Nagy András a 2000-es évek derekán Zalaegerszegről költözöttt a picinyke göcseji településre, Milejszegre, s bár lakatos és gyógymasszőr szakmával rendelkezik, 2006-tól a fa megmunkálása tölti ki napjait.
Azóta rengeteg bútort, dísztárgyat készített – természetesen csak fából. Megrendelői bőséggel vannak, pedig nem hirdeti sehol tevékenységét, ám a minőségi munka okán a szájhagyománytól nem kell jobb reklám.
A szakember az elmúlt hetekben sem tétlenkedett, két egyedi kivitelezésű kerti házikót készített Zala megyében.
Három kislány várt a kuckóra
Andráshidára, Büki István családjának készült a játszóház, ahmit már nagyon várt három kislányuk. Alsó részébe a szülők egy függőágyat szerelnek fel a tanácsomra, így itt is együtt lehetnek a szülők és a gyerekek
– mondta András.
Alibánfán is a kert ékessége a “meseház”
Király Tamás és családja becses tulajdona lett ez Alibánfán, az apa sokat segített a kivitelezésben
– említette a mester.
Kiemelt kép: az andráshidai kerti kuckó