Maga alakította át élő skanzenné a rozoga cselédházat

Mangalicákat, birkákat és tyúkokat tart, az elmúlt tíz évben saját erdejében 1000 fát ültetett. Tíz év külföldi csavargás után tért haza szülőfalujába, a Vas megyei Kemenesmihályfára, ahol azóta több házat felújított, és kiépítette önfenntartó gazdaságát. Sipos Csaba nemrég egy eleven skanzent hozott létre, régi cselédházat varázsolt újjá Kemenesmihányfán. Antal bácsi egykori portáját valódi „interaktív” tájházzá alakította át, ahol bárki visszaléphet az időben, és maga is belekóstolhat abba, hogyan is éltek 100 évvel ezelőtt dédszüleink. Csaba egy ideje festészettel is foglalkozik, ebből is él.

Kalandos történet önmagában is, amit Sipos Csaba életéről elmesélt: bőrdíszművesnek tanult, 4 év gyári munka után aztán varrt magának egy hátizsákot, elindult a nagyvilágba. Két barátjával először Izraelben kötött ki:

Semmi biztos nem várt bennünket, besétáltunk egy munkaügyi hivatalba, ott ajánlottak nekünk munkát a mezőgazdaságban. Kemény fizikai munkát végeztünk a sivatagban, a hőségben, zöldségültetvényeken, de legalább megtanultam angolul. Aztán a Golan-fennsíkra mentem, egy építőipari cégnél lettem telephelyvezető. Ott héberül kellett tanulnom. Valahogy így kezdődött. Magamnak kellett kitaposnom az ösvényt, tíz évet éltem kint, bejártam az egész világot. Ellentétben a magyar vendégmunkásokkal, soha nem ingáztam a munkahelyem és a lakhelyem között. Szerettem mindig ott élni, ahol épp dolgoztam, beilleszkedni a helyi társadalomba, ismerkedni és összejárni az ottani közösségekkel.

Izrael után egy évet Új-Zélandon is élt:

Amikor a mandarinnak volt szezonja, azt szedtük, ha elfogyott, odébbálltunk, és a kiwi ültetvényeken vezettem a traktort. Több országban dolgoztam az építőiparban, ebből is rengeteget tanultam, sok tapasztalatot szereztem, Skóciában például egészen jól megtanultam hegeszteni, de voltam kamionos is.

Mindig egyértelmű volt, hogy egyszer majd hazatérsz?

Azt hiszem igen. Bár nemegyszer megfordult az emberben, hogy végleg letelepedjen. Mondták is Új-Zélandon, miért nem maradok, miért nem adom be a papírjaimat, majd segítenek! Mindenütt lettek barátaim, de tudtam, hogy ez egy múló időszak, egyszer abbamaradnak az utazgatások. Egyértelmű volt, előbb-utóbb haza fogok jönni. Sohasem a pénz motivált, hanem az utazás és a kaland maga, hogy világot láthatok – erről szólt nekem ez a tíz kalandos év, aminek aztán 2008-ban vége szakadt.

A válság is épp akkor kezdődött, amikor Csaba a párjával hazaköltözött, vissza a szülőfaluba, Kemenesmihályfára

Ahogy meséli:

Fogalmam sem volt, mi lesz, de meg voltam róla győződve, valahogy el fogunk boldogulni, ha kint több is a pénz és a lehetőség, akkor is, majd csak lesz valahogy…

Nem volt furcsa, tíz év után visszacsöppenni egy Vas megyei kis faluba?

Nagyon is! Addigra itthon már szinte mindenkivel megszakadt a kapcsolatom. Először még azt is furcsának találtam, hogyha magyarul szóltak hozzám. Akkor értettem meg igazán, az ember tényleg el tudja felejteni még a saját anyanyelvét is, ha sokáig nem használja. Nekem is újra fel kellett építenem a kapcsolatrendszerem, vissza kellett zökkennem az itthoni kerékvágásba. De ez nem volt stresszes, sokkal inkább kihívásként, új, kellemes feladatként éltem meg.

Két héten belül Csaba már dolgozott is, először az építőiparban talált munkát. Megszületett kislánya (később kisfia) –nem akart már csavargó, világutazó lenni.

Sokat kirándulnak azóta is, de jobbára itthon:

Rájöttem, mennyire nem ismerem Magyarországot, pedig minden elfogultság nélkül, csodaszép vidékeink vannak!

Felépítette először saját házát, aztán más házakat is

Megszerette a nyugodt, falusi életformát. Birkákat, nyulakat, tyúkokat kezdett tartani, amennyire csak lehet, a legtermészetesebben, vadtartásban. Kertet is művel. Közben pedig elkezdett festeni – autodidakta módon- ma már bemutatóterme is van, szintén a portáján:

Rájöttem, akkor tudok igazán dolgokat magamba zárni, ha lefesthetem. Elkezdtem, ma már ebből is élek, bár festésből élni elég hullámzó jövedelmet jelent.

Honnan is jött az eleven tájház ötlete?

Csaba számára nem volt ismeretlen a régi cselédház, amit tájházzá alakított. Gyermekkorában a szomszédban éltek a nagyszülei, ő is gyakran megfordult Antal bácsi portáján, ma is elevenen él benne az akkori vályogház és a benne lakó nyolcvan éves bácsi. Gyermekkori álma volt, hogy egyszer legyen egy boltíves parasztháza. Ennek a cselédháznak ugyan nem volt tornáca, hát épített hozzá.

A vályogházat 2017 nyarán vásárolta meg, az utolsó utáni pillanatban, mert a ház tűzfala már kidőlt, kettétörtek a kéményei is. Először állagmegőrző munkálatokat végzett. Nem alakított rajta sokat, csak felújította. A konyhában kemencét, tűzhelyet épített. A tárgyak nagy részét a helybéliektől vásárolta, gyűjtötte össze.

Először helyrepofoztam, aztán jött az ötlet, hogy talán mások számára is vonzó lehet ez a letűnt életforma, így jött aztán a tájház, vele a falusi turizmus ötlete.

„Az eltűnt idők” vendégházat Csaba kicsit provokációnak és kihívásnak is szánja

A szobákban magasra vetett, szalmazsákos ágy, komód, vaskályha. A konyhában vizespadon sorakoznak a vödrök, tisztálkodásra mosdótál és kancsó áll a sarokban. Pottyantós vécé az udvaron, világításra petróleumlámpák szolgálnak. Itt valóban ki lehet próbálni, hogyan is éltek őseink, úgy is van berendezve, hiányzik mindenféle modern kori luxus.

Csaba olyan látogatókat szeretne fogadni, akik meg akarják tapasztalni, hogyan volt régen. Ahogy meséli:

Ahol meg lehet ízlelni, milyen is volt szalmazsákos ágyban aludni, a szobákban lavórban mosdani! Van persze hozzá szép fehér törülköző és szappan is, ahogy régen is! Minden takaros és lakható, csak más, és pont ez a lényeg! Ezt szeretném, hogy ezt próbálják ki! A feleségem úgy nevezte ezt a tanyaházat, hogy ez a mi B-tervünk, ide bármi gubanc lenne a világban, mi elmenekülhetünk, nem kell elektromos áram, és soha nem fog eldugulni a WC, és amíg a gazdaság önfenntartó marad, itt mindig lesz mit ennünk!

Lánya és fia már itt a saját gazdaságban, igazi falusi gyerekekként nő fel, ők még figyelnek, iskolába járnak, és segítenek, hol az ültetésben, hol a betakarásban és az etetésben. Itt az állatok ugyanis nem dekorációk, etetik, aztán megeszik őket, évente disznót is vágnak.

Csaba olyan falusi turizmust álmodott meg, ahol nem a falusi léttől idegen környezet és mesterséges luxus, nem szauna és jakuzzi, hanem a vidéki élet igazi öröme várja azokat, akik erre a régi, elveszett létformára kíváncsiak.