Kertünk-Portánk

Pongrác ma üzen Szervácnak és Bonifácnak

Vajon összefognak-e idén a fagyosszentek?

Amíg március 18-án, 19-én és 21-én a néphagyomány szerint Sándor, József és Benedek zsákban hozhatja a meleget, addig május 12-13-14-én a népi megfigyelések alapján izgalmasabb kérdés adódik: vajon Pongrác, Szervác és Bonifác, azaz a fagyosszentek milyen időjárással lepnek meg bennünket?

Fáklyák melegével mentik a virágzó barackfákat a Balatonnál
Országos viszonylatban nagy károkat okozott már a március végi fagy.

A népi időjóslások között a fagyosszenteket körüllengő mondásokat és várakozásokat alighanem minden magyar felnőtt ismeri. Az egyik hiedelem szerint Pongrác a kánikulában egy subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok, ezért  mérgükben évről évre visszajönnek, hogy bosszantsák az elsősorban gazdálkodó embereket.

A másik magyarázat az általuk hozott májusi hidegért az, hogy azért fagytak halálra, mert a saját ruháikkal takargatták be a betegeket, akik életben maradtak, ők azonban belehaltak a hirtelen jött hidegbe.

Egy tény: a népi megfigyelések alapján a fagyosszentek napjaiban az időjárás hirtelen hűvösre fordul, sokszor fagy is előfordul, amely kárt okozhat a kertekben. Éppen ezért az óvatos kertészkedők csak a fagyosszentek elmúltával ültetik ki az uborkát, babot, paradicsomot és paprikát a szabadba.

Vízpermettel védhetjük virágzó fáinkat a fagyok ellen
Hihetetlen, de a jeges burok megvédi a virágokat.

Néhány hiedelem és regula a fagyosszentekhez kapcsolódva

  • Pongrác napi eső jó a mezőnek, de árt a szőlőnek.
  • Ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható.
  • Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz, Szervác, Pongrác, Bonifác.
  • Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz!
  • Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök!
  • Ha kisüt a nap, bő termést hoznak a szőlősgazdáknak.
  • Ha ilyenkor nagy a hideg, az ősz is hosszú lesz.

A régi időkben a gazdák nagyon féltek ezektől a napoktól. A termés elvesztésétől való szorongás olyan erős volt, hogy Pongrác, Szervác, Bonifác kultuszának nincs nyoma a néphagyományban: még szoborállítással sem remélték hajdanán, hogy a fagyosszentek jóindulatában bízhatnak.

Mi pedig várjuk ki e három nap végét, és utána sisessünk a kiskertekbe palántázni és magot vetni.

Kiemelt képünkön az éjszakai fagy ellen gyújt tüzet egy szőlőmunkás a szászországi Weinböhla szőlőskertjében – Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Velünk élő népi babonák
Nagyanyáinknak a mindennapi történésekkel kapcsolatban mindig volt babonás megjegyzésük, mondásuk. De vajon milyenek is a leggyakoribb feltételezések?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik