8 ok, amiért hálásak lehetünk kedvenc kutyáinknak

A kutya az ember egyik legjobb barátja és nem véletlenül.
Kapcsolódó cikkek

A kutyák és az emberek már évezredek óta társak. Kezdetben azért volt a partnerség, hogy a kutyák ételt kapjanak a segítségükért, ezért vadásztak, őriztek. Mára már nem kell feltétlenül megtenniük ezeket, mégis hű társai maradtak az embernek. Örömmel osztjuk meg velük az életünket, de sokszor bele sem gondolunk, mennyi mindenért lehetünk hálásak négylábú kedvenceinknek.

Az I heart dogs segítségével most összeszedtünk néhány olyan okot, amiért örülhetünk, hogy a kutyák a barátaink.

Minden nap rákényszerítenek a rendszeres sétára, testmozgásra

Sokakban talán tudatosan fel sem merül, de a kutyagazdik minden nap, még a legcudarabb időben is mozognak és levegőn vannak – és ez a kutyáknak köszönhető. Az ebtulajdonosok gyakran aktívabbak, mint azok, akiknek nincs kutyája. Vannak olyanok, akik nem igazán foglalkoznak saját egészségükkel vagy testmozgásukkal, de a kutyájuk boldogsága fontos nekik, így ők maguk is mozognak.

Célt adnak

Könnyen süllyed a magányos ember reménytelenségbe, borúba, amikor még az ágyból kikelni is nehéz. A kutyák ebben a helyzetben is nagyszerű segítséget nyújtanak, hiszen miattuk minden reggel ki kell kelni az ágyból. Az állatok iránti szeretet elég arra, hogy az ember ne süllyedhessen önsajnálatba, hiszen őket el kell látni, sétáltatni kell. A kutyusok aktivitásra sarkallnak, célt adnak, aztán pedig hálás farokcsóválással köszönik meg a segítséget. Ez pedig máris elég, hogy enyhüljön a reménytelenség érzése.

Fotó: Daria Shevtsova – Pexels

Megnevettetnek

A nevetés a legjobb gyógyszer, amire mindannyiunknak szüksége van, a kutyák pedig mindenképpen bőséges alapot biztosítanak a jó kuncogásra – egész nap. Az ebeknek megvan a saját személyiségük, és gyakran meglepnek bennünket ostoba furcsaságaikkal és olyan dolgokkal, amelyek érdekesek és viccesek.

Feltétel nélkül szeretnek

Lehet, hogy ezt kellett volna az első helyre írni, mert talán ez az egyik legfontosabb dolog, amiért négylábú kedvenceinknek hálásak lehetünk. Egyszerűen fogalmazva: semmi nem olyan kitartó és feltétel nélküli, mint a kutyánk szeretete, akik úgy fogadnak el minket, ahogy vagyunk. Hiszen tehet a gazda bármit – a kutya szeretete nem változik. Nem számít, mit viselünk, vagy mennyi pénzünk van. Nem számít mi a foglalkozásunk, kik a barátaink, milyen a családunk. Ha elmegyünk otthonról és egyedül hagyjuk őket, ha későn jövünk, ha mérgesek vagyunk és kiabálunk velük, ők akkor is mindig emlékeztetnek rá, hogy valakinek kellünk, fontosak vagyunk – akkor is szeretnek minket.

Örülnek, ha látnak

Mindannyian azt szeretnénk, hogy egy mosolygó arc üdvözöljön minket a nap végén, amikor hazaérünk a munkából. Ha valaki kutyatulajdonos, akkor arra, hogy boldog arc fogadja, 100% esélye van, és ez határozottan olyan dolog, amiért sokan hálásak lehetnek. A nap végén az a boldogan csóváló farok sok mindenért kárpótol.

Mindig ott vannak, igazi barátok

A kutyák soha nincsenek túlzottan elfoglalva, soha nem mondják, hogy old meg magad a saját problémáid. Ők a leghűségesebb barátok, akik elmennek mindenhova, benne vannak minden kalandban és mindig meghallgatnak – a hallott dolgokat pedig meg is őrzik. Segítenek, ha egyedül vagyunk, megvigasztalnak, megnevettetnek – csodálatos társaságok.

Fotó: Vlad Chețan/Pexels

Igazi stresszoldók

Aki úgy érzi, a kutyája nyugodtabbá teszi és elűzi a stresszt, az jól érzi. És ez nem csak egy kitaláció, nem csak egy érzés – tudományos bizonyíték is van rá. A kutyák közelsége, simogatása növeli az agyban az oxitocint, ami a boldogságérzetért felelős, így csökken a stressz. Nem számít, mennyire nehéz a nap, a kutyák lágy szőre, meleg szíve és ismerős bizalmat sugárzó szeme sosem marad hatás nélkül.

Biztonságérzetet adnak, védelmet nyújtanak

Sokan vannak, akiknek a tudat, hogy van kutyájuk, igazi biztonságérzetet nyújt, s már maga ez a tény is hálára ad okot. Hát még az a helyzet, amikor az eb valódi védelmet lát el.

A kutya az ember egyik legjobb barátja, emberemlékezet óta. Mint látjuk, nem véletlenül…

Kiemelt kép: Pixanay

Vajon felismered a kedvelt kutyafajtákat? Teszteld tudásod!
Aki a kutyákat szereti, rossz ember nem lehet.