Szula Péter és felesége, Niki 2015. év végén döntöttek úgy, hogy egy dél-békési kistelepülésről Pécs mellé, a Mecsekbe, a Zengő lábához költöznek. Döntésükben sok minden szerepet játszott.
Mikor megszületett bennünk az elképzelés, hogy egy új ház építésébe fogunk, egyértelműen a természetes építőanyagok felhasználása mellett döntöttünk, hiszen régóta tudatosan odafigyelünk a környezetünkre. A háztartásban is öko tisztítószereket használunk. Próbáljuk legkevésbé terhelni a környezetünket. A vályog mellett szólt az is, hogy egészséges klímát biztosít az állandó, 50-55% páratartalom mellett, köszönhetően a kiváló páraszabályzó képességének, mellette pedig fontos az is, hogy nyáron hűs, télen pedig meleg
– kezdte a történetüket Péter.
Kerestek, és szerencsére találtak is szakembert, aki vályogból épít számukra házat, majd elkezdték a helyet keresni, ahol felépülhet a lakás.
2016. januárjától hosszú heteken keresztül nézelődtek, látogatták a lehetséges telkeket. A kiválasztásnál fontos szempont volt számukra, hogy agglomerációs részen legyen, de közel egy nagyvároshoz, ez is döntő szempont volt a hely kiválasztásánál.
Hosszúhetényről korábban már sokat hallottunk, nagyon sok önellátásban gondolkodó család található a környéken, csakúgy mint a vegyszermentes és permakultúrával foglalkozó közösségek.
Maga a környék is gyönyörű, valamiféle energiát sugároz. A település él, a maga 3400 fős lakosságával. Sok az aktív civil szervezet, a zöld irányvonal meghatározó. Nagy tiszteletnek örvendenek a hagyományok, a régi ünnepek, közösségi események. Ide csöppentünk 2016 tavaszán, és bár a telek még akkor nem volt meg, rögtön tudtuk, itt szeretnénk élni
– mesélte Péter.
A telket is megvették rövidesen.
A telek egy zártkerti részen van, aszfaltozott dűlőút mellett, gyönyörű panorámával… Érdekes, azóta is sokszor gondolok rá, hogy mielőtt megtaláltuk, bármikor jöttünk telket nézni, mindig esős idő volt, de amikor ehhez a telekhez jöttünk, álmaink telkéhez, amint kiszálltunk a kocsiból, elállt az eső és kisütött a nap. Ez egyfajta égi jel volt számunkra…
– állította Péter.
A család végül 2016. június végén költözött Hosszúheténybe, a telken található kis présházba. Akkor még nem sejtették micsoda embert próbáló kaland lesz az építkezés, négy kicsi gyermekkel.
Úgy tervezték, év végére a kész házba költöznek be, de ezt, mint később kiderült, naiv álom volt. Bár hosszú egyeztetést követően elkészültek a ház végleges tervrajzai, és megtalálták a kivitelezőt, akivel megegyeztek az építkezéssel kapcsolatos munkákról, később azonban sok bonyodalom adódott.
2016. augusztus elején kezdődtek el a tereprendezési és alapozási munkák, majd a vályogos is nekiállt a fecskefal építésének, ami sajnos nem úgy haladt, ahogy elképzelték. Az időjárás nem kedvezett ennek a falépítési folyamatnak, és a vályogos sem a megállapodásnak megfelelően dolgozott.
A fecskefalat úgy készítik, hogy a szalmát és a jellemzően helyben kitermelt, vizes agyagos földet kb. 1/3-2/3 arányban összekeverik, és rövidre vágott villával, földpogácsákból elkezdik építeni a falat, ferdén, fedésben, hogy a pogácsák kötésben legyenek. Ezt a pogácsákból épített falat kb. 80-90 cm magasságig építik egy körben, mivel olyan súlya van, hogy szétnyomná a falat, ha nagyobb méretben készítenék. A külső falak jellemzően 60, a közfalak 40 cm szélesek. Miután a fal kellőképpen száradt, éles ásóval egyenesre nyesik a kilógó részeket, így már nem szalmafalnak, hanem már inkább vályogfalnak látszódik az építmény. Egy nyári hőmérsékletnél körülbelül 2 hét alatt annyit szárad a fal, hogy el lehet kezdeni a következő sort építeni
– világosított fel Péter, aki elmesélte, hogy náluk 2016 végére átlagosan 1,5 méteres falazat épült meg, ami nem az elvárásoknak és elképzeléseknek megfelelő volt. A téli időszakra fóliával és súlyokkal védték a falat, és bár aggódtak, az építmény túlélte a telet, ők pedig túlélték az első telüket a présházban.
Embert próbáló volt, sok szempontból. Minimális nagyságú volt az alapterület hatunknak, a korábbi kertes házunkban megszokott kényelem és komfort sehol sem volt, és ez rendkívül megterhelő volt lelkileg. Feleségem támogató és nyugtató jelenléte segített át a nehézségeken, nélküle nem ment volna. Utólag már könnyebben beszélek erről, de akkor, azokban a nagyon nehéz hónapokban gyakran megkérdőjeleztem magamban, jó döntést hoztunk-e ezzel a nagy lépésünkkel
– mesélte el akkori érzéseit Péter.
A vályogos 2017. áprilisában fogott neki a falazás folytatásának, majd közölte Péterékkel, hogy csak augusztusban fogja folytatni, mert külföldre utazik. A család, a tervező és a felelős műszaki vezető értetlenül álltak a hír hallatán, nem értették, hogy viselkedhet így egy szakember. Hosszabb huza-vona után végül július elején folytatódott a munka, igaz abban sem volt sok köszönet: 2 nap után a vályogos mester összecsomagolt és otthagyta a munkát, 70%-os falazattal.
Szerencsére a jószerencse velünk volt, sikerült megoldást találnunk, és a maradék falazat is elkészült augusztus elejére. Az ácsok ezt követően vették át a terepet, és bár nem a várt tempóban, de nagyon szép, minőségi munkát végeztek. A tető 2017. december elejére fóliázott állapotba került, viszont a födémkészítés során négy alkalommal komoly eső érte a falazatot, így az ács és a tervező javaslatára a cserepeket nem raktuk, csak március végével
– idézte fel Péter a munkafolyamatot.
A sok bosszúság mellett vannak vicces sztorijaink is. Emlékszem, 2017 őszén, a födém még félig volt csak kész a nappaliban, amikor a cserépkályhás jött, hogy megépítse a nappalink közepén a nagyon vágyott cserépkályhánkat. Belépett a nappaliba, meglátta az eget a tetőn át, nevetett egy jót, majd kedvesen közölte, hogy inkább visszajönne később… majd megitta a kávéját, és elment…
– emlékezett a férj.
2018 tavaszán felkerültek a cserepek a házra, rá egy hétre meghozták a nyílászárókat, és a cserépkályhás is megépíthette a cserépkályhát. Ekkor Péter vályogos alkotótábort kezdett szervezni. 2018 nyarán két, rendkívül sikeres és tartalmas vályogos alkotótábor zajlott le végül, remek emberekkel, fantasztikus élményekkel, tapasztalatokkal.
Idén ez az alkotótábor folytatódott, és a harmadik év végére már karnyújtásnyira van a fény az alagút, kalandos építkezésünk végéhez közeledik.
Ez a három év egyszerre volt túlélőtábor, kalandtábor és nyaralás számunkra, gyermekeink számára leginkább kaland, akik reményeink szerint, életük meghatározó élményeit élték meg ez idő alatt.
Fantasztikus érzés látni a saját kezünk munkáját, látni, megélni, ahogy semmiből lépésről-lépésre alakult ki házunk jelenlegi formája, állapota
– mondta Péter.
És persze nincs még vége, a családfő fejében még sok ötlet van: a telken kialakítandó állattartói rész, a nyárikonyha, a veteményes rész, a pihenőrész…
Sok mindent megtanultam az építkezés ideje alatt, egyrészt nem érdemes szembemenni mindenáron az árral, nem lehet és nem is érdemes mindent egyszerre megcsinálni, és türelemmel kell lenni, ez nagyon fontos, ez a fajta építkezés nagy türelmet igényel. És ami a legfontosabb, az egymás iránti szeretet és egymás támogatása, bennünket ez az időszak nagyon megerősített. Tudtuk, hogy csak egymásra számíthatunk. És ez volt a legfontosabb kapocs, amire szükségünk volt, minden más csak másodlagos volt
– összegezte történetüket a családfő.
Kiemelt kép: Szula Péter
