Az énekesmadár-etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak.
Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek 3+1 csoportba sorolhatók:
- napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni;
- állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó);
- alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal);
- plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere.
Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.
Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.
A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van, az angyalszárny-betegség.
Kiemelt kép: Europress