Csodájára járnak a tanakajdi tanítónő árokparti sziklakertjének

A Vas megyei falucska, Tanakajd Fő utcáján a régi időkben a családi házak előtt még virágosak voltak az árokpartok. Akkoriban ez volt a szokás, nem a fűnyírás.

Molnár Erzsébet a közeli vasszéchenyi iskolában tanítóként dolgozott, és már a negyvenes évei derekán ráragadt a Bözsi mama becenév, azóta faluszerte is így hívják. Nyolc éve nyugdíjas, már két unokája is van, akikre gyakran vigyáz. Pár napja kint a kertben sátorozott velük, este együtt hallgatták a baglyokat.

Idén nyáron csak kettő bagoly huhog a kerti fenyőfákon, de volt idő, amikor tízet is megszámoltak. Bözsi mama szenvedélye ez a fenyőfákkal teli, vadregényes kert, de mindent szeret, ami virág.

Nagyanyámtól hozhattam ezt, vele sétálgattam először az erdőn és a mezőn, ő vitt el mindenhová, mutatta meg nekem a természetet.

– mesélte a Sokszínű Vidék megkeresésére.

Akkor kezdett el tudatosabban foglalkozni a növényekkel, amikor friss házasként férjével a Szombathelytől tíz kilométerre található Tanakajdra költözött. Ebben az időben találkozott először a falu híres szülöttjének, Ambrózy-Migazzi István botanikusnak a hagyatékával is, ami nagy hatással volt rá. (Ebben a faluban élt és alkotott 1914-től 1933-ban bekövetkezett haláláig a természettudós, a Kám területén található Jeli Arborétum alapítója.)

Férjével először az Ambrózy-sétányon, egy szolgálati lakásban laktak, utána vettek a közelben egy saját telket, közel a Gyöngyöshöz és az egykori malomhoz.

Kertjükbe – már Ambrózy hatására – számtalan fajta fenyőt telepítettek. A ház előtt ma is három süvegfenyő áll, 3 gyermeküknek 3 fát ültettek.

A természet szeretetét és szenvedélyét az iskolában, tanítóként is próbálta továbbadni, évtizedeken át erdei iskolákat szervezett, túrázni vitte tanítványait.

A virágos árokpart története

2008-ban volt Ambrózy-Migazzi István halálának 75. évfordulója. Akkor Tanakajdon egy nagyszabású programsorozatot  hoztunk létre, amelynek egyik eleme volt, hogy a virágos gróf emléke előtt virágos kertekkel és árokpartokkal tisztelegjünk. Másrészt régen hagyomány is volt a faluban, hogy a házak előtti részt beültették növényekkel. A Fő utcán az árokpartokat is növények díszítették. Ma már ennek sajnos nyoma sincs, de ebből az ötletből fakadóan kezdtem el, már 11 éve a saját árokpartomat is beültetni.

Hozzátette, a probléma is adott volt. A családi ház előtti árokpart túl meredek, nem lehetett normálisan lekaszálni, sem fűnyírózni a partját. Valahogy így nézett ki:

A föld is állandóan belefolyt, elkezdtem hát gondolkodni azon, aztán utánaolvastam, mivel és hogyan lehetne megkötni a talajt

– magyarázta.

A végeredmény annyira látványos lett, hogy először egy utcabeli kérte meg, segítsen neki is kivirágosítani az árokpartját, aztán a másik szomszéd is megbízta saját árokrésze benépesítésével. Most egy újabb, szám szerint már a negyedik árokpartot készülnek majd benépesíteni.

Olyan növényeket kellett idetelepítenünk, amik bírják a meleget, mert déli fekvésűek a házak. Tavasszal a leggyönyörűbb, mert akkor nyílnak a pünkösdi szegfűk, rózsaszínben és fehérben pompázik az egész árokpart. Külön színfoltok a sárga tavaszi ternyék. Most a nyárban pedig ez a piros virág viszi a prímet, olyan gyökere van, mint a sárgarépának, a nevét sajnos nem is tudjuk, mi csak Babi virágnak hívjuk, mert Babi nevű ismerősömtől kaptam. Magam szaporítgatom, rakosgatom ide-oda.

Az volt az elsődleges cél, hogy mindig legyen egy virágzó színfolt. Az árokpartjából az elmúlt évtized alatt valódi sziklakert lett, legalján terebélyes kakukkfűvel:

Ez kötötte meg legjobban a talajt, a kakukkfű került a legmeredekebb részekre. Folyamatosan kísérletezgettem, mi szereti itt a legjobban.

Két házzal arrébb, Mariann néni árokpartjára nem kerültek ki sziklák, ezt is már 3 éve művelgetik. Látunk benne futó növényeket, pirosan virágzó “Babi virágát”, terebélyes, sárgán virágzó kaktuszokat.

Ez a kaktusz évelő, és olyan termése van, ami ehető. Találunk egy-két érett kaktusz gyümölcsöt, piros kis fügére emlékeztető bogyóit meg is kóstoljuk, bizarr, de nincs rossz íze.

Ahogy meséli, azért akad munka az árokpartokkal is:

Gyomlálgatni is kell, akkor pedig le kell menni az árokba. Mariannak van egy spéci létrája hozzá, nálam kiépítettek egy kis lépcsőt, így könnyebb a dolgom. De még mindig egyszerűbb évente kétszer-háromszor kigazolni, mint kéthetente fűnyírózni. Nem beszélve arról, hogy mennyire mutatós, mindenki a csodájára jár. Nyaranta pedig rendszeresen látom, hogy kint a köveken sütkéreznek a gyíkok.

A pozsgásokat és a tűlevelűeket szereti leginkább

Bözsi mama kertjében sétálva még számtalan ötletet elleshetünk. Már a kapu tetején, a plexin virulnak a pozsgások,  teljesen benőtték a rozsdás vasalót is:

Az oszlop is kedves így:

Egynyáriakat nem nagyon ültet, a pozsgások mellett a tűlevelűek még a nagy kedvencei.

Búcsúzóul még megosztja velünk, miért is szereti annyira kertjében az örökzöldeket:

Egyrészt Ambrózy-Migazzi István miatt, akinek hitvallását, az örökké zöldellő kertet magam is sajátomnak érzem. A tűlevelűek télen is nagyon szépek, nem lesznek kopaszok, egész évben zöldellnek. De legjobban tavasszal szeretem őket, rügyfakadáskor. Akkor pöttyösek a fenyők, látszanak a friss, halványabb zöld hajtásaik, akkor a legszebbek.

Címlapfotó: Pais-H Szilvia