálni, ha olyan az időjárás és a termés. Ez ebben az évben sajnos nem fog teljesülni
– nyilatkozta Hunyadi István, a FruitVeb szakmai elnöke.
Kiemelt kép: Pixabay