Kertünk-Portánk

Drasztikusan csökkent a burgonyatermesztés hazánkban

Fél évszázad alatt csaknem a tizedére apadt.

Végéhez közeledik a burgonya betakarítása az országban. A növénynek idén az aszály majd a későbbi nagy esőzések és a burgonyabogarak sem kedveztek – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Fotó: Pixabay

Idén a burgonya kezdeti fejlődése az aszályos időszakra tevődött, ezért a tőszám-beállottság sok helyen alacsonyabb volt az optimálisnál. Aki az aszályban nem öntözött, az gyenge, közepes termésre számíthat. A csapadékosra fordult időjárás már kedvezett az állományoknak, de azokon a helyeken, ahol több csapadék hullott, jelentős belvíz is kialakult, és az állomány víz alá került. A burgonyabogárral is sok probléma volt, a folyamatos inszekticides kezelés ellenére is jelen voltak és pusztították a lombozatot.

Ennek, illetve a kedvezőtlen időjárásnak a hatása a termésmennyiségben is megmutatkozik. A végleges termésbecsléshez gyűjtött adatok szerint idén mindössze 23,9 tonna/hektáros termésátlagra lehet számítani, szemben az optimális 40 tonnával

– írja az agrárkamara.

Míg – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – 1960-ban hazánkban 3 millió tonna burgonya termett, ez a mennyiség 1990-ben 1,2 millióra, a 2000-es évek elejére ez 784 ezer tonnára csökkent. Jelenleg Magyarországon – a területalapú támogatási kérelmek adatai alapján – üzemi méretben 8088 hektáron termelnek burgonyát; az éves üzemi burgonyatermés mintegy 200 ezer tonna körüli, ehhez jön még hozzá a háztáji termesztés. Azaz fél évszázad alatt a szinte a tizedére csökkent a burgonyatermesztés. A legtöbb burgonyát Csongrád, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében termelik.

A magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, emellett az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonyából, ami a legnagyobb mennyiségben Franciaországból, Hollandiából és Szlovákiából érkezett. A burgonyaexport 5-10 ezer tonna, elsősorban Romániába és Csehországba irányul.

Mindemellett nagyon magas a késztermékek behozatala. A feldolgozott, fogyasztásra előkészített fagyasztott késztermékből 40-46 ezer tonnát importálunk, a legtöbbet Hollandiából és Lengyelországból. Érdekes módon a 10 ezer tonna körüli ilyen exportunk nagy része is Hollandiába és Lengyelországba megy.

Kis területen is termelhetünk burgonyát - Mutatunk 7 kipróbált módszert
Hét tesztelt módszer burgonya termesztésre, mutatjuk az előnyeit és hátrányait.

A piac tisztítása terén eredményes volt a szaktárca 2016. évi intézkedése, amely rendeleti szinten szigorította az étkezési burgonya forgalomba hozatali szabályait. Eszerint csak olyan étkezési burgonya kerülhet kereskedelemi forgalomba, amely ép, nincs eltávolított része, nem hiányos, tiszta és kemény, legkisebb átmérője pedig nem lehet kisebb 3,5 centiméternél. Az előrecsomagolt és ömlesztett áru is csak azonos eredetű, fajtájú, minőségű, héj- és hússzínű burgonyagumót tartalmazhat. A csomagoláson minden esetben fel kell tüntetni a megnevezést, a fajtanevet, a csomagoló és forgalmazó nevét, címét, a csomagolás időpontját, a származási országot, valamint a burgonya főzési típusát.

Mostantól tudhatjuk, milyen krumplit veszünk és eszünk
A burgonya felhasználási területeiről új jelölések tájékoztatják a fogyasztókat.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik