Kertünk-Portánk

Hogyan válasszunk környezetbarát bútort otthonunkba?

11 okos megoldás a környezetbarát otthonért. Döntsünk okosan!
Korábban a témában:

Néhányan megszállottjai a bútoroknak, míg mások egyáltalán nem tulajdonítanak nagy jelentőséget nekik. Így vagy úgy, a környezetbarát bútorválasztás nagy hatással lehet a bolygónkra és az egészségünkre is. Sok „zöld” termék még mindig különlegességnek számít, így ezekhez igen borsos áron juthatunk hozzá, ám aggodalomra semmi ok! Minden területen meg lehet találni a költséghatékony megoldást.

Fa bútorok

A fa az egyik legrégebben használt alapanyag. A cél azonban nem a fák számának csökkentése, hanem azok növelése lenne, hiszen a világnak így is kevesebb fája van, mint amennyire szükség lenne, tehát az erdőirtás elkerülése fontos szempont. Ezek a növények nem csak elnyelik a szén-dioxidot és oxigént termelnek, de hűvösen tartják a talajt, összetartják azt és élőhelyet biztosítanak az állatoknak, bogaraknak, madaraknak. Röviden, jobb, ha nem bántjuk a fákat. Léteznek azonban olyan módszerek a fakitermelés területén is, amivel fenntarthatjuk az egyensúlyt. A megfelelően és megfelelő helyekről betakarított és feldolgozott fák, illetve a folyamatos utánpótlás ültetése megelőzheti az erdők eltűnését.

Fotó: lightsurgery/flickr

Újrahasznosított anyagból készült bútorok

A fa bútorok nagyon hosszú élettartamúak lehetnek, akkor is ha nem ápoljuk őket gondosan, ám felhasználhatósági idejüket még tovább növelhetjük, ha rendszeresen kezeljük a felületüket. Miért ne használhatnánk fel a régi megunt darabokat egy-egy új, modern bútor készítéséhez? Használhatjuk alapanyagként a korábbi ágyak, szekrények, bútorok elemeit, esetleg házak építéséből megmaradt darabokat is, de különböző üzemekből is beszerezhetjük a leselejtezett anyagokat. Akárhogy is, az újrahasznosított fatermékekből készült bútorok jó példái az erőforrás-hatékonyságnak.

Fotó: Mark Spitz/ Flickr

Bambusz

Az emberek többsége nem tudja, de a bambusz nem egy fa, hanem perjeféle, aminek jellemzője, hogy hihetetlenül gyorsan növekszik és egészen apróról, hatalmasra nő. Rendkívül sokoldalúan felhasználható és színeiben is nagyon különböző lehet, így mindenki megtalálja a neki tetsző darabot. Használhatjuk padlón, falon, bútorokban, de akár a házépítésnél is alkalmazható. A legtöbb bambusz Kínából származik. Mivel gyorsan növekszik, környezettudatos felhasználóként érdemes ezt választani fa helyett.

Fotó: kearney-auctioneers

Újrahasznosított fém és műanyag

Egyre több bútor készül újrahasznosított műanyagokból és fémekből. Ezek az anyagok kevesebb feldolgozást és kevesebb erőforrást igényelnek.  A technológia fejlődésével ezek a termékek egyre jobb minőségűek. Azonban érdemes körültekintően megválasztani az ilyen anyagokból készült bútorokat. Sok terméket próbálnak újrahasznosítottként eladni, hiszen manapság divatosnak számít, így jó marketing fogás, de tisztában kell lennünk azzal, hogy nem minden az, ami annak látszik.

Újrahasznosítható és szétszerelhető

A jó környezetbarát bútoroknak könnyen javíthatónak és szétszerelhetőnek kell lenniük. Ezek a termékek variálhatók és kombinálhatók. Azok a bútorok, amiket nem lehet több darabra szedni, valószínűleg nem is javíthatók, így nem csinálunk velük jó vásárt, ráadásul kevésbé lehet újrahasznosítani, így nem is számítanak környezetbarátnak.

Tartós és javítható bútorok

A zöld termékek egyik legfontosabb, de gyakran figyelmen kívül hagyott szempontja a tartósság. Azok a termékek, amik strapabírók és könnyen javíthatók, kisebb eséllyel végzik a kukában. A hosszú élettartam pedig takarékos megoldás még akkor is, ha a megvásárlása több anyagi ráfordítást igényel, hiszen a ezek a bútorok akár generációkon át használhatók. Előfordulhat, hogy egy-egy bútordarab már nem számít divatosnak az adott időszakban, ám mindig lesz olyan, akinek éppen ez illik az otthonába, így tovább adhatók, de arra is van lehetőség, hogy kicsit modernebbé formáljuk a meglévő dolgainkat.

Hódít a vidéki otthonokban a pajtaajtó és farm stílus
Egy régi pajtaajtóval vagy lomtalanításra szánt ablakkal új külsőt adhatunk otthonunknak.

Praktikus és több funkciós bútorok

Régen minden kanapé, asztal, fotel és szekrény hatalmas és nagyon nehéz volt, ahogyan mondani szokták, volt bennük anyag. Nagyobb kiadás volt az elszállításuk, mint az újak beszerzése. Manapság mindenki többet dolgozik, kevesebb a szabadideje, és kisebb lakásban él. Sokkal praktikusabb választás a kisebb, összecsukható bútor. Rengeteg megfelelő megoldás létezik már a helytakarékosságra. Ilyen például az átalakítható asztalok, ágyak és kanapék.

Fotó: scapework_architecture

Vegyszermentes bútorok

Amikor megvásárlunk egy bútort nem feltétlenül gondolunk arra, hogy milyen anyagokat tartalmazhat, milyen vegyszerekkel kezelhették, pedig érdemes figyelmet szentelni rá. Szinte minden anyag kipárolog, ami nem feltétlenül rossz, ám léteznek olyan szintetikus anyagok, amik komoly egészségkárosodást okozhatnak. Érdemes kezeletlen vagy természetes anyagokkal kezelt bútorokat keresni, például újrahasznosított papírból.

Fotó: Mobili design Bambini

Vintage bútorok

A modern és „öko” világban könnyű elfelejteni, hogy a régebbi bútorok nyújthatják a leginkább természetbarát megoldást. Ezek nem igényelnek plusz erőforrásokat, meg lehet vásárolni helyi forrásból, így a szállítása könnyen, gyorsan környezetkímélően megoldható. A minőségi vintage bútorok is kiváló viszonteladási értékkel rendelkeznek (néha ugyanazért az árért eladhatók, mint amennyiért megvásároltuk), ami biztosan nem mondható el a legtöbb új, zöld vagy más bútor esetében.

Fotó: eco-design-team

Helyi bútorok

A bútorok, mire a vásárlóhoz kerülnek elképesztő hosszú utat tesznek meg. A hosszú szállításnak több környezetszennyező hatása is van, amit könnyen elkerülhetünk, ha helyi bútorokat veszünk. Ez nem csak a környezetszennyezés csökkentését támogatja, de a helyi gazdaságot is. Ráadásul még költséghatékony is.

Megunt bútorok

Természetesen nem minden bútor tart örökké. Nem csak azért, mert elhasználódhat, hanem azért is, mert változhat az ízlésünk, a lakóhelyünk és a korábban vásárolt darabok már nem biztos, hogy illenek a változó otthonunk stílusához. A megunt bútorok sorsa azonban nem csak az eladás vagy elajándékozás lehet. Rengeteg darabot nagyszerűen fel lehet újítani vagy át lehet alakítani. Ezzel pedig egy szinte új bútort kaphatunk, ami modernizálva már beleillik az otthonunk összképébe. Az is lehet, hogy a régi bútorokat valami egészen mássá tudjuk alakítani, így új funkciókat tud ellátni. A régi étkezőasztalból például akár tanulóasztal akár egy szép fésülködőasztal is lehet.

Szerző: Ludányi Fanni

Zöld falu, ahol minden bambuszból készül
Íme a bizonyíték, milyen bámulatos dolgok készülhetnek bambuszból.

Kommentek

Pécs, 2018. október 19.
Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havihegyen 2018. október 18-án.
MTI/Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.